Anya-lánya motívumos álmok

Ki akarom deríteni a jungi any-lánya motívum jelentőségét az álmaimban, mert sok olyan álmom van, ahol együtt szerepelek a kislányommal, ezért kigyűjtöm az ilyen álmaimat.

Amit az anya-lánya motívum jungi értelmezéséről tudni kell:

2012.02.08. Feketeség, erdő (tudatalattim/ismeretlen) a házam (tudatos személyiségem) körül

Egy hatalmas házban vagyok a gyermekemmel éjszaka egy erdőben. Az erdőn belül is egy domb tetején van a ház, fákkal körülvéve. Éjszaka van, csak egy kis lámpa pislákol a nappaliban, elég fényűzően van berendezve a ház. A gyermekem a padlón ülve játszik, én a nappali közepén állok és kifelé bámulok az ablakon az erdőre, az ablakok a padlótól a plafonig érnek.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy csapat férfi rohan a házhoz közeledve az erdőben, valakit üldöznek, fekete bőrkabátban vannak és hajthatatlanul törnek előre, az előrebámuló merev tekintetük is félelmet gerjeszt, és a félelem egyébként is benne van a levegőben az üldözés miatt. Érdekes, hogy én nem félek, csak megállapítom, hogy ez most elvileg egy félelmetes jelenet kellene, hogy legyen. Inkább az egészet kívülről szemlélem, az érzéseimet is.
Ahogy ott állok, arra gondolok, hogy a nagy üveg ablakok miatt akár észre is vehetnek engem. De nem vesznek észre a kevés fény miatt. Aztán látom, hogy a házat teljesen figyelmen kívül hagyják a fekete kabátosok, mert csak azt a valakit (akit nem látok pontosan, de férfi) üldözik rendületlenül.
Annyira kíváncsi vagyok rájuk, hogy szeretném őket közelről is megszemlélni, de mivel nem merek közel menni az ablakhoz (nehogy észrevegyenek), úgy döntök, hogy kimegyek a házból és elbújok a ház melletti bokor alatt/mögött, hogy amikor odaérnek, közelről láthassam őket.
Ott guggolok egy fa alatt és várom, hogy megpillanthassam őket, de nem jönnek. Ekkor bevillan, hogy nem szeretném, ha bemennének a házba és megtalálnák a gyermekemet - pedig valami miatt tudom, hogy nem mehetnek oda be -, és elindulok vissza a házba. Felébredek."



Értelmezés (2016-2017.):

A ház a pszichém eddig tudatosított része lehet. A tudatos részt (egó) szimbolizálja az is, hogy egy dombon van, tehát szintben is feljebb, mint a körülötte levő sötét erdő, ami a tudatalatt elrejtett dolgaimat jelképezheti, az ismeretlent. A tudatos részemre utalhat a nappaliban levő lámpásból áradó fény is, azaz azok a részek, amelyek már megvilágítás alá kerültek, azaz tudatossá váltak/bekerültek a tudatba. Az, hogy ez a nappali fényűzően volt berendezve, a jelenlegi, tudatos szinten levő életem rendezettségére utal. Ugyanakkor tetőtől talpig terjedő ablakok nyílnak a sötét erdőre, azaz a tudattalanra. Ez azt jelképezheti, hogy a tudatos szintemen nyitott vagyok, vagy hogy az álmodás útjára való lépéssel nyitott lettem a tudattalanom tartalmának megismerése iránt. Kíváncsiságomra utal az is, hogy éppen kifelé bámulok az erdőre, az ismeretlenre.
Fekete kabátosok tűntek fel az erdőben, valakit üldöztek. A fekete kabátosok valószínűleg a tudatalattimban rejtőző olyan személyiségeimet jelképezhetik, amelyek ellene vannak a belső munkának, üldözik azt. (Elgondolkodtam azon is, hogy a fekete kabátosok esetleg un. "árnyékszemélyiségek" lehetnek, azaz a felszínen meg nem tudatosított olyan negatív személyiségjegyeimet, amelyekkel nem kívántam eddig szembesülni, azonban eszembe jutott, hogy Jung azt írta p, hogy az árnyékszemélyiségek mindig azonos neműként jelennek meg. Ezek pedig férfiak voltak.) Üldöztek valakit, egy férfit, és ez a valaki én lehettem, azaz az az egyelőre még egyedüli "munkaénem" (gurdjieffi kifejezés, és arra utal, hogy ez olyan én, amelyik dolgozni akar), aki a belső munkát szeretné végezni: hajlandó barangolni, felfedezni a bennem lakozó ismeretlent (erdőt).  Azt, hogy erre a szembenézésre készen állok, az is kifejezésre juttatta, hogy ott a házban állónémet nem félt a jelenettől, holott felelmetes volt normál szemmel nézve.
A fekete kabátosok nem vettek tudomást a házról, hanem rendületlenül üldözték a "munkaént". Őket ui. a tudatos szinten, a már tudatosított dolgok birodalmában létező én (aki az ablakban áll) nem érdekli. Ami a napvilágra került, az már nekik mindegy, ők a még eddig felfedezetlen területek feltárását, a belső munkát akarják megakadályozni, a tudattalanban, az ismeretlenben rohangáló munkaént.
Azt, hogy készen álltam a tudattalanommal való szembenézésre (ami 2012-ben meg csak a tudatos álmodás útjára való lépést jelentette), az is jelképezi, hogy kifejezetten "kíváncsi voltam a fekete kabátosokra", és még a házból is kimentem az erdőbe: a pszichém tudatos részéből (egó) átmentem a tudattalan, ismeretlen területre, a sötét erdőbe, hogy meglessem a fekete kabátosokat.
Amikor eszembe jutott a tudatos pszichémhez legstabilabban kötő erő, a kislányom, ő egyelőre még erősebbnek bizonyult a tudattalanom megismerése vágyánál, mivel amikor a kislányom eszembe jutott (hogy megtalálhatják a fekete kabátosok), akkor visszamentem a házba, azaz a tudattalanból a tudatosba, és logikus, hogy fel is ébredtem, elhagytam a tudattalant.
Mivel a fekete kabátosok - azaz a belső munkát - akkor még a tudatos álmodást - akadályozó énjeim jó sokan voltak, a munkaén pedig csak egyedül, ez abban is megmutatkozott akkoriban a tudatos szinten, hogy erős gátlás volt bennem amiatt, hogy azt hittem, hogy "egy jó keresztény nem álmodik." Ez a gátlás eltartott jó pár évig.

Értelmezés 2018.: a fekete kabátosok a bennem lakozó férfit, az animust is szimbolizálhatták. A nők tudattalanja hímnemű - míg a férfiaké nőnemű (anima) -, és általában férfiak csoportjaként jelenik meg az álomban. Az animusom mára már teljesen elhatalmasodott bennem, erre sok, mai álmom figyelmeztet, és úgy látszik, hogy már 2012.-ben elkezdődött ez a folyamat. A bennem lakozó animus erőszakosságban, az igazam bizonygatásában, mások leuralásában nyilvánul meg. Minden területre bekúszik, mint egy "sokágú" fekete kígyó, és azokat a területeket le is uralja. Itt azt az ént üldözi, aki a dolgozni akar magán. Az animusra, annak működésére, és a tudatos énre való hatására csak a belső munkával, önismerettel lehet rálátni, ezt üldözi az animus.

2012. Április 8. hajnal "Egerek és emberek" (tudatos)

Na végre tudatos álom volt, amolyan igazi.
Nem tudatosan indult. Az egyházban voltam, valahol az első sorokban ültem. Az egyházfő odajött hozzám és azt mondta, hogy szóljak az egyik öreg bácsinak, a főkönyvelőnek, hogy Újpestre menjen el egy bizonyos idpontban egy bizonyos címre. Mivel ekkor már folyt az Istentisztelet, azaz ment a zene, kissé hangosan súgtam mindezt a fülébe a bácsinak, egyébként is nagyot hallott, és kicsit mérges lett, mintha személyes sértésnek vette volna, hogy azt feltételezem, hogy nagyot hall. Átvette az üzenetet azzal, hogy hátraküldött az újpesti pásztorhoz, hogy annak mondjam el mindezt. A széksorok lentről felfelé emelkedtek, mint egy moziban. Hátramentem ahhoz a női pásztorhoz és elmondtam neki az üzenetet, majd abban a pillanatban el kezdtem lefelé zuhanni egy ismeretlen mélységbe onnan föntről. Szürke sziklás kőfalai voltak a szakadéknak, vagy inkább üregnek nevezném, mint valami széles cső, vagy folyosó, ahol lefelé zuhantam. Csúnya volt és félelmetes. Nem volt jó érzés, azt kívántam, hogy legyen már vége a zuhanásnak, és ébredjek fel. Tehát tudtam, hogy alszom, mert fel akartam ébredni. Túl gyorsan zuhantam.
Amint vége lett a zuhanásnak, a szobámban ébredtem (utóbb kiderült, hogy mégsem ébredtem fel, ez hamis ébredés volt) a szüleim lakásán vidéken, úgy, ahogy este a valóságban is lefeküdtünk a kislányommal. Az álomban hirtelen iszonyatos vihar kerekedett kinn, annyira, hogy benyomta az ablakot is, odaugrottam, hogy bezárjam. Ugyanakkor azt is érzékeltem, hogy a szobánk falát oldalról egy hatalmas ütéssel beütötte egy ököl. Ijedtünkben a kislányommal kiszaladtunk a nappaliba, ahol addigra a zajtól már a szüleim is felébredtek. Apukám beszélt valami rejtélyeset arról, hogy a kislányom úgy ébredt fel a viharra, hogy valaki "visszarántotta az asztrálját" (még ebből se jöttem rá, hogy tulajdonképpen nem ébredtünk még fel, pedig átfutott az agyamon és kissé furcsálltam, hogy apukám nem szokott ilyen dolgokról beszélni, hogy "asztrál"). Így némileg megnyugodva visszamentünk a kislányommal a szobába aludni, de még mielőtt elaludtunk volna, három nagyon magas férfi bejött a szobába, és nem tudom mit akartak, ott álltak vigyorogva, nagyon féltettem a kislányomat, és szerencsére eszembe jutott, hogy fortis mondta, hogy tudatos álomban az ellenségeimet pl. kisegérré tudom változtatni, így azonnal el kezdtem szajkózni, hogy "kisegérré változtatlak titeket". El kezdtek zsugorodni, összementek, lefeküdtek, de nem lettek egerek, inkább mintha csak hipnózis alá kerültek volna, olyan bambák lettek. A következő pillanatban már nem voltak a szobában. Körülnéztem a szobában, ránéztem a díszpárnákra, és hullámoztak. Na, ebből jöttem rá, hogy még mindig alszom, itt tudatosodtam. A következő pillanatban bejött a szobába egy magas nő. Ő sem tetszett, és el kezdtem dugdosni a kislányomat a paplan alá, aki addigra felébredt és el kezdett kíváncsiskodni, hogy ki ez a nő. A nőt is egérré akartam változtatni, de ő is csak elfeküdt és fetrengett, mintha hipnózisban lenne. Ugyanúgy tett, mint azok a férfiak az előző jelenetben.
Utolsóként még az egyik, munkahelyemen dolgozó férfi is megjelent a szobában, ült a fotelban, velem szemben, ahogy a paplan alól ránéztem. Vigyorgott és azt mondta magáról, hogy "eddig szabad voltam, de mostmár nem vagyok". Amíg azon törtem a fejem, hogy ez a mondat mit is jelenthet - ott és akkor azt jelentette, hogy rabja lett a testemnek - tényleg felébredtem.

2012.06.12. Sivatag és párduc (együttálmodás a kislányommal?)

Álmomban egy társaság tagjai - akiket a tudományos dolgok érdekeltek és azokról beszélgettek és fortis volt a vezetőjük - elmondták valamilyen tudományos témában a véleményüket. Minden témához volt egy térkép, és fortis úgy jelölte be az egyes véleményeket a térképen, hogy akik a véleményt mondták, azok neveit jelölte be a térképen. (Ez nem túl értelmes így talán, ahogy leírtam. )
Mivel én új voltam a csapatban, nagyon örültem, amikor az én nevem is felkerült a térképre. A világnak a térképe volt, és a nevem a jobb felső sarokba, egy nagy kiterjedesű, amolyan négyzetszerű, trapéz formájú országba - mintha sivatag lett volna, mert sárgás barna színű volt a domborzata (domborzati térkép volt) - került, "párduc" néven. Ezért erős a gyanúm, hogy a többiek a kalandorosok voltak.
Kislányom pedig azt álmodta, hogy egy kislánnyal ment a sivatagban, és a sivatag végen találtak egy polipot. És a kislány a polippal csiklandozta őt.

2012.09.26.(Hajnal) Kislányom és a szobák

Álmomban egy háznak a szobájában voltam a kislányommal, és az ölemben tartottam, mert egy lény el akarta venni tőlem. Úgy csinálta, hogy ő a szobán kívül volt, és benyúlt a karjaival a kislányért, át a falon. De én megvédtem könnyűszerrel, magamhoz szorítottam és nem tudta elvenni tőlem. Még mondtam is neki félig kinevetve őt, hogy akármivel próbálkozik, úgysem tudja tőlem elvenni a gyermekemet. Nevetségesnek találtam magát a próbálkozását is. A kislányomat is megnyugtattam, hogy ne féljen, nem fogom engedni, hogy bárkimis elvegye tőlem őt. Ezután egy következő szobában találtam magam a kislányommal. Ekkor láttam át azt is, hogy egy nagy házban vagyunk, ahol szobáról szobára fogunk kerülni, és ez a lény minden szobában meg fogja próbálni elvenni tőlem a kislányomat. Amikor ebbe a következő szobába kerültünk, észrevettem, hogy sokkal csúnyább és félelmetesebb, mint az előző, mert sötét, és amolyan barlangszerú odú, csúnya barna falakkal. Ekkor már lefagyott az arcomról a mosoly. És félni kezdtem. Kétségeim támadtak, hogy fogom megvédeni a kislányomat. Fel is ébredtem ijedtemben.
Az a baj, hogy ilyenkor, bár én felébredtem, mivel az az álom konstrukció már létrejött, a felébredésem után is továbbfolytatódik - ha jól értem a Seth tanítást.

Értelmezés 2018.02.

A ház a személyiségem. A szobák a személyiségem ismert és ismeretlen részei. Az a sötét falú csúnya szoba a lelkem még nem ismert, azaz a tudattalanban levő részét szimbolizálja. Így utólag nézve, a lény, aki el akarja távolítani tőlem a kislányomat, a fokozódó internet függőségemet szimbolizálja. Ez távolított el a valóságban a kislányomtól akkoriban. Akkoriban nem láttam erre rá, nem tudatosítottam, ezért is kerültem egyre a tudattalanba, a sötét, csúnya szobába.

2012.10.04. Liftben a kislányommal

Álmomban a kislányommal egy liftben voltunk. Ki akartunk szállni a harmadikon, de mindig felment a kilencedikre, hiába nyomogattam a harmadikat. És ráadásul a kilencediken se nyílt ki az ajtó, tehát nem tudtunk ott sem kiszállni, hiaba ment mindig oda a lift. Akkor azt csináltam, hogy benyomtam egy másik, a harmadik emelet fölötti szintet, hogy hátha ott megáll és lemegyünk gyalog a lépcsőn pár emeletet. Igy is lett. Kiszálltunk, és amikor odamentunk a lepcsőhöz, észrevettem, hogy iszonyatosan nagy a lepcsőfokok között a távolság, jó magasak voltak, 2-3 méteresek, és ráadásul aminek vízszintesnek kellett volna lenni érkezéskor, az is lefelé lejtett. Megrettentem, tudtam, hogy a kislányom itt nem tud leugrani. Alább láttam pár embert lefelé szaladni, kiabáltam, hogy "segítség". De ügyet sem vetettek ránk. Majdnem visszamentünk a lifthez, de mégis igy döntöttem, hogy inkább leugrunk. Megszorítottam a kislányom kezét (persze, előtte is végig fogtam), aztán a továbbiakra nem emlékszem, hogy mi történt...
Korábban volt már egy olyan álmom - egy konyhában játszódott -, ahol lefelé lejtett a kőpadló.

2012.11.08.

Megfeledkeztem a kislányomról

Egy nagy házban laktam a kislányommal, aki valamelyik szobában játszott. Hirtelen el kellett mennem valahova autóval, a szüleimhez talán. Valamit el kellett onnan hoznom, majd elvinni a tesómékhoz, és utána hazamenni. Már éjszaka volt. Gyorsan beültem az autóba, de félúton eszembe jutott, hogy a kislányomat nem hagyhatom egyedül ilyen hosszú időre. Sőt, amikor elindultam, teljesen megfeledkeztem róla, hogy őt otthagyom. Nekem nem tűnt hosszúnak az út, még morfondíroztam is, hogy észre se fogja venni, hogy elmentem és visszajöttem, de aztán győzött a józan ész, beláttam, hogy hiszen ha keresni kezd és észreveszi, hogy nem vagyok otthon, akkor egy perc is sok lesz neki, és majd végigsírja az egészet. Vissza kell mennem érte, és magammal vinni őt is, beültetni az autóba. Így viszafordultam. Még így is észrevette, hogy elmentem, és mire visszajöttem, már sértődött arccal ült a játék hintalovon. Nagyon megsajnáltam és mélységesen elítéltem magam, hogy lehettem olyan idióta, hogy egyrészt megfeledkeztem róla, utána meg akár egy pillanatig is úgy gondoltam, hogy ott hagyhatom egyedül!

Értelmezés 2018.02.

Azt hiszem, itt is az mutatkozik meg, hogy vagy a munkám, vagy a folytonos internetezés miatt elhanyagolom a kislányomat! De kár, hogy erre akkor nem jöttem rá!  

2013.05.10. Mi van egy másik bolygón?

Itteni egyházi vezetőnkkel páran beszélgettünk egy szobában. Azt tanította nekünk a vezetőnk, hogy amikor egy másik bolygón vagyunk, akkor ugyanolyanná válunk - mármint a (lelki)állapotainkat tekintve -, mint azok az élőlények, akik ott élnek, odavalósiak. Erre megkérdeztem megkönnyebbülve, hogy "azért vagyok mostanában ingerlékeny a kislányommal, mert az itteniek is ilyenek?" És a vezető azt válaszolta, hogy igen. Tulajdonképpen ekkor döbbentem rá, hogy egy másik bolygón vagyunk.
Más hangulatú álom volt, mint a többi.

Saját megjegyzés: mostanában tényleg ingerlékeny vagyok, és a fülem is sistereg. Holott sosem volt semmi ilyen bajom, tehát ez nálam a "nem normális" kategória. Lehet, hogy ezt dolgoztam fel az álomban.

2013.05.22. Anyukám és fortis

Álmomban egy városbeli dombos réten sétálgattam anyukámmal és a kislányommal. A kezemben volt az iPad, és ahogy sétáltunk, el kezdtem csetelni fortissal.  A csetelésből kiderült, hogy fortis is ott van a közelben. Egyszer csak azt írta nekem, hogy "Hadd nézzelek csak meg!" Anyukám ekkor pont letelepedett egy plédre a kislányommal, én is leültem. Kétségbeesve el kezdtem írni a cseten gyorsan kapkodva, hogy most nem alkalmas, mert a családdal vagyok. Bár tudom, hogy fortis megkapta az üzenetet, sajnos láttam, hogy a figyelmeztetés ellenére is közeledik, feltűnik az egyik domb mögül. Gyorsan, rendíthetetlenül, feltartóztathatatlanul, merev tekintettel közeledett felénk. Kíváncsi voltam, mit fog kitalálni, hogy ne derüljön fény arra, hogy ismerjük egymást. Valahogy tudtam, hogy biztos úgy fog elhaladni mellettünk, hogy úgy fog tenni, mintha nem ismerne minket, de közben ránk néz. Amint ezt végig gondoltam, így is történt. Elhaladt  mellettünk - szinte a plédünk szélén men el, olyan közel jött -, azonban a kislányom megismerte és felkiáltott (már nem emlékszem szoszerint, hogy mit, de valami olyasmit, amiből kiderült, hogy ismerjük egymást).
Vége lett az álomnak.

Értelmezés 2018.02

Egy ideje "fortis" lehet a fórum/net függőségem szimbóluma is, ami leginkább a családi életemet (álomban:kislányom, anyukám) zúzta szét, gátlástalanul, mint az álomban.

2013.06.21. Apukám

Egy társasággal voltunk egy idegen városban több napon keresztül egy utazáson, egy szállodában laktunk. Este a hall bárjában ültem és láttam, hogy egy fiatal nővel, aki koktélt iszogatott a bárpultnál (és nem közénk tartozott, hanem az utcáról jött be), ki akart kezdeni egy idősebb, bajszos, sötét hajú férfi. A nőnek, bár szemmel láthatólag azért jött be koktélt inni a szállodába, mert ismerkedni akart, nem tetszett a férfi, látványosan pofákat vágott a pasira. A következő jelenetben a kislányom ült a szállodai szobában egy ágyon (én szemlélő voltam), és az előbbi nő egy szekrény mellett állva telefonált. Épp a férfi hívta, és a nő a kislányomat indokként felhasználva magyarázkodott neki, kifogásokat keresett, hogy miért nem tud vele találkozni. Sorolta, hogy pl. balettre kell vinnie a kislányomat. Megállapítottam magamban, hogy milyen ízléstelenül szemtelen ez a nő, még másnak a kislányát is képes felhasználni a hazugságaihoz, csak azért, hogy lerázzon egy pasast, ahelyett, hogy megmondaná neki az igazat, hogy hagyja békén.
A következő jelenetben a szállodából felhívtam telefonon apukámat. Köszöntem neki, majd nagy hallagatás volt a vonal másik végén. Vártam. Egy idő múlva rájöttem, hogy apukám meg van sértődve, amiért olyan ritkán szoktam vele beszélni, ezért sértődöttségében direkt nem szól bele a telefonba. Mivel ezt nem tudtam, hogy reagáljam le, beleszóltam a telefonba, hogy "apuka, jól vagy?" Persze, erre sem jött válasz. Ekkor letettem, mert ez már túl megalázó volt számomra (az egész álomból ez a jelenet ért a legtöbbet, mert hűen tükrözte a kapcsolat felvételi szándékomat az apukámmal, ami a köztünk levő feszültség miatt kudarcba fulladt).
A következő jelenetben már el kellett hagynunk a szállodát, mindenki pakolt. Én meg csak húztam-halasztottam a pakolást. Még a utolsó percben sem kezdtem hozzá, pedig már minden pillanatban értünk jöhetett a busz. Lassan eluralkodott rajtam álmomban az az ismerős érzés, amikor valamivel (pl. vizsgákkal) a többiek már rég készen vannak, én meg még el sem kezdtem, le vagyok maradva a többiekhez képest. Nem szeretem ezt az érzést. Nem tudom, miért jön néha elő álmomban.

Értelmezés 2018.02.

Az az álomvégi érzés, amikor úgy érzem, hogy lemaradok valamiről, talán az apukámmal való kapcsolatomról akart valamit megtanítani ebben az álomban.

2013.08.01. Megnéztem a kezem (tudatos)

Tegnap eszembe jutott a kéz gyakorlat, hogy tulajdonképpen megpróbálhatnám álmomban megkeresni a kezemet. Habár már volt több tudatos álmom is, de egyiket sem ezzel a (castanedai) módszerrel értem el. Nekifogtam és kb. 2x5 percig bámultam a kezemet és mondogattam magamban, hogy "ma éjjel megnézem álmomban a kezemet és észreveszem, hogy álmodom." Majd este lefekvés előtt elolvastam a Sanchez könyvben leírt összes lépést a jobb és a baloldali tudatosság egyesítéséről, amelynek első lépése a tudatos álomba kerülés, és azt követően  - immár a tudatos álomban - a kéz megtalálása. Meg is lett az eredménye.
Az álom során, mely nem tudatosnak indult, a férjemmel, a kislánnyunkkal és egy kisfiúval tartózkodtunk egy lakásban. A kislányunk átment egy másik szobába. A férjem a kanapén ülve játszott a kisfiúval, bolondozott vele stb. úgy, mintha a saját gyereke lenne. Hitte is, hogy a kisfiú a saját gyereke. Figyelmeztettem, illetve feltettem neki a kérdést, hogy "tulajdonképpen kivel játszol te egyáltalán, amikor nekünk kislányunk van, és ő is a másik szobában van?" A férjem arcára kiült a döbbenet. Innentől villámgyorsan zajlottak az események: odaugrottam a kisfiúhoz, aki addig háttal volt nekem, de most megfordult és rám nézett, ahogy a kérdést feltettem a férjemnek. Ahogy rám nézett - helyes pofija volt -, mégegyszer végig gondoltam, hogy ki lehet ez a fiú, ha nekem kislányom van? Hirtelen feltettem magamnak a kérdést, hogy "ébren vagyok, vagy álmodom?" És szinte villámgyorsan válaszoltam is rá, hogy álmodom és ezáltal tudatossá váltam. Beszélgetni akartam a fiúval, de ezt a szándékot legyőzte az a gondolat, hogy nézzem meg a kezeimet. Magam elé emeltem a kezeimet, éreztem, hogy elég nehezen mozognak, de eszembe jutott az olvasmányok alapján, hogy ez így lesz, és arra gondoltam, hogy nem fogom hagyni, hogy ez ne sikerüljön, és legyőztem a nehézségi erőt viszonylag könnyen, még büszkeséget is éreztem, hogy nekem ez milyen könnyen ment. A kezem látványa...hát az nem tetszett: kicsit különbözött az itteni kezemtől (mármint a tenyerem), viszont annyira sápadt volt, hogy "hullaszerűnek" tetszett. Amint rápillantottam a kezemre, fel is ébredtem.
Amikor újra elaludtam, egy játszóházban voltam a kislányommal, és amíg ő játszott, folyton azon voltam, hogy az előző tudatos álmomat beírjam az iPad-ba (tehát visszaemlékeztem rá), de valami mindig megakadályozott: eleinte a gyerekekre vigyázó nő akart tőlem mindig valamit, utána pedig az iPad romlott el.