Álomértelmezési alapok Jung: Az ember és szimbólumai c. műve alapján

A kollektív tudat a pszichének az a része, amely megőrizte és továbbítja az emberiség közös pszichológiai örökségét.

A tudattalan nyelve és lakói a szimbólumok, a vele való érintkezés módja pedig az álom. Az archetípusok nyelve a szimbólum. Az archetípusok megjelennek ősi mitológiákban, különböző népek mondáiban, természeti népek rítusaiban.

Az individuáció az a folyamat, amelynek eredményeként a tudatos és a tudattalan (egy egyénen belül) megtanulja megismerni, tisztelni és elfogadni egymást. Az ember teljessé, integrálttá, nyugodttá, termékennyé és boldoggá válik, ha, és csakis akkor, ha az individuáció folyamata befejeződik. Vagyis amikor a tudatos és a tudattalan megtanulja, hogyan éljen békében, egymást kiegészítve.

A szimbólumok mélyreható, tápláló, éltető belső vonzást gyakorolnak az emberre, akár a mítoszokban és tündérmesékben fordulnak elő, akár a vizuális művészetekben. Mégpedig azért, mert tudattalanunkat szólítják meg, megnyugtatnak és gyönyörködtetnek. Amit mi szimbólumnak nevezünk, olyan kifejezés, név, vagy kép, amely bár a hetkoznapi életben ismerős lehet, mégis a szokásos és kézenfekvő jelentése mellett sajátos konnotációval bír. Valami számunkra homályos, ismeretlen, rejtett jelentést is magában foglal.

Angliában a régi templomokon a sasokat, oroszlánokat és ökröket ábrázoló díszítések az evangélistákat szimbolizálják és Ezékiel látomásából eredeztethetőek, egyszersmind az egyiptomi napistennel, Hórusszal és annak négy fiával egyeznek meg.

Egy szó, vagy kép akkor hordoz szimbolikus jelentést ha kézenfekvő és nyilvánvaló jelentése mellett még valami többlet jelentést is magában foglal. Olyan szélesebb "tudattalan" vonatkozása is van, amelyet soha nem lehet teljes pontossággal meghatározni, vagy kimerítően megmagyarázni. Amikor a tudat a szimbólumokat kutatja, olyan ideák világába ér, mely világ a ráció fennhatóságán túl található.

Mivel számtalan dolog az emberi megértésen túl található, állandóan szimbolikus fogalmakat kell használnunk ahhoz, hogy olyasmiket mutassunk be, amiket nem tudunk meghatározni, vagy teljes mértékben felfogni. Ez az egyik oka annak, hogy minden vallás szombolikus nyelvet vagy képeket használ. Az ember tudattalanul és spontán módon az álmok útján is alkot szimbólumokat.  

Minden tapasztalat végtelen számú ismeretlen tényezőt tartalmaz, azt a körülményt most nem is említve, hogy minden konkrét tárgy bizonyos vonatkozásban mindig ismeretlen, mert magának az anyagnak a végső természetét sem ismerjük.

A tudatos pszichikus/lelki eseményeknek is vannak tudattalan aspektusai. Van úgy, hogy egy tudatos eseményből nem fogunk fel mindent (tudatküszöb alatt marad az infó), és általános szabály, hogy ezek a tudattalan aspektusok az álmainkban lepleződnek le, amikor is nem racionális gondolatként, hanem szimbolikus kép formájában jelennek meg számunkra.

A tudatos és a tudattalan pszichénk két szubjektum létezését foglalja magában, vagy (köznapi kifejezéssel), két személyiséget egyazon individuumon belül. A modern embert sújtó átok egyike a megosztott személyiség. Ez a kínos állapot az emberiség letagadhatatlan közös öröksége, az általános tudattalanság egyik tünete.

Az emberi psziché (lélek) a természet része és titkai is éppoly határtalanok. Sem az emberi psziché, sem a természet nem írható körül pontosan.

A neurotikus tünetek - a hisztéria, a fájdalom bizonyos fajtái és a rendellenes magatartás - valójában szimbolikus jelentéssel bírnak. A tünetek képződése - az álmokhoz hasonlóan - egyik módja a tudattalan psziché megnyilvánulásának: és mindkét megnyilvánulási mód egyaránt szimbolikus. Annál a páciensnél például, aki egy elviselhetetlen helyzettel kerül szembe, görcsös nyelési zavar alakulhat ki: nem tudja "lenyelni" a vele történteket. Hasonló pszichológiai stresszhelyzetekben egy másik páciens asztmás rohamot kaphat: az otthoni légkörben "nem jut levegőhöz." A harmadik páciens lábát furcsa paralízis bénítja meg: nem tud többé továbblépni. A negyedik aki az étkezések alkalmával hányni kezd, "nem tud megemészteni" bizonyos kellemetlen dolgot. A bennünket tudattalanul zavaró problémák így is kifejezést nyerhetnek, de sokkal gyakoribb eset az, amikor álmainkban nyernek kifejezést.

Szabad asszociációs módszer: ha az álomképeinkről kimondjuk az éppen eszünkbe jutó gondolatokat, eláruljuk magunkat és feltárjuk betegségünk tudattalan hátterét. Egyrészt azzal, amit mondunk, másrészt azzal, amit szándékosan elhallgatunk. Asszociatív gondolataink irracionálisnak és oda nem illőnek tűnhetnek, ám egy idő után viszonylag könnyű meglátni, mi az, amit igyekszünk elhallgatni, melyek azok a kellemetlen gondolatok, vagy élmények, amelyeket elnyomunk. Álcázási kísérleteink a nyugtalan lelkiismeret megnyilvánulásai.

Komplexus: olyan elnyomott érzelmi téma, amely állandó pszichológiai zavart, sőt sok esetben neurotikus tüneteket okoz.
Rögzült komplexus: a psziché/lélek azon kényes, elnyomott pontja, amely külső ingerre vagy zavarra a leggyorsabban reagál.

Anima és Animusz. Az anima a férfi tudattalanjának feminin eleme. Az Animusz a nő tudattalanjának férfias eleme. Ezt a belső kettősséget gyakran valamilyen hermafrodita alak szimbolizálja. A mirigyrendszer felépítése miatt mindannyiunkban megtalálhatók a férfias és nőies tulajdonságok. Minden férfi önmagában hordoz egy nőt. Ez a női rész oly alapvetően alsóbbrendűbb a környezethez és kiváltképp a nőkhöz viszonyítva, hogy az ember annak meglétét mind mások, mind önmaga előtt titkolni kényszerül. Pl. egy férfi közönséges, részeg, elhanyagolt külsejű nőről álmodott, aki a felesége képében jelent meg. Az álom azt mutatta neki, hogy bizonyos szempontból ő (a férfi) úgy viselkedik, mint egy züllött nő. Az álom nem azt mondta ezzel a férfinak, hogy "viselkedjen jobban" (a tudattalan részéről nem morális tiltás volt ez az álom) hanem csupán tudatos pszichéje egyoldalúságának ellensúlyozására törekedett. Annak az oldalénak, amelyik fenntartotta abbéli hitét, hogy minden tekintetben tökéletes úriemberként viselkedik.

Az álmodó sok esetben azért igyekszik figyelmen kívül hagyni, sőt tagadni az álom üzenetét, mert a tudatos psziché minden tudattalannal és ismeretlennel szemben ellenállást mutat. Pszichológiai korlátokat emel, hogy megvédje magát a valamilyen új dologgal való szembenézés okozta megrázkódtatástól. Ez a jelenség könnyen nyomonkövethető abban, ahogyan az egyén reagál a saját álmaira, amikor arra kényszerül, hogy befogadjon valamilyen új gondolatot.

Az álmok kezelésének két alapvető szempontja: 1. az álmot mint tényt kell kezelni, amellyel kapcsolatban nem szabad előzetes feltevéseket alkotni, kivéve, ha ennek valamilyen ertelme van. 2. Az álom a tudattalan sajátos megnyilvánulása.

A tudattalan rész tömegesen tartalmaz időlegesen elfelejtett gondolatokat, benyomásokat és képeket, amelyek, bár nem hozzáférhetőek, továbbra is hatnak tudatos pszichénkre. Pl. a zaklatott, vagy szórakozott ember keresztül megy a szobán, hogy valamit megkeressen. Látszólag zavarba jön, és megáll, elfelejtette, mit keresett. Keze az íróasztalon levő tárgyak között kutat, eredeti céljáról megfeledkezett, tudattalanul mégis az irányítja. Végül persze eszébe jut, mit is akart. Tudattalanja megsúgta neki.

A psziché tudattalan tartalmai úgy viselkednek, mintha tudatosak lennének, és soha nem lehetünk biztosak abban, hogy vajon a gondolkodás, a beszéd, vagy a cselekvés tudatos-e, vagy sem. Létezik olyan, hogy tudattalanul mindvégig tudatában vagyunk a történteknek.
(Amikor autóbalesetet szenvedtem, pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet, miközben láttam magam, amint automatikusan kiszállok az autóból, beszállok a mentőbe, még a kislányommal is kommunikáltam. Mégsem voltam tudatomnál).

Az elfelejtett gondolatok, sőt a nem tudatos észlelések (pl. illatok, egyéb ingerek) nem szűnnek meg létezni. Bár akarattal nem idézhetők fel, a tudatküszöb alatt jelen vannak - egészen a felidézhetőség küszöbén -, ahonnan bármely időpontban spontán módon előbukkanhatnak, néha még évekkel a teljes felejtés után is.
Az elveszített emléktartalmak között nem kevés olyannal találkozhatunk, amely azért került a tudatküszöb alá, és azért lehetetlen szándékosan felidézni, mert az egyén számára elfogadhatatlan és megérthetetlen (tudatalatt nem akarunk szembesülni velük, mert esetleg rossz fényt vetne ránk, ha kiderülne valamilyen rossz tulajdonságunk stb.) Ezt nevezik a pszichológusok elfojtott tartalmaknak.
Gondosan el kell különíteni a psziché szándékos és nem szándékos tartalmait. Az előbbi az egóból származik, az utóbbi azonban olyan forrásból fakad, amely nem azonos az egóval, hanem annak a "másik oldala". Példa: egy titkárnő féltékeny volt egyik munkatársára. Sorozatosan elfelejtette meghívni az összejövetelekre, noha az illető neve rajta volt a meghívandók listáján. Amikor ezért felelősségre vonták, egyszerűen azt válaszolta, hogy "elfelejtette", vagy hogy "megzavarták". Soha nem vallotta be még magának sem mulasztásának valódi okát. Azaz nem tudta, hogy mi az oka, mert az ok a tudatalattiban volt, a küszöb alatt. Az egó "másik oldala" volt az, ami "elfelejttette" a titkárnővel a meghívást. Az egó "másik oldalának" megnyilatkozásait az elfojtott tartalmak okozzák.