Tanmesék - történetek

Favágó szerzetesek



Egy vándor az erdő szélén szerzetesekkel találkozott, akik fát vágtak. Megkérdezte tőlük:
- Mit csináltok?
- Fát vágunk - felelte az egyik szerzetes.
- Várjatok, csatlakozom hozzátok! - mondta a vándor. - Nekem is fát kell vágnom, ha tüzet akarok gyújtani.
- Hozzánk nem csatlakozhatsz, mert mi nem úgy vágjuk a fát, mint te.
- Nem értem - csóválta a fejét a vándor. A favágás, az csak favágás, nem igaz?
- Nem egészen. Amikor mi fát vágunk, akkor fát vágunk, és nem az a tűz jár a fejünkben, amit majd rakni fogunk. Amikor mi fát vágunk, akkor csak fát vágunk.
- És mit csináltok akkor, ha már kivágtátok a fákat?
A szerzetes elmosolyodott.
- Amikor tüzet rakunk, akkor tüzet rakunk, és még nem gondolunk a melegre, amit a lángok adni fognak.

WASS ALBERT: A PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA


Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körűl a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

lgy élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel , már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

- Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott bajával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok között. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - És fellázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

A paraszt szamara

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.
Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba és meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik!!! Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról és egyre feljebb mászott! Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált...!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni.
A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!!

Kapcsolatok

"Azokat a kapcsolatokat, amelyek nem hordozzák magukban a fényes, örömteli, tápláló lángot, amiért érdemes élni, nem emelnek többé sehová, csak lefelé húznak el kell engedni.
Egyedül maradni azonban rémisztő dolog. Elengedni a másikat , aki nem képes követni bennünket egy tisztább magasságba, nem hangzik biztonságosnak.
Az emberek minden új kapcsolatban azt remélik, a másik felüket találták meg, és végre megszűnik az elszakítottság illúziója.
De az csak egyszer szűnik meg.
És ebből nem szabad engedni!
Az ember nem nyugodhat bele egy olyan társba, aki nem a teljességet hordja magába.
Az olyan kapcsolatban meghal a szív."

( A. Weaver )

A "buta paraszt".

"Fiam, te azt mondod nekem, hogy" csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? "A tudósok és művészek? /.../ a paraszt buta volt, mert nem járt iskolába? Akkor beszélgessünk, fiam!

Tudod, az a 'buta paraszt' állatot nevelt, tenyésztett és nemesített. Minden hazai tájegységnek megvolt a rá jellemző állatállománya, ami követte a helyi adottságokat, úgymint növényzet, csapadék, talajviszonyok és hőmérséklet. Ez így kimerít vagy kettő egyetemi diplomát! Érdekességként: a magyar tarka szarvasmarhának ötven éve még 12 tájfajtáját tartották nyilván, mára már csak magyar tarkát ismeri a szakirodalom. Tehát amit ez a 'buta paraszt' több száz év szorgalmas nemesítő tevékenységével létrehozott, azt a te tanult embered felelőtlen összevissza keresztező tevékenységgel mára teljesen tönkretette!

Az a 'buta paraszt' ez mellett gabona és zöldségnövényt, továbbá gyümölcsöt termesztett, nemesített. /.../ ezeket a gyümölcsöket például nem kellett permetezni és jól tárolhatók voltak, míg a mai okos professzorok által újított növények, úgynevezett növényvédelem nélkül nem hoznak termést, mert elviszik a betegségek, továbbá /gyümölcseik/ hűtőház nélkül szinte azonnal tönkremennek. Szóval a 'buta parasztnak' itt is kioszthatsz néhány egyetemi diplomát: növénytermesztő, növényorvos, nemesítő, kertész... A hiba csak ott van, hogy nem ismeri a latin nevét.

Ez a 'buta paraszt' ezen kívül még gazdálkodni is tudott a terméssel, egyik évről a másikra meg kellett terveznie, hogy a leendő termésből megéljenek. Továbbá tartalékot kellett képeznie. Az állatállomány ellátására is kellett gondolnia és ami a legfontosabb, megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmagról kellett gondoskodnia, hogy a jövő évben mindezt újra megtehesse. Nos ezért jár egy közgazdász diploma és egy raktározási, raktárkezelési, logisztikai végzettség is.
De itt még nincs vége, az állatok levágása, feldolgozása, tartósítása és a hús modern eszközök nélküli tárolása, a növények tárolása, feldolgozása, még egy hentes szakmunkás bizonyítványt, további konzervipari ismereteket is feltételez, és legalább egy élelmiszeripari technikusi bizonyítvány kiosztását is megköveteli.
Az állatokkal folyamatosan fellépő betegségeket is gyógyítani kellett valakinek. Egy személyes élmény: kisgyermekként /láttam, hogy/ az egyik tehén benyelt egy almát, ami megakadt a torkán és fuldoklott. Az állatorvos azt tanácsolta, hogy metsszék el a torkát és mérjék ki az állatot, mert menthetetlen. Nos, az egyik öreg tanulatlan 'buta paraszt' amikor ezt meghallotta, megfogta a Dr. úr gallérját és kivágta az istállóból, kért egy kicsi kést, benyúlt az állat szájába és szétvágta az almát. Ez a tehén utána még számtalan borjút ellett. Tehát a 'buta parasztnak' jár egy állatorvosi diploma is!
De régen csak nagyon indokolt esetben fordult orvoshoz is, ma ilyenkor megyünk kórházba. Mert a kisebb betegségeket odahaza kezelte, otthon szült, a kertben megtermelte /vagy a környéken begyűjtötte/ a gyógynövényeket. Szinte minden faluban volt egy bába, vagy egy javasember, javasasszony, aki gyógyított embert és állatot egyaránt. Tehát jár egy orvosi és egy gyógyszerészi diploma is ennek a 'buta parasztnak'.

Saját maguk készítették a mosó, mosdó, mosogatószerüket, ruha, fa, falfestékeiket. Talán ez megér egy vegyészmérnöki diplomát? Fiatal házasoknak, ha nem örököltek, pénzük sem volt a mesteremberekre, akkor a rokonság felépített egy házat. Hopp: építészmérnök, kőműves, téglakészítő, (vályogvető) ács, tetőfedő szakmák kerestetnek. Ma, ha valaki megtanulja a vályogvetést és a nádazás mesterségét, akkor művész úrnak szólíttatja magát és mutogatják a TV-ben, mint valami nagy tudású csodabogarat.
Gyermekkoromban nagyanyám felnézett az égre (nem az órájára!), és mondta, mennyi az idő. Régen az öreg paraszt ránézett az égre és mondta: most kell vetni, most aratni, most kaszálni, most haza kell hajtani az állatot, most sietni kell, mert jön az eső, a jég, vagy a hó. Napszaktól függetlenül, arra van észak, arra dél és hogy mennyi az idő. Tehát ennek a 'buta parasztnak' jár egy csillagász és egy meteorológus diploma is!
Míg napjainkban magukat művészeknek, celebeknek szólíttató emberek tucatjaival van teli a média, addig ezeket az embereket száz évvel korábban a legutolsó csárdából is elhajtották volna a zenészek, mint csepűrágó, tehetségtelen kontárokat! Ugyanis zeneművészeti főiskola nélkül is csodálatos zenészei voltak a vidéknek, akik nem gőgösen pöffeszkedtek, hanem szolgálták a művészetükkel a népet. Népünk zeneiségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a kétszázezer népdal, ami kinyomtatva is megtalálható, az olyan valóban tehetséges és elkötelezett művészeknek köszönhető, mint Kodály Zoltán. De soha ne felejtsük, ezek a remekművek a nép ajkán keletkeztek!
De tudod fiam, ha /a most a tanultak valamelyike/ elvégzi a képzőművészeti főiskolát, és az ott elsajátított tudásával a kétszáz évvel korábban élt, férjhez menni szándékozó tizenhét éves „buta” parasztlány kelengyéjének csupán tizedrészét képes megcsinálni, akkor már művésznek nevezi magát, saját stílusirányzatot indít, a saját kreálmányait a divatbemutatók kifutóira viszi.

Mondd fiam, hol itt az igazság?

Mondd fiam, összeszámoltad, hogy hány diplomát és különböző végzettséget kellene szétosztanod minden egyes 'buta paraszt' között, akiket te leszólsz, míg a te tanult, művelt /embered/ csupán egyetlen tudományágban jeleskedik? Feltéve, ha tényleg jeleskedik és nem valami kókler, aki csak azért kapott valami tudományos címet, mert a családba tartozik és összehoztak neki is egyet, mert ugye „ő is megérdemli”.
Tudod fiam, az a 'buta paraszt', aki nem járt iskolába, kisgyermekkorától járta az élet iskoláját a nap huszonnégy órájában, és mindent eltanult az öregektől. Így amikor Ő maga is öregember lett, többet tudott, mint száz egyetemi professzor, akik egymásnak jól hangzó titulusokat osztogatnak a felületes tudásukra és lenéznek mindenkit, akiknek nem jutott az ő szedett-vetett címeikből, mert nem tartoznak az ő köreikbe!Ezek után, ugye elhiszed nekem, hogy a te tanult /embered/, aki a tudását az én 'buta parasztomtól' lopta, sok ezerszer többel tartozik az én népemnek, mint amivel bármelyik magyar tartozna neki, vagy neked?"

Ismeretlen szerző

Wass Albert: Erdők könyve / részlet /

"...Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.
Igyekezz, kisfiam, hogy amerre jársz, sok pillangó legyen. Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá. És ebből újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül."

Ettől ki kell feküdni!

– Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Csao-csou.
– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
– Akkor csak cipeld tovább!

Blueeye írta:A paraszt szamara

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.
Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba és meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik!!! Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról és egyre feljebb mászott! Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált...!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni.
A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!!

Ezt érdemes megjegyezni!

MÁSOK HELYETT NEM TEHETÜNK MEG SEMMIT!

Karsay István

A balga szüzek
(Máté 25, 1-13)


1. Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
2. Öt közülük balga volt, öt pedig okos.
3. A balgák ugyanis, amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat.
4. Az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.
5. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.
6. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: 'Íme, a vőlegény! Jöjjetek fogadására'!
7. Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.
8. A balgák így szóltak az okosakhoz: 'Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk
kialszik'.
9. Az okosak így válaszoltak: 'Hátha nem lesz elég nekünk is, meg nektek is: menjetek
inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak'.
10. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.
11. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: 'Uram, uram, nyiss ajtót nekünk'!
12. Ő azonban így válaszolt: 'Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket'.
13. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok.

HANG - A balga szüzek azért voltak balgák, mert olyasmit kértek az okosaktól, amit másnak adni nem lehet. Ez a szeretet áradása. Ezt nem tudja senki odaadni másnak! Maga Isten sem tudja megtenni, hogy más helyett szeressen! Ha valaki azt kéri Tőlem, hogy szeressek helyette, akkor csak ezt mondhatom neki: "Érted és veled tudok szeretni, de helyetted nem!" A balgák tehát azért voltak balgák, mert azt kérték az okosaktól, hogy adják át nekik saját szeretetüket. Az okosak válasza valóban okos volt: "Szerezzétek be magatoknak!"
Az olaj tehát szívetek szeretete! Akkor vagytok okosak, ha arra használjátok földi életeteket, hogy ezt megszerezzétek, őrizzétek és ápoljátok magatokban. Aki nem ezt teszi, aki mindig a másik szeretetétől várja szíve szeretetének föllángolását, az bizony balga!
Szeretni annyit jelent, mint jót akarni! Mégpedig azt a jót akarni, amit Én akarok annak szívében, aki befogadott Engem életébe.

szemlézte: Bíró László

Hát ez az!!!

Popper Péter:

Ha valaki elkezd magával spórolni, akkor megette a fene az életének a minőségét. Nem lehet spórolni!
Vagyis rizikót kell vállalni! Igenis fel kell vállalni a kockázatokat!

És én még sok-sok évvel ezelőtt ebben a teremben meséltem el - de lehet, hogy nem -, de akkor is elmesélem, mert egy makacs nyuszi vagyok, hogy rám nagyon fiatalon, tényleg nagyon sokat hatottak könyvek és filmek az én - úgy mondanám tudományosan - személyiségfejlődésemre.
Egy francia film, amiről ma már semmit nem tudok, csak azt, hogy arról szólt, hogy van egy marha jól kereső banktisztviselő, és annak a családja: feleség, két gyerek, szenilis nagypapa (nyálát csurgatja), lebénult nagynéni.
És ő tartja el, ő a tengelye az egész családnak.
És akkor jön egy influenza járvány és ő is megkapja az influenzát és vele mindent, ami ilyenkor a családfőnek jár: tehát madártejet, limonádét, stb.
Nagyon gondosan ápolják.
Meggyógyul, az influenzának már híre s hamva sincs, de köhécsel.
És a köhécselése megmarad.
És akkor a végén elmegy - van egy gyerekkori orvos barátja - és azt mondja:
- Te, mi a fene van velem? Már rég elmúlt az influenzám és még mindig folyton köhögök!
Az orvos küldi ide - küldi oda vizsgálatra (előre-hátra), és egy délután leülnek és azt mondja az orvos:
- Nézd, gyerekkori barátok vagyunk. Te egy erős ember vagy! Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van.
Nagyot hallgatnak, aztán a pasi elmegy - megy a boulevard-okon és tárgyal az Istennel.
És azt mondja:
- Nézd, Uram! Én elfogadom, hogy ennyi időt mértél ki nekem.
(Megkérdezte az orvost, hogy: mennyi időm van hátra? Hát, azt nem lehet tudni, mondta az orvos, de olyan hat-nyolc hónapot még talpon maradhatsz.)
És azt mondja az Istennek:
- Én elfogadom, legyen 6-8 hónap. De ez legyen csak az enyém! Ezt én senkivel nem osztom meg.
És úgy érzi, hogy a Jóisten rábólintott, bemegy a bankba, kiszedi az összes pénzüket. Nem szól a családjának semmit, elutazik Marseilles-be.
A Marseilles-i kikötőben, egy ilyen lebujban kivesz egy szobát és elkezd ott élni.
És egyszercsak kinyílik előtte a világnak egy teljesen más része, amit ő nem ismert: matrózok, csempészek, bűnözők, kurvák, férfi prostituáltak - azoknak a világa, ahol másfajták a kapcsolatok, másfajták a barátságok, másfajták a szerelmek.
És ő egyik ámulatból a másikba esik.
Aztán átmegy Észak-Afrikába, ahol még különbeket lát, valami egészen mást, mint amit ő az európai fővárosokban megszokott.
És így telik el 5-6-7-8 hónap, és ő még mindig talpon van.
És akkor visszamegy Párizsba.
Fölkeresi az orvos barátját és azt mondja neki:
- Te ide figyelj! Vizsgálj már meg, hogy hol tart az én daganatom? Hát még mindig egész jól vagyok, pedig már elmúlt 8 hónap!
És nézi őt a haverja és azt mondja csendesen:
- Jó, hát akkor mondok neked valamit! Sose volt tüdőrákod.
De láttam, hogy hogyan élsz, bebetonozva egy kispolgári családnak az életformájába; ami neked rettenetesen szűk, amiben szenvedsz, és rájöttem arra is, hogy te olyan hülye vagy, hogyneked egy halálos ítélet kell ahhoz, hogy ki tudd magad szabadítani ezekből a bilincsekből.
Jött egy alkalom és én meghoztam neked ezt a szívességet.
És? Mi történt?
Minden ember túlbecsüli magát!
A családod megvan.
A gyerekek már iskolába járnak, a feleségednek már udvarolnak. A nagypapa nyálzik. Stb. Minden... minden rendben van!
Kibírták nélküled az életet!
Ennyi a tanulság!
Nem kell olyan hülyének lenni, hogy egy halálos ítélet kelljen ahogy, hogy valaki merjen a szíve és a saját törvényei szerint élni.
Itt a vége a dolognak tulajdonképpen azzal, hogy nem szabad gyáván élni - én ezt nagyon komolyan mondom -, ugyanis az ifjúság, a fiatalság elhoz alkalmakat, kalandokat, érdekes helyzeteket, amiket ki lehet kerülni, csak tudni kell, hogy
SOHA TÖBBÉ NEM JÖNNEK VISSZA!

Ó....
Én is így élek.
Nehéz a kötöttségek börtönéből megszabadulni, vagy csak én hiszem azt. Mindig amikor próbálgatom a szárnyaimat, jó nagyokat kapok a szemem alá, hogy nem szabad.

Én kilógok a sorból a családban. Elég rég óta.

Volt párkapcsolatomban elhangzott: neked miért nem jó úgy ahogy másoknak?

Hát én nem mások vagyok.

Nem tudok gyakran pl. Peste járni, de imádom.

Szeretem a szépet, gyönyörű a város. De nem kapok kiütést a VIII. kerülettől sem.

Sőt, nekem tetszik. Megvan a maga hangulata.

Nagyon jó ha az ember széles skálán éli meg az életet.

Szeretem a "luxust" is, de jól érzem magam egy nyaralóban, ahol se villany, se víz. És tudok

fát vágni, tüzet gyújtani, fával befűteni egy kályhába...vizet hozni a kútról... De egy kattintás, és megy a gázkazán.

Összességében jó így.

Sajnálom azokat, akik adott esetben nem tudnak végigmenni az utcán melegítőben és tornacipőben, - mert skatulyából húzták ki őket,- mert félnek hogy

megszólják őket. Vagy mert akkor nem látszik, hogy kicsodák. Nem látszik hogy tele vannak pénzzel, hatalmuk van, és ez nagyon zavaró.

Valószínű, hogy láhatatlannak érzik magukat ilyenkor, és ez félelemmel tölti őket el.

Celebek: smink nélkül utcára menni? Kész megsemmisülés.

Kétféle módon kell megélni önmagunkat. Szellemi lények is vagyunk, és testünk is van, tehát az anyagi világban is ki kell ismerni magunkat.

És nem mereven megélni az életet, hogy valakinek gondolom magam, valakinek mutatom magam, hogy másoknak egy kép legyen a fejükben, amit gondolniuk kell rólam.

Ha önmagam akarok lenni, meg tudok jelenni és tudok viselkedni díszes társaságban, de tudok az erdőben szalonnát sütni, és nem baj ha koszos lesz a cipőm, vagy a kezem.

Teljességében megélni az életet, az jó. Otthonosan mozogni minden helyzetben.

Ezért imádom Papadimitriu Athinát. Kell a színház, a csillogás, és kell a tanya, a lovak, a kutyák, macskák, és az egyszerűség. És nem véletlen van egyedül. Hol egy férfi, aki ugyanilyen? És még spirituális is?

Én is így szeretek élni!

Áprilia írta:Ó....
Én is így élek.
Nehéz a kötöttségek börtönéből megszabadulni, vagy csak én hiszem azt. Mindig amikor próbálgatom a szárnyaimat, jó nagyokat kapok a szemem alá, hogy nem szabad.

Talán másképp kellene csinálni.

A nő helyében én is megszöktem volna!!  


Újrakezdés

Blueeye írta:

Áprilia írta:Ó....
Én is így élek.
Nehéz a kötöttségek börtönéből megszabadulni, vagy csak én hiszem azt. Mindig amikor próbálgatom a szárnyaimat, jó nagyokat kapok a szemem alá, hogy nem szabad.

Talán másképp kellene csinálni.

Most megnézettem a dédapám vályogházát egy statikussal - ez a ház az álmom, hogy az őseim örökségét megőrizzem - azt mondta, minimum körbe kellene ásni, hogy tudjon szellőzni, száradni. Nem egy nagy dolog az ásás, de apukám nem engedi. Hallani sem akar róla, hogy én csináljam. Pedig kellene a testmozgás, és nem esne a karikagyűrű az ujjamról. Olyan nagy kedvem lenne hozzá! Olyan boldog lennék! Mert a ház ügye is haladna, és a kétkezi munkámat is beletehetném. Erre az apám durván ledorongolt! Egész életemben ezt ment. Állandóan terrorizált és folyton csak azt bizonygatta, hogy semmire se vagyok jó.
Most itt vagyok náluk 4 napig, iderendeltem a statikust (emiatt is hülyének nézett az apukám), és meg is tudnám csinálni, amiket mondott, e helyett megint az apám durva ellenállásába ütközöm, itt fogom cseszni a rezet 4 napig, esz az ideg és mehetek ásás helyett 10 kört "divatfutni" a stadionba a 35 ezer forintos tornacipőmben. Röhej. Az ilyenektől esz az ideg halálra!
Na az ilyen tehetetlen f@szságoktól leszek beteg! Meg mindenki más is a családban. Elképesztő, hogy mennyire nem tanulnak az emberek semmiből, vagyis hogy mennyir vakok. Minimális szinten sem látják, mivel teszik tönkre a másikat családon belül is, meg hogy milyen minimális dolgok elegek lennének a másik boldogságához és a dolgok is haladnának.
Persze a férjem sincs ilyenkor sehol. Belehalt volna, ha most eljön velem erre a 4 napra. Ha itt lenne, együtt megcsinálhatnánk, az apukám ellenállását ketten le tudnánk gyűrni. Erre az is mit csinál? Pesten szobabiciklizik! Röhej!!!!!!! Na az ilyen helyeztektől tudok a falra mászni dühömben! Az értelmetlen élet netovábbját éljük valamennyien a családban! Megüt a guta!!!! Hogy a francba süllyedtem idáig???!!!!!
A szüleim engem nem az életre neveltek. Semmire. Semmilyen használható útmutatót nem adtak nekem soha. Mindig azt sulykolták belém, még most is, hogy mindenre alkalmatlan vagyok. Nem veszik észre, hogy ez az egész családosdi is még egyáltalán csak azért működik, mert én rengeteget teszek érte még így is.
Semmit nem látnak. Csak akadályozni tudnak mindenben. Alap dolgokban is hülyének néznek.
Amikor Pestre kerültem mindent a saját káromon tanultam meg a nulláról, mert a szüleim semmit nem voltak képesek megtanítani nekem, mindenre alkalmatlannak tartottak. Még a poklot is megjártam Pesten, olyat, amit más nem.
Erre itt állok, közel 50 évesen és még mindig a bolondját járatják velem. Mindenki! Mindenki, aki körülöttem van! A bolondját járatják velem, hogy ezt a semmirekellő sz@r életet éljem! Mert amint ki akarok törni, pofán vernek ezerrel!
Á, nem is folytatom.

Áprilia írta:

Blueeye írta:

Áprilia írta:Ó....
Én is így élek.
Nehéz a kötöttségek börtönéből megszabadulni, vagy csak én hiszem azt. Mindig amikor próbálgatom a szárnyaimat, jó nagyokat kapok a szemem alá, hogy nem szabad.

Talán másképp kellene csinálni.

Most megnézettem a dédapám vályogházát egy statikussal - ez a ház az álmom, hogy az őseim örökségét megőrizzem - azt mondta, minimum körbe kellene ásni, hogy tudjon szellőzni, száradni. Nem egy nagy dolog az ásás, de apukám nem engedi. Hallani sem akar róla, hogy én csináljam. Pedig kellene a testmozgás, és nem esne a karikagyűrű az ujjamról. Olyan nagy kedvem lenne hozzá! Olyan boldog lennék! Mert a ház ügye is haladna, és a kétkezi munkámat is beletehetném. Erre az apám durván ledorongolt! Egész életemben ezt ment. Állandóan terrorizált és folyton csak azt bizonygatta, hogy semmire se vagyok jó.
Most itt vagyok náluk 4 napig, iderendeltem a statikust (emiatt is hülyének nézett az apukám), és meg is tudnám csinálni, amiket mondott, e helyett megint az apám durva ellenállásába ütközöm, itt fogom cseszni a rezet 4 napig, esz az ideg és mehetek ásás helyett 10 kört "divatfutni" a stadionba a 35 ezer forintos tornacipőmben. Röhej. Az ilyenektől esz az ideg halálra!
Na az ilyen tehetetlen f@szságoktól leszek beteg! Meg mindenki más is a családban. Elképesztő, hogy mennyire nem tanulnak az emberek semmiből, vagyis hogy mennyir vakok. Minimális szinten sem látják, mivel teszik tönkre a másikat családon belül is, meg hogy milyen minimális dolgok elegek lennének a másik boldogságához és a dolgok is haladnának.
Persze a férjem sincs ilyenkor sehol. Belehalt volna, ha most eljön velem erre a 4 napra. Ha itt lenne, együtt megcsinálhatnánk, az apukám ellenállását ketten le tudnánk gyűrni. Erre az is mit csinál? Pesten szobabiciklizik! Röhej!!!!!!! Na az ilyen helyeztektől tudok a falra mászni dühömben! Az értelmetlen élet netovábbját éljük valamennyien a családban! Megüt a guta!!!! Hogy a francba süllyedtem idáig???!!!!!
A szüleim engem nem az életre neveltek. Semmire. Semmilyen használható útmutatót nem adtak nekem soha. Mindig azt sulykolták belém, még most is, hogy mindenre alkalmatlan vagyok. Nem veszik észre, hogy ez az egész családosdi is még egyáltalán csak azért működik, mert én rengeteget teszek érte még így is.
Semmit nem látnak. Csak akadályozni tudnak mindenben. Alap dolgokban is hülyének néznek.
Amikor Pestre kerültem mindent a saját káromon tanultam meg a nulláról, mert a szüleim semmit nem voltak képesek megtanítani nekem, mindenre alkalmatlannak tartottak. Még a poklot is megjártam Pesten, olyat, amit más nem.
Erre itt állok, közel 50 évesen és még mindig a bolondját járatják velem. Mindenki! Mindenki, aki körülöttem van! A bolondját járatják velem, hogy ezt a semmirekellő sz@r életet éljem! Mert amint ki akarok törni, pofán vernek ezerrel!
Á, nem is folytatom.

Lehet hogy nem az életre neveltek, de Benned meg sok élet van, és kreativitás, és szenvedély, és ez másokat zavar. Azért is zavarhatja őket, mert belőlük hiányzik, és ezáltal képtelenek megtenni, amit Te a kisujjadból kiráznál.

Ez irigységet és féltékenységet szül. Ha le tudnák tenni a nagy egójukat, EGYÜTT csodákra lennétek képesek. Na de ez a "külön" maradás, az egyének önzéséről szól. De tudjuk, az ember nem változik.

Ismerem, amikor valami jó ötletem volt, van, és leöntenek hideg vízzel, hogy hűljek le, aludjon ki bennem a tűz, ami bennem van, bennük meg nincs meg.

Írok privit.

Pontosan úgy van, ahogy írod!

Mindennek ellenére szeretetben kell járni. Szóval minden egyes félresikerült szituációból is törekedni kell kihozni a legjobbat magunkból.

"Szólj hozzám reggel egy jó szót,
mielőtt hazulról elmégy, s becsukod az ajtót,
napközben történhet oly sok minden,
ki tudja, viszontláthatjuk-e még egymást, kincsem.
Jó éjszakát is kívánj szépen,
Ki tudja, felébredünk-e reggel, vagy mégsem.
Az élet elillan sebesen,
Ezért nem mindegy, kedvesem,
mi volt hozzám utolsó kérdésed,
és milyen volt az utolsó nézésed.
Ezért mindig egy jó szó
legyen az utolsó,
ne feledd, az utolsó örökre szólhat."

(Kurt Tepperwein)

A halottakról vagy jót, vagy semmit

Halálunk után nagy valószínűséggel találkozunk életünk cselekedeteinek következményeivel. Erről minden vallási irányzat, mely elismeri a túlvilági életet említést tesz. Van aki életfilmnek hívja, van aki egy köztes létnek, ahol felgyorsítva viszontlátjuk földi munkásságunk eredményét. Miután erről a szintről már ember nem jött vissza ebbe az életbe, egyedül a szellemi közlésekre és azoknak az embereknek az elbeszéléseire kell hagyatkoznunk, akiknek megengedett volt az átjárás a két világ között.

Összegezve a különböző népek elbeszéléseit megállapítható, hogy a földön elkövetett hibás és rossz cselekedeteinket viszontlátjuk, illetve átéljük újra, de most azoknak az embereknek érzéseivel átitatva, akiket megbántottunk. Visszakapjuk, átérezzük az esetleges nem megfelelő cselekedeteinket. Ez igaz az előző fejezetben említett öngyilkosokra is, akik vergődnek öngyilkosságuk súlya alatt és átélik ezerszeresen tettüket. Semmi sem marad „büntetlenül”, a karma nagyszerű törvénye fenntartja az egyensúlyt, mely a világegyetem és a teremtés alapjául szolgál..



A kozmosz örök törvénye biztosítja mindenki számára, hogy minden variációt, élethelyzetet kipróbálhasson szellemünk a fejlődése érdekében. Mindenki volt (vagy lesz) gazdag és szegény ember, tudós és szántóvető. A lehetőséget megkapjuk, ki kell használnunk minden helyzetet, s ezért nem szabad a nehezen megkapott életet eldobni. Egy halottnak a halála után nehéz helyzete van, mert felkészültségétől függően éli át az új „élethelyzetet”. Megtapasztalja a „továbbélést” és találkozik a saját cselekedeteinek eredményével, megtudja, hogy valójában milyen ember is volt Ő! Ebben a nehéz helyzetben minden felé küldött gondolat el jut hozzá, s ha gondolatunkkal nem jót gondolunk róla, akkor nehezítjük az amúgy sem szerencsés helyzetét. Azt el kell hinnünk, hogy tévedhetetlen, tiszta ember nincs közöttünk, lehet, hogy azt hisszük, hogy életünk szép volt és töretlen, makulátlan, de mikor meglátjuk majd cselekedeteinket egy másik nézőpontból, egy külső szemlélő szempontjából, akkor fogunk rádöbbenni arra, hogy milyen emberek is voltunk valójában. Ha tudni szeretnéd valójában, hogy milyen vagy, ne a tükörbe nézzél és a gondolataidat hallgasd meg, hanem kérdezd meg egy külső szemlélőtől, mert azt Ő tudja megmondani igazán. A gondolatod nagyon szeret Téged, a saját nézőpontból vizsgált cselekedetre még ha rossz is, mindenki tud magának felmentést adni. Fejlődésünk szempontjából már hatalmas lépésnek számít, ha felismerjük a saját hibáinkat, önkritikát gyakorlunk és ha lehet megpróbáljuk kijavítani, amit elrontottunk, még azon az áron is, hogy meg kell alázkodnunk tetteink következménye miatt. Higgye el mindenki, ha valamit ki tudunk javítani még ebben az életben, annak a végső elszámolásban komoly pozitív eredménye lesz. S egyszer mindenkinek az „ítélőszék” elé kell állni, s mindenki saját magának lesz a bírája. Saját magunk fogjuk átérezni a cselekedeteinknek következményeit, saját magunk fogjuk az ítéletet is kimondani tetteink felett. Az idő egyszer mindenki számára véget ér, elfutni az elszámolás elől nem lehet. Olvastam egyszer egy keleti történetet a halálról, megpróbálom felidézni a mesét:



Történt egyszer nagyon régen, hogy a sah sétált a kedvenc virágos kertjében, mikor a szolgái jelentették, hogy a lovásza szeretne beszélni vele. Leült a padra és kíváncsian várta, hogy mit szeretne ilyen sürgősen tőle a szolga.

- Kedves Uram – kérte a szolga – kérlek azonnal engedj el. Találkoztam egy órával ezelőtt a Halállal és közölte velem, hogy lejárt időm és holnap este hét órakor értem jön. Fiatal vagyok, családom van, kérlek engedd meg, hogy még időben elmeneküljek innen.

- Rendben van – felelte a sah – ülj fel a leggyorsabb lovamra és menekülj, amilyen messze csak bírsz. De hova tudsz menekülni előle egy nap alatt?

- Uram, Teheránban él a nővérem, ha egész nap vágtatok estére oda érek, és ott nem fog rám találni.

A sah utasítást adott a többi szolgának, hogy nyergeljék fel a legjobb lovat és útjára bocsátotta lovászát.

Másnap vacsora után újra a pompázó virágoskertjében sétált, gyönyörködve a színekben és illatokban, mikor látja, hogy fekete köpenyben egy alak sétál szintén a kertjében. Közelebb érve hozzá ijedten állapította meg, hogy a Halál jár a kertjében.

- Értem jöttél? – kérdezte megszeppenve a Haláltól.

- Nem – válaszolta a Halál – Neked még nem jött el az időd. Megpihentem egy kicsit a kertedben, gyönyörködtem a virágaidban, mert nagyon szépek.

Sétáltak a kertben együtt, nyugodtan beszélgetve, majd egy idő múlva a Halál megállt és így szólt:

- Sajnos most már búcsúznom kell, mert már háromnegyed hét van és nekem hét órakor dolgom van

Teheránban, indulnom kell – S elbúcsúzott, majd eltűnt az éjszaka sötétjében. .

irta: Karsay István

Ide majd írok saját tapasztalatot!

Az irigy kőfaragó

Élt egyszer egy kőfaragó, aki nem volt elégedett se magávat se a sorsával. Egy nap elhaladt a tehetős kereskedő háza előtt. Belesett a nyitott kapun, és drága holmikat, jómódú, tekintélyes vendégeket látott az udvaron. Ó, milyen nagy gazdagsága lehet ennek a kereskedőnek! - gondolta, s feltámadt benne az irigység. Azt kívánta, bárcsak a kereskedő helyében lehetne.
Valami csoda történhetett, mert a következő pillanatban a kereskedő helyén találta magát, a drága holmik között, a nagy gazdagságban. Elképesztően gazdag volt, de azt kellett látnia, hogy a nála szegényebbek (s ezek sokan voltak) irigylik és gyűlölik.
Nem sokkal később egy magas rangú hivatalnok érkezett a házhoz. Olyan magas volt ennek a hivatalnoknak a rangja, hogy mindenki, még a leggazdagabbak is mélyen meghajoltak előtte. Ó, milyen nagy hatalma lehet ennek a hivatalnoknak! - gondolta a kőfaragó, s feltámadt benne az irigység. Azt kívánta, bárcsak a hivatalnok helyében lehetne.
Valami csoda történhetett, mert a következő pillanatban a hivatalnok helyén találta magát. Az emberek mélyen meghajoltak előtte. Elképesztően nagy hatalma volt, de azt kellett látnia, hogy mások irigylik és gyűlölik emiatt.
A nap erősen tűzött; a kőfaragó-hivatalnoknak melege lett a gyaloghintóban. Izzadni kezdett, s ahogy felnézett a napra, ezt gondolta: Ó, milyen erős a nap! Feltámadt benne az irigység, és azt kívánta, bárcsak a nap helyében lehetne.
A csoda megismétlődött: a kőfaragó a nap helyén találta magát. Elszántan szórta sugarait, de azt kellett látnia, hogy a földeken, a műhelyekben dolgozó, verítékező emberek mind átkozzák őt. Hirtelen egy hatalmas, fekete felhő jelent meg előtte, s elnyelte a sugarait. Ó, milyen óriási ez a fekete felhő! - gondolta a kőfaragó, s azt kívánta, bárcsak a felhő helyében lehetne.
A csoda megismétlődött: a kőfaragó a viharfelhő helyén találta magát. De ezzel sem érte be: megirigyelte a felhőt kergető szelet, s széllé változott; megirigyelte a szélnek is ellenálló sziklát, s kőszirtté változott. Ahogy ott állt, kőszirt-testben, valami kopácsolást hallott, s azt érezte, hogy lassan-lassan megváltozik az alakja. Vajon ki lehet erősebb a kősziklánál? - töprengett. Lenézett, és szirtlábai előtt megpillantott egy szegény, rongyos kőfaragót.