Blueeye álmai

Nagyon ritkán álmodok, ezért nem is nagyon szoktam az álmomelemzéssel foglalkozni. Vagyis inkább úgy mondom, hogy ritkán emlékszek az álmaimra.

Ma hajnalban álmomban Szombathelyen jártam. A bátyámék laktak ott kb. 20 éve. Most a fiaimmal voltam a városban, a tesómék egy új és sok emeletes házban laktak, a címet sem tudtam, de valahogy odakeveredtünk a ház elé.
Mondtam a fiaimnak, felmegyek a tesómékhoz, csak öt percet várjanak. Beszálltam a liftbe, és felmentem valamelyik emeletre. Amikor kiszálltam, úgy tűnt fent vagyok, de mire a folyosó végéhez értem, már a földszinten voltam újra. Ez megismétlődött többször, nem sikerült felmenni, újra és újra lent voltam a liftnél. Addig szórakoztam amíg eltévedtem. Bolyongtam az utcákon, jó idő volt, keresgéltem a házat.
Már messze jártam onnan, egy szűk utcában beszólt valaki, egy fiatalember, mérges volt rám, pedig nem csináltam semmit. Követett az autójával, én meg elkezdtem futni. Egy nagyobb utcába érve beugrottam egy telefonfülkébe, hogy elbújjak. Éppen bent volt egy lány, mondtam neki, hadd maradjak bent, mert valaki követett, és nem akarom hogy rámtaláljon. A lány nem szólt semmit, felém fordult, és nagyon piaszaga volt. Közben befordult a kocsi az utcába, a srác mellett már ott volt a barátnője, és talán egy kutya is ha jól emlékszem.
Sikerült lerázni őket. A másik pillanatban már kifelé tartottam egy erdős részen a városból. Addigra besötétedett. Egy szál melegítőnadrágban voltam, és egy rövid ujjú pólóban. Már fáztam. Nem volt nálam sem a melegítőfelsőm, se telefon, se pénz. Semmilyen telefonszámot nem tudtam fejből, nem is volt senki akit megkérhettem volna, hívjon fel valakit és jöjjenek értem.
Jött két ember, akit megkérdeztem merre kellene menni. Totál eltévedtem, az egyik azt mondta erre, a másik azt hogy amarra. Fáztam.
Erre felébredtam arra hogy fázok, mert nem voltam rendesen betakarózva.

Attól hogy fáztam, elég szép történet kerekedett belőle. További értelmezésem is van.

Egyedül voltam egy idegen helyen kiszolgáltatva, egy szál ruhában, telefon pénz és iratok nélkül. Amikor felébredtem, az jutott eszembe, hogy sokan élnek az utcán és csak annyit birtokolnak ami rajtuk van. Fázni és éhezni a legszörnyűbb dolgok egyike. Hálás voltam, hogy van hol aludnom, van munkám, és gyakorlatilag mindenem megvan amire szükségem van, bár gazdag nem vagyok.

Amikor valaki elveszít mindét, lehetnek rajta kívülálló okok, és olyan okok, vagy döntések és befolyásoló tényezők, amit az ember maga hoz, akár tudatlanul vagy tudatosan, mindenképp lesz következménye.

Ha éppen a rövidebbet húzzuk valamiért, nézzünk vissza az életünkbe, ne csak rövid távon, hanem az utóbbi 10-20 évet is vizsgáljuk meg, mert lehetséges hogy nagyon sok olyan döntést hoztunk, amitől magunk alatt vágjuk a fát.

Mindig tudatosan döntsünk, ha lehet, és soha ne felejtsük el, bármit teszünk, annak mindig lesz következménye, legyen az jó, vagy rossz.

Ennyit a mai álomról.

Hú, ez telitalálat. Köszi!

Egyébként elég, úgy mondanám, "fajsúlyos" dolgok vannak az életemben.
Igen a legkézenfekvőbb válasz a szellemi fejlődéssel kapcsolatos.
Gyakorlatilag a saját családom a legnagyobb visszahúzó erő. Ezt tudom én is. Azok is akik nem élnek velem, de az is aki időnként velem lakik.
Szóval anyukám halálával új fejezet kezdődött az életemben. Őt érdekelte minden amit meséltem neki a spiritualitásról és a hitről, ő is hasonlóan gondolta, beszélgettünk Istenről, Jézusról az életről. A nagyim is ilyen volt, mélyen hívő lélek, akit a hite mindenen átsegítette.
A családom nagyon anyagias szemléletű, a spirituális dolgat kiveti magából mindenki. Lehetetlen a normális kapcsolattartás, lelki értelemben. Így elég nehéz sokszor. Gyakorlatilag egyetlen ember van a környezetemben, aki hasonló hozzám, az egyik barátnőm, akivel 36 éve ismerjük egymást. Ő is menekül a családja elől, vissza a szülőfalujába, ahol a barátja él. Egyszerűen beteg lesz itthon.
Nekem lenne lehetőségem elmenni innen, mert van valaki, akivel nagyon hasonlók vagyunk . Csak akkor teljesen fel kellene adnom mindent itt, házat, állást, családot, mindent. ( Vagy először csak ideiglenesen, próbaként). Új életet kezdeni, egy másik országban, 56 évesen, 1000 km-re innen, más nyelven. ( Bár volt ilyen évem régen, 20 éve, amikor külföldön éltem). Akkor 35 éves voltam, és az első 3 hónap nagyon nehéz volt.
Erre még nem állok készen. Több mindennel is foglalkozok, ami segíthet kimozdítani ebből a holtpontból.
Lehet van külső akadály is, de az igazi akadály bennünk van, a gyávaság, a félelem az újtól, a változástól.
Sokakat irigylek,- jó értelemben,- akiknek ez könnyen megy, fogják magukat aztán mennek máshova, és kész. Szeretnék ilyen rugalmas lenni.

Még nincs meg sajnos. De a próba anélkül is megléphető lenne. A legnagyobb meló az itthoni dolgokkal lenne.

Ma azt álmodtam, hogy egészségopikban magas lett a nézettség.

Meg is néztem, de nem annyira mint álmomban.

Valószínű azért foglalkoztat a téma, mert súlyosan megbetegedett az unokabátyám.

Remélem felépül!

Imádkozok érte.

"Egyszer hazudtam életemben komolyabbat. Ami nem olyasmi volt tehát, hogy megdicsértem egy kopasz haját, hanem árulás. Nem vagyok rá büszke, kínomban tettem, félelmemben, mindegy. Az ok mindegy, megtettem, ezek a tények. Nem derült ki a hazugság. Ám onnan én minden éjjel a hazugsággal álmodtam. Vagy két hétig bírtam. Felkeltem egy nap, és inkább feljelentettem magam. Akkor megfogadtam, úgy akarok élni, hogy ne nagyon csússzon félre benne többé az álom és a valóság."

Tisza Kata

Tegnap azt álmodtam, hogy a barátnőmnél voltam, egy másik városban. ( Ott ahol lakik )

Egy idő után vagy el kellett mennem valahova, vagy csak úgy, azon kaptam magam, hogy az utcán vagyok. Ismerem a várost, sötétben is tudom hol vagyok, de keresgéltem az utcát ahol laknak. Sehogy sem találtam vissza. Bolyongtam az utcákon, közben azt vettem észre, hogy valahol elhagytam a dzsekimet. Nagyon hideg volt.
Se telefon nem volt nálam, se pénz, semmiképp sem tudtam volna elérni.

Valahogy a szomszéd utcába keveredtem, ahonnan láttam már a házukat, csak kerteken kellett volna keresztül menni, de az sem sikerült, mert magasak voltak a kerítések.

Aztán felébredtem.

Véleményem: Úgy gondolom mostanában keresek valamit. Megoldást, több mindenre is az életemben. Elég nehéz néha, mert másokat nem lehet megváltoztatni, és ha nem egyet akarunk, csak fokozódik a feszültség.

Álmomban is, akár az életemben, keresem a megoldást. Addig meg bolyongok erre-arra.

Különösen a barátnődet választja el valami tőled, amitől megközelíthetetlen (ezt jelképezték a magas kerítések is). Talán ő vonta ezeket a falakat maga köré. Az ő személye az álomban lehet, hogy nem őt jelenti konkrétan, hanem azt, amit megtestesít. Lehet, hogy ő is te voltál, neked valamilyen árnyékod esetleg.

Nagy a családja, sok nála a családi program, nemsok ideje van magára, pedig azt szeretné. Keveset tud önmagával lenni.

Én nem csinálnám amit ő. Vagy legalábbis úgy szoktatnám a családot, hogy ne vegyenek igénybe mindenért.

Én amikor férjhez mentem, volt külön életünk, a szüleimnek is, pedig 20 méterre laktak tőlünk.

Sohasem főztek ránk, nem is vártuk el, stb...

Két hete voltam a fiaméknál Pesten,- amúgy egy két napos családállításon voltam, - és álmodtam egyik éjjel.

Volt egy álmom régebben, amit ide le is írtam, és most ez a tömbház, ahol laknak, szinte ugyanúgy néz ki mint ahol laknak, ahol előző álmomban eltévedtem.

Na érdekes ez az álmodás, mennyire összefügghetnek dolgok, aminek látszólag köze sincs egymáshoz.

Jól éreztem magam, a családállítás pedig csodálatos dolog.

Tisztelet és szeretet az Ősöknek, mi vagyunk a leszármazottak, ha nincs rendben a múltunk, nem működik a jelen, és a jövő sem lesz kedvünkre való!

ÁMEN!!!

Vasárnap este olyan hideg volt, és olyan sötét az ég alja, hogy azt hittem esni fog hó.

Erre azt álmodtam, hogy reggelre 20 centis hó esett.

Hála Istennek nem így lett.

Amúgy visszajött a tél, eső, szélvihar hideg... Téli cuccok újra elővéve:shock:

Popper Péter halála előtt nem sokkal ezt nyilatkozta:

„Ez az egész családprobléma nagyon nehéz história – mondta a professzor. – Régen mindig volt a közelben egy nagymama vagy egy nagybácsi, akinek a vállán el lehetett sírni az embernek a baját. Ma az emberek többségének rengeteget kell dolgoznia ahhoz, hogy az anyagi lecsúszást lassítsa, és nincs a közelben senki. Jön tehát az a modell, hogy kívülről kell segítséget kérni, amiben én nem hiszek.

A klinikán, ahol dolgoztam, az egyik doktornő egyszer körbevezetett, és azt mondta, hogy az ott fekvő gyermekek többségének csak az a baja, hogy cirókahiánya van, azért vannak ott, mert nem kapnak elég odafigyelést és törődést. És ezt nem csak a gyerekekről lehet elmondani. Azt gondolom, hogy baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok. Nálunk a házasságok fele tönkremegy, elválnak, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek szeretnének újra hinni benne, meg is próbálják megint, újraházasodnak, de nem megy, mert ahhoz sok lemondás kell.

Mert végül is mi a szeretet? Az, hogy a másik ember jó érzése, öröme fontosabb nekem, mint a sajátom. Vagyis az ő öröme nekem is öröm. Ez a dolog lényege, de ez nagyon könnyen sérül. Sikerre nevelünk, de arra nem, hogy kudarcok is jönnek az életben. Ez utóbbiakat rettenetes traumaként élik meg az emberek. Mérei Ferenc, a neves pszichológus szerint a sikeres élet titka nagyon egyszerű: nem kell mindig jól járni. El kell fogadni, hogy vannak a vereségeknek, a bukásoknak, az életnek olyan szempontjai is, amelyeket az ember csak akkor láthat meg, miután kiütötték, és a földön fekszik.

Assisi Szent Ferenc imája így szól: »Uram, te tudod, hogy nem az a fontos, hogy engem szeressenek, hanem az, hogy én szeressek. Nem az a fontos, hogy engem megértsenek, hanem az, hogy én megértsek.« Ez ellen nagyon sokan berzenkednek. Persze fontos, hogy kapjon is az ember, de a legfontosabb az, hogy adni tudjon, és elfogadni helyzeteket. Ahol elvárások vannak, az már valamiféle »üzlet«. Ha valaki csak akkor tud adni, ha ő is kap, abból nem sül ki jó dolog.”

Blueeye írta:Két hete voltam a fiaméknál Pesten,- amúgy egy két napos családállításon voltam, - és álmodtam egyik éjjel.

Volt egy álmom régebben, amit ide le is írtam, és most ez a tömbház, ahol laknak, szinte ugyanúgy néz ki mint ahol laknak, ahol előző álmomban eltévedtem.

Na érdekes ez az álmodás, mennyire összefügghetnek dolgok, aminek látszólag köze sincs egymáshoz.

Jól éreztem magam, a családállítás pedig csodálatos dolog.

Tisztelet és szeretet az Ősöknek, mi vagyunk a leszármazottak, ha nincs rendben a múltunk, nem működik a jelen, és a jövő sem lesz kedvünkre való!

ÁMEN!!!

Ez nagyon durva. Múlt héten megint Pesten voltam, és újra beugrott a régi álom.

Az történt, hogy előre megálmodtam azt a helyet, amit később ismertem meg.

Hihetetlen. Persze hogy nem ismertem ki magam, ha még nem jártam ott, csak később.

Ez nagyon durva.

Hmm....

...álmodtam múltkor valakivel, egy számomra nagyon kedves személlyel.
Mentem egy ismerősömhöz vendégségbe, és ő is ott volt, nagy meglepetésemre.
Beszélgettünk, de nem emlékszem miről, mert annyira jó érzés volt, hogy a szavakat elfelejtettem...

Újból álmodtam ugyanazzal a kedves személlyel.
Sokat sétáltunk, beszélgettünk, nagyon jó volt együtt lenni.
Olyan jó volt, hogy ilyen kapcsolódás lenne jó az életben. ( Vele...)
Egyenrangúság, könnyedség, lelkek találkozása, egymás megélése, figyelem, és szeretet.  
Az álom nagyon jó érzéseket ébresztett bennem.
Ámbár azt mondta a végén, hogy amikor kimondom hogy szeretem, úgy mondjam, hogy azt ő érezze is.
Hm...    

HISZEK AZ ÖRÖK SZERELEMBEN ITT A FÖLDÖN IS!



ÁMEN!