2012. Álmok és értelmezésük

Ez a legfontosabb álmom, sokszor eszembe jut, amikor ösztönzésre van szükségem. Ezt akkor álmodtam, amikor fortis ösztönzésére el kezdtem a castanedai álmodással foglalkozni, 14-15 év álomnélküliség után:

2012. 02. 07. Szökőkút

Éjjel álmomban a padló képlékennyé vált, kicsúcsosodott és egy szökőkúttá vált, melyből ömlött a víz. Egy hang (vagy a szökőkút?) azt mondta, hogy "a bensőmben levő álmok hamarosan a felszínre fognak törni."


És akkor vissza az időben, 14 évvel korábbra....

1997. Találkozás egy "szövetségessel" (?) ébrenlétben

Ez ébren történt. Egy okkult tanítómtól mentem haza villamossal és álltam a villamos megállóban, vártam a villamost. Egyszer csak megállt előttem a villamos sín kellős közepén (ráállt a sínre, és nem tudom, hogy került oda, mert egyszer csak ott volt) egy magas, ballonkabátos fekete hajú férfi, sötét, elmosódott szemei voltak, ram nézett és ezt mondta: "Ne ijedj meg, nem fogunk bántani". És a villamos sínen elsétálva távozott.
Talán egy "szövetséges" lehetett (?):

Castaneda: Másik világ kapujában:

"– Mondd csak, don Juan, hogyan fest egy szövetséges? Például az a három ember, akikkel találkoztam, és akik számomra közönséges emberek voltak – te milyennek látnád őket?
– Közönséges embereknek.
– Akkor hogyan tudod megkülönböztetni őket másoktól?
– A valódi emberek, ha látod őket, fénytojásoknak tűnnek. A szövetségesek viszont mindig embereknek látszanak. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy egy szövetségest nem láthatsz. Egy szövetséges bármilyen formát felvehet: lehet kutya, prérifarkas, madár, gyomnövény vagy bármi egyéb. Az egyetlen különbség, hogy mikor látod őket, pont olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. Mindennek van valamilyen sajátos formája, ha látod. Az ember tojás, más dolgok másfélék, a szövetségesek azonban mindig ugyanolyanok maradnak, akár látod őket, akár nézed őket. Persze ez
épp elég, hogy becsapjanak bennünket, embereket. Egy kutyát vagy egy varját sosem tudnának rászedni.
– De miért akarnának becsapni bennünket?
– Azt hiszem, egy kicsit mindannyian bolondok vagyunk. Voltaképpen magunkat csapjuk be. A szövetséges csupán felölti annak az alakját, ami éppen a legkézenfekvőbb, mi meg annak nézzük. Nem az ő hibája, hogy szemünkkel csak nézni tanultunk meg.
– Nem világos előttem – folytattam a kérdezősködést –, hogy mi is a szövetségesek feladata, mi dolguk a világon.
– Olyan ez, mintha azt kérdeznéd, mi dolgunk nekünk embereknek itt a világon. Sejtelmem sincs róla. Itt vagyunk, és kész. És – hozzánk hasonlóan – itt vannak a szövetségesek is; meglehet, hosszabb ideje, mint mi.
– Hogy érted, hogy hosszabb ideje?
– Mi emberek, nem voltunk mindig itt.
– Mármint ebben az országban, vagy itt, a világon? – kérdeztem, mire megint összevitatkoztunk. Don Juan azt mondta,számára csak a világ létezik – a hely, ahová lép. Megkérdeztem, honnan tudja, hogy nem voltunk mindig itt a világon.
– Egyszerű – válaszolta. – Mi, emberek, igen keveset tudunk a világról. Egy prérifarkas például sokkal többet tud. Őt szinte sosem téveszti meg a látszatok birodalma.
– Akkor hogyan lehetséges, hogy az ember elfogja, és zsákmányul ejti a prérifarkast? Ha az olyan okos, akkor hogyhogy olyan könnyen elpusztítja őt az ember?
Don Juan úgy bámult rám, hogy zavarba jöttem.
– Csapdába ejthetjük a prérifarkast, mérget etethetünk vele, vagy lelőhetjük. Akármit tegyünk is, a prérifarkas csak azért könnyű préda, mert nem ismeri az ember cselszövéseit Ha azonban egyszer kicsúszik a kezünk közül, akkor biztos lehetsz benne, hogy újra sohasem járunk túl az eszén. A jó vadász tudja ezt, és sohasem állítja a csapdát kétszer ugyanarra a helyre, mert ha egyszer elpusztul abban egy farkas, az összes többi – látván a halált, mely ott lebeg – messzire elkerüli, még a környéket is. Mi ezzel szemben sosem látjuk a halált, mely ott időzik, ahol elpusztult egy
ember; sejtelmünk esetleg lehet róla, de sohasem látjuk.
– És vajon egy prérifarkas látja a szövetségest is?
– Persze.
– Milyennek látja szerinted, don Juan?
– Ha prérifarkas lennék, akkor talán tudnám. Azt azonban tudom, hogy egy varjú olyannak látja, mint egy süveg. Alul kerek és széles, fent pedig hegyes csúcsban végződik. Némelyikük csillogó, de a legtöbb fakó, és nehéznek tűnik, mint egy csuromvizes felmosórongy. Félelmetes látvány.
– És milyenek, amikor te magad látod őket?
– Hisz mondtam már: olyanok, amilyennek mutatják magukat. Kedvük szerint, bármilyen alakot ölthetnek.Lehetnek akkorák, mint egy kavics, vagy akkorák, mint egy hegy.
– Van hangjuk, tehát beszélnek, nevetnek, adnak valamiféle hangot?
– Emberek társaságában emberekként viselkednek. Állatokéban állatokként. Az állatok kezdetben általában félnek tőlük; amint azonban megszokták társaságukat, a dolgukra hagyják őket. Egy kicsit velünk, emberekkel is ez a helyzet. Jó pár szövetséges mozog köztünk, de mi ügyet sem vetünk rájuk – mivel a szemünk csak nézni képes, észre sem vesszük őket
– Azt akarod ezzel mondani, hogy az utcai járókelők nem mindegyike emberi lény? – kérdeztem meghökkenve.
– Néhányuk valóban nem az – bólintott.
A gondolat elfogadhatatlannak tűnt számomra, mégsem hittem, hogy don Juan pusztán tréfálkozott volna. Mondtam neki, olyan ez, mintha földre szállt űrbeli lényekről képzelegnénk. Megjegyzésem hidegen hagyta, ellenben
megismételte előbbi kijelentését, és teljes komolysággal kérdezte:
– Miért vagy olyan biztos benne, hogy egy utcai forgatagban mindenki emberi lény?
Csak azt tudtam válaszolni, megszoktam, hogy így higgyem, semmi egyéb megfontolás nem késztet erre.
Ekkor elmesélte, régebben mennyire szeretett forgalmas helyeken időzni, mert gyakran megtörtént, hogy a tojásszerű lények közölt meglátott egy-egy alakot, aki pontosan úgy festett, mint egy ember.
– Ez aztán a jó móka – nevetett –, legalábbis számomra az. Ücsörögni egy parkban vagy egy buszállomáson, és figyelni. Van, hogy rögtön észreveszek egyet; máskor csak embereket látok. Egyetlen egyszer láttam csoportosan őket – ketten ültek egymás mellett a buszon.
– Volt annak jelentősége, hogy kettőt láttál?
– Hogyne. Bármit csinál egy szövetséges, az jelentőséggel bír. A brujo erői merít a szövetségesek cselekedeteiből. Amennyiben ismeri a látás tudományát – még ha nincs is saját szövetségese, pusztán a szövetségesek cselekedeteinek szemmel tartásával kormányozhatja az erőt.
Erre még a jótevőm tanított meg. Mielőtt saját szövetségesem lett volna, magam is azon igyekeztem, hogy valami forgalmas helyen meglássak egyet, s mikor ez megtörtént, mindig tanultam tőle valamit. Te egyszerre hárommal
találkoztál – káprázatos lecke veszett kárba.
Kihallgatott. Visszatértünk a nyúlcsapdák összeállításához, és csak miután befejeztük a munkát, fordult újra felém don Juan. Mintha épp akkor jutott volna eszébe, hirtelen azt mondta, az is fontos, hogy ha párban vannak, mindig azonos neműek. Ő annak idején két férfit látott, mivel én két férfival meg egy nővel találkoztam, ez még rendkívülibbé teszi az
esetemet.Megkérdeztem, hogy a szövetségesek megjelenhetnek-e gyerekek formájában; hogy ezek a gyerekek akkor azonos vagy különböző neműek-e; hogy megjelenhetnek-e különféle emberi fajok alakjában; hogy megjeleníthetnek-e egy apából, anyából és gyermekből álló családot; végül, hogy látott-e valaha szövetségest autót vagy buszt vezetni.
Don Juan mosolyogva hagyta, hadd beszéljek, aztán az utolsó kérdésemre elnevette magát. Azt mondta, pontosabban is fogalmazhattam volna – helyesebb lelt volna, ha azt kérdezem, látott-e valaha szövetségest gépjárművet vezetni.
– Csak nem feledkezel meg a motorbicikliről? – kérdezte ravasz hunyorgással, mire mindketten jót nevettünk. Elmondta, hogy a szövetségesek közvetlenül nem képesek irányítani semmit, közvetve azonban hathatnak az emberre. Azért veszélyes érintkezésbe lépni velük, mert a legrosszabbat tudják kihozni az emberből. Hosszú és küzdelmes inasévekre van szükség, hogy az ember az életében felesleges dolgokat a minimumra csökkentve szembenézhessen egy ilyen találkozóval. Az ő jótevője például összeégette magát – olyan sebeket szerzett, mintha egy puma marta volna meg. Őt magát a szövetséges belelökte egy égő farakásba – térde, lapockája kissé megperzselődött, de idővel – mire egy lett a szövetségessel – eltűntek a sérülés nyomai."

1997. Nem hiába írják rá a gyertya csomagolására, hogy ne aludj égő gyertya mellett!

Egy időben, amikor volt egy "tanítom", olyan sok fura, leginkább félelmet keltő dolog történt velem éjszakánként (sajnos az ezekről készült naplómat - amikor meg akartam szabadulni a "tanártól" - utóbb elégettem a wc-ben), hogy rászoktam, hogy gyertya mellett alszom. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a gyertya felborult és lángokban állt majdnem az alatta levő polc. Semmi oka nem volt a gyertyanak, hogy felboruljon, és isteni szerencse, hogy pont akkor felébredtem és eloltottam a tüzet. A "tanítómnak" ezt elmesélve, ő azt mondta, hogy "én támadtam meg saját magam."
Az egészben az a lényeg, hogy pont akkor pattant fel a szemem, amikor kellett ahhoz, hogy megakadályozhassam, hogy kigyulladjon a lakás. Szóval ha meg is támadott valaki, ugyanakkor az a másvalaki fel is ébresztett.

1997. Pumává váltam

Este lefekvéshez készülődtem, már hálóingben közeledtem az ágyam felé. Hirtelen rám tört az ásítás. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy olyan érzetem volt az ásítás közben, mint amikor egy puma kitátja a száját. Még a hegyes fogakat is érzékeltem a számban. Szóval puma-érzetem volt, szószerint, mintha azzá váltam volna, olyan volt a testi érzékelésem. Az ágyam előtt egy tükrös szekrény állt, gyorsan odafordítottam a fejem és végig is néztem az ásítást: kívülről emberi szám volt, de olyan nagyra tátottam, mintha egy ragadozó lennék, és az érzetem is olyan volt. Az éjszaka ezt követően nagyon intenzív volt, végig olyan állapotban voltam, mintha nem is aludtam volna, mégis álomszerű események történtek velem: pumaként - azaz immár annak az állatnak az alakját öltöttem magamra fekete színben - hadakoztam, védekeztem, harcoltam valakikkel a szobámban, fenn a levegőben. Amikor reggel felkeltem, csurom víz volt a hálóingem, és még egy olyan megdöbbentő dolog is történt, hogy a kezeimet egész nap  mancsnak éreztem. Látszólag persze emberi kezek voltak.

1998. Az ördög fogságában

Egy táborban voltam, fogolytábor volt. Drótkeritessel volt körülvéve az udvara. El akartam szökni és az udvaron el kezdtem a drótkerítés felé szaladni. Amikor odaértem, megmarkoltam a kerítést, hogy átmásoltam rajta, de abban a pillanatban eldördült egy lövés és  éreztem, hogy eltalálta a fejemet. Átéreztem annak minden fájdalmát akkor. A mai napig emlékszem arra az éles fájdalomra, bár nem tartott sokáig. Átfutott az agyamon, hogy na most megöltek. Egy férfi lőtt le.

Ezt megelőzően egy álmomban pedig ugyanebben a foglytáborban voltam és a lépcsőn lefelé a hajamnál fogva vonszolt egy őr. Az volt a helyzet, hogy akkor még nem döntöttem el, hogy megszököm. Csak tűrtem a sorsomat. Nem fordult meg a fejemben, hogy onnan ki is lehet szabadulni, pedig akkor már voltak, akik ki akartak hozni onnan. Később találkoztam a valóságban valakivel, aki azt mondta, hogy "ki akart hozni, de ez nem volt lehetséges". Nem volt ott az akaratom. Nem tudtam, hogy ki lehet jönni onnan. Ahhoz, hogy kiszabadulhassunk, tudnunk kell, hogy egyáltalán börtönben vagyunk és hogy lehetséges a szabadulás.
Az ez utáni álomnál, amikor lelőttek, akkor már magam is ki akartam jönni onnan.

2011. Nov.15. Érzékek kiélesedése

Este lefekvéskor, még elalvás előtt azt tapasztaltam, hogy nagyon éles a hallásom, gyakorlatilag hallottam a csendet. Nem volt kellemes, inkább fura. Elgondolkodtam, hogy most pánikba essek, vagy ne, de végül nem foglalkoztam vele, elaludtam. Azt álmodtam, hogy tudatos voltam pár percig. Nem tudatos álomról beszélek, hanem arról, hogy az álmom szerint tudatos voltam éber állapotban. Olyan volt, hogy abban a pár percben mindenre tudtam figyelni, ami körülöttem zajlik. A természetben voltam, egy erdőben és pl. Még a falevelek mozgására és zizegésére is odakaptam a fejem. Mindenre, ami mozdult, vagy amit hallottam. Mint egy macska (de nem voltam az, ember voltam). Fárasztó volt, és azt kívántam, hogy legyen már vége. Pedig csak pár percig, vagy másodpercig tartott.



:hihhi:

2011. nov. 23. Tudatváltás álom közben

Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű pálmafás óceán parton mindannyiunknak (tudatkalandor-fórumosok) volt egy nagyon szép, egzotikus, nádból készült kunyhója (pazar volt!), és egyszer csak ott termettem a Nilkáéban tudatkivetítéssel, teljesen "élő" volt a jelenet (Azaz az álmon belül történt egy tudat váltás). Ott álltam a bejáratnál, és néztem a berendezést: pl. egy nagyon szép, fehér ágyat, amin fátyolszerű baldachin volt. Nem volt ott senki. Új voltam még a forumon, és ahogy ott nézelődtem, amolyan külső szemlélőnek éreztem magam, kissé "kívülállónak", aki bepillantást nyert a többi fórumozó világába.
Ebben az álomban érdekes volt megtapasztalnom - első ízben-, hogy létezhet a sima álmon belül tudatváltás.

2011. Dec. 10. Álom közben kigurultam a testemből

Azt álmodtam, hogy kiléptem a testemből. Teljesen átéltem, hogy milyen. Úgy volt hogy, álmomban leültem egy fotelba és hátrafelé átestem a fotelon, hátrafelé forgással kigurultam a testemből (hátra bukfenc). Ahová kerültem, ott köd volt és láttam egy lényt, aki ködgomolyagból volt, és akivel kapcsolatban ki akartam próbálni, hogy lát-e engem, ezért szamárfület mutattam neki, és mivel nem reagált rá, azt gondoltam, hogy nem lát engem és ezt nagyon élveztem, jó kedvem lett tőle. Aztán kissé pánikba estem, hogy hogy fogok visszajönni a testembe, és el kezdtem rúgkapálni, erre visszakerültem az alvó testembe. Egyébként végig tudtam, hogy alszom. Tudatos álomból történt a testkilépés.
Petersonnál is így kezdődött: először álmában zajlott le a testkilépés, és ettől felkészültnek érezte magát az ébrenleti testkilépésre.

Egy cikkben Florinda Donner Grau mondja (lefordítom):
"She also explains: "When sorcerers enter into dreaming, the first thing they will usually encounter is a bank of fog. When you see this fog you are pulling at something else energetically. In a way, sorcery is like Chinese Medicine in that it treats the body as if it were a field of energy."
"Azt is elmagyarázta: amikor a varázslók belépnek az álmodásba, az első dolog, amivel találkoznak, egy adag köd. Amikor ezt a ködöt látod, energetikailag valami más szippant be. Bizonyos szempontból a varázslás olyan, mint a kínai orvoslás, amelyben úgy kezelik a testet, mintha egy energiamező lenne."

2014. Március közepén olvastam egy interjút angolul Florindával, amelyet a könyve ("Álomban ébren) 1992-es megjelenésekor adott és azt mondta benne, hogy az "álmodás" (dreaming) nem a tudatos álmodást jelenti, merthogy a tudatos álom "nem valóságos" (arra gondolt itt gondolom, hogy csak fantázia elemek), míg az álmodásban másik valóságos világban vagyunk és kontrolláljuk is az ottani önmagunkat.
Továbbá a Cleargreen egyik felhívásában az szerepel, hogy "Castaneda "látásnak" hívta, Florinda Donner "ébren álmodásnak."

2012. Január 20. Tanítás

Egy mondatra emlékszem a hajnali álmomból (mely nem volt tudatos álom), miszerint elhangzott egy "tanítás": "Ahhoz, hogy eljussunk a következő szintre, az előző szintet le kell zárni."
Benne volt a levegőben, hogy "lezárás" alatt azt kell érteni, hogy "nem kell foglalkozni vele." Érdekes nem? Azt hittem, hogy a szintek egymásra épülnek, azaz az előzőnek az eredményeit figyelembe kell venni a következőnél.
Valamint ott és akkor egyértelműen az volt az álom üzenete, hogy hamarosan beindul az "álmodás" folyamata.

2012. Február 5. Előkészületek

"Éjjel álmomban női varázslók tanítanak engem mindenfélére, amit ők tudnak. Sajnos nem emlékszem a tanítások részleteire, csak arra, hogy azt tanítják, hogy hogyan kell repülni, ill. abban a közegben mozogni. A helyszín az univerzum, csillagokkal és sötétkék "éggel". A fő tanító, akihez "tartozom" egy rövid fehér hajú nő, és akire még konkrétan emlékszem, egy sötét bőrű, hosszú fekete hajú nő. De többen is vannak még. Tökéletes testük van, hosszú, nyúlánk, mint a Barbie babáknak, és nem repülnek, hanem inkább "úsznak" abban a közegben. Mindezt meztelenül adják elő.
Én csak kapkodom a fejem a sok tanítástól, de benne van a levegőben, hogy mindent felfogok, azaz nem a meglepetéstől kapkodok levegő után, hanem tudomásul veszem fegyelmezetten, hogy ott most "ez van és kész", és mindent igyekszem magamba szívni, amit mondanak. Rendkívül nagy gonddal tanítanak, mindenről azonnal meg is győződnek, hogy értem-e. Nagyon fontos  nekik úgy átadni a tudást, hogy tényleg tudássá váljon bennem. A mozdulatok tanításánál pl. megfogják a kezükkel a lábamat és ők mozgatják, miközben magyarázzák a mozdulatokat. Masszív, kavalkádos álom.
Ezt az álmot megelőzte, hogy este elalvás előtt, abban az állapotban, amikor a "határon" van az ember és képeket lát és hangokat hall (ez történt), akkor egy pillanatra "ott voltam". (tudatosság)."

Értelmezés (2016)::

A kék ég, az éjszaka a tudattalant szimbolizálja feltehetőleg. A repülés pedig a transzcendencia felé törekvést. A tanítók talán arra oktattak, hogy most, hogy belevetettem magam a tudattalanba/álmodásba/belső munkába, meg kell tanulni az ottaniakat beépíteni a tudatos pszichébe, és a tudattalanban úszni, mozogni, egyáltalán, hogy hogy kell ott közlekedni. Méghozzá meztelenül. A nők meztelensége arra utalhatott, hogy a belső munkában őszintének kell lennem magammal, önmagam előtt levetkőzve kell állnom, lemeztelenítve, nem hazudva önmagamnak. A tudatalattimban elrejtett dolgaimmal, a meztelen igazsággal való szembenézést, amit az álmodás, vagy a belső munka fog feltárni, tanulni kell. Méghozzá - feltehetőleg -nem egyedül. A nők jelenléte ottani segítőkre utal (?). Akik szintén lehetnek az én énjeim, az ún. "munkaének", akik a belső munkában segítenek.

2012.02.08. Feketeség, erdő (tudatalattim/ismeretlen) a házam (tudatos személyiségem) körül

Egy hatalmas házban vagyok a gyermekemmel éjszaka egy erdőben. Az erdőn belül is egy domb tetején van a ház, fákkal körülvéve. Éjszaka van, csak egy kis lámpa pislákol a nappaliban, elég fényűzően van berendezve a ház. A gyermekem a padlón ülve játszik, én a nappali közepén állok és kifelé bámulok az ablakon az erdőre, az ablakok a padlótól a plafonig érnek.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy csapat férfi rohan a házhoz közeledve az erdőben, valakit üldöznek, fekete bőrkabátban vannak és hajthatatlanul törnek előre, az előrebámuló merev tekintetük is félelmet gerjeszt, és a félelem egyébként is benne van a levegőben az üldözés miatt. Érdekes, hogy én nem félek, csak megállapítom, hogy ez most elvileg egy félelmetes jelenet kellene, hogy legyen. Inkább az egészet kívülről szemlélem, az érzéseimet is.
Ahogy ott állok, arra gondolok, hogy a nagy üveg ablakok miatt akár észre is vehetnek engem. De nem vesznek észre a kevés fény miatt. Aztán látom, hogy a házat teljesen figyelmen kívül hagyják a fekete kabátosok, mert csak azt a valakit (akit nem látok pontosan, de férfi) üldözik rendületlenül.
Annyira kíváncsi vagyok rájuk, hogy szeretném őket közelről is megszemlélni, de mivel nem merek közel menni az ablakhoz (nehogy észrevegyenek), úgy döntök, hogy kimegyek a házból és elbújok a ház melletti bokor alatt/mögött, hogy amikor odaérnek, közelről láthassam őket.
Ott guggolok egy fa alatt és várom, hogy megpillanthassam őket, de nem jönnek. Ekkor bevillan, hogy nem szeretném, ha bemennének a házba és megtalálnák a gyermekemet - pedig valami miatt tudom, hogy nem mehetnek oda be -, és elindulok vissza a házba. Felébredek."



Értelmezés (2016-2017.):

A ház a pszichém eddig tudatosított része lehet. A tudatos részt (egó) szimbolizálja az is, hogy egy dombon van, tehát szintben is feljebb, mint a körülötte levő sötét erdő, ami a tudatalatt elrejtett dolgaimat jelképezheti, az ismeretlent. A tudatos részemre utalhat a nappaliban levő lámpásból áradó fény is, azaz azok a részek, amelyek már megvilágítás alá kerültek, azaz tudatossá váltak/bekerültek a tudatba. Az, hogy ez a nappali fényűzően volt berendezve, a jelenlegi, tudatos szinten levő életem rendezettségére utal. Ugyanakkor tetőtől talpig terjedő ablakok nyílnak a sötét erdőre, azaz a tudattalanra. Ez azt jelképezheti, hogy a tudatos szintemen nyitott vagyok, vagy hogy az álmodás útjára való lépéssel nyitott lettem a tudattalanom tartalmának megismerése iránt. Kíváncsiságomra utal az is, hogy éppen kifelé bámulok az erdőre, az ismeretlenre.
Fekete kabátosok tűntek fel az erdőben, valakit üldöztek. A fekete kabátosok valószínűleg a tudatalattimban rejtőző olyan személyiségeimet jelképezhetik, amelyek ellene vannak a belső munkának, üldözik azt. (Elgondolkodtam azon is, hogy a fekete kabátosok esetleg un. "árnyékszemélyiségek" lehetnek, azaz a felszínen meg nem tudatosított olyan negatív személyiségjegyeimet, amelyekkel nem kívántam eddig szembesülni, azonban eszembe jutott, hogy Jung azt írta p, hogy az árnyékszemélyiségek mindig azonos neműként jelennek meg. Ezek pedig férfiak voltak.) Üldöztek valakit, egy férfit, és ez a valaki én lehettem, azaz az az egyelőre még egyedüli "munkaénem" (gurdjieffi kifejezés, és arra utal, hogy ez olyan én, amelyik dolgozni akar), aki a belső munkát szeretné végezni: hajlandó barangolni, felfedezni a bennem lakozó ismeretlent (erdőt).  Azt, hogy erre a szembenézésre készen állok, az is kifejezésre juttatta, hogy ott a házban állónémet nem félt a jelenettől, holott felelmetes volt normál szemmel nézve.
A fekete kabátosok nem vettek tudomást a házról, hanem rendületlenül üldözték a "munkaént". Őket ui. a tudatos szinten, a már tudatosított dolgok birodalmában létező én (aki az ablakban áll) nem érdekli. Ami a napvilágra került, az már nekik mindegy, ők a még eddig felfedezetlen területek feltárását, a belső munkát akarják megakadályozni, a tudattalanban, az ismeretlenben rohangáló munkaént.
Azt, hogy készen álltam a tudattalanommal való szembenézésre (ami 2012-ben meg csak a tudatos álmodás útjára való lépést jelentette), az is jelképezi, hogy kifejezetten "kíváncsi voltam a fekete kabátosokra", és még a házból is kimentem az erdőbe: a pszichém tudatos részéből (egó) átmentem a tudattalan, ismeretlen területre, a sötét erdőbe, hogy meglessem a fekete kabátosokat.
Amikor eszembe jutott a tudatos pszichémhez legstabilabban kötő erő, a kislányom, ő egyelőre még erősebbnek bizonyult a tudattalanom megismerése vágyánál, mivel amikor a kislányom eszembe jutott (hogy megtalálhatják a fekete kabátosok), akkor visszamentem a házba, azaz a tudattalanból a tudatosba, és logikus, hogy fel is ébredtem, elhagytam a tudattalant.
Mivel a fekete kabátosok - azaz a belső munkát - akkor még a tudatos álmodást - akadályozó énjeim jó sokan voltak, a munkaén pedig csak egyedül, ez abban is megmutatkozott akkoriban a tudatos szinten, hogy erős gátlás volt bennem amiatt, hogy azt hittem, hogy "egy jó keresztény nem álmodik." Ez a gátlás eltartott jó pár évig.

Értelmezés 2018.: a fekete kabátosok a bennem lakozó férfit, az animust is szimbolizálhatták. A nők tudattalanja hímnemű - míg a férfiaké nőnemű (anima) -, és általában férfiak csoportjaként jelenik meg az álomban. Az animusom mára már teljesen elhatalmasodott bennem, erre sok, mai álmom figyelmeztet, és úgy látszik, hogy már 2012.-ben elkezdődött ez a folyamat. A bennem lakozó animus erőszakosságban, az igazam bizonygatásában, mások leuralásában nyilvánul meg. Minden területre bekúszik, mint egy "sokágú" fekete kígyó, és azokat a területeket le is uralja. Itt azt az ént üldözi, aki a dolgozni akar magán. Az animusra, annak működésére, és a tudatos énre való hatására csak a belső munkával, önismerettel lehet rálátni, ezt üldözi az animus.

2012. február 9. A psziché tudatos (egó) és tudattalan részének harca. Az individuáció (=pszichikus fejlődés láthatatlan folyamata) láthatóvá válik  

Álmom egy börtönben játszódik. Egy nagy kör alakú helyiségből nyílik a sok-sok cella. A jelenet a kör alakú helyiségben játszódik. Ott két "nehézfiú" éppen egymással küzd és ettől a kör alakú helyiség egyfajta küzdőtérre emlékeztet. A két férfi nem mai értelemben vett "kigyúrt" nehézfiú, hanem olyanok, mintha a régi misztikus időkből származnának: bőrből készült barna csuhában vannak, ami a fejükre is rá van húzva ("kapucni"), mint az assassinoknak ezért nem látszik az arcuk sem, és a harci szerszámukat tekintve is, egy éles balta szerű eszköz van a kezükben, csak nagyobb és élesebb, a nyele is rövid, és úgy kell vele küzdeni, hogy el kell dobni. Így aztán jól kell tudni célozni, mert csak egyszer lehet eldobni. Kettejük közül az egyik pasas el kezd gyorsan körbe-körbe szaladni, így nem is tudtam elképzelni (kívülről szemléltem az eseményeket), hogy a másik hogy fogja tudni eltalálni (örültem és drukkoltam a körbeszaladónak). De a másik jól megfenyegeti, hogy ő rajta nem lehet kifogni, mert a műfajon belül ő a legügyesebb, és valóban, legnagyobb meglepetésemre villámgyorsan a másiknak a bokájához dobja a baltát, és kettévágja a másik embert, megöli. Idáig kívülről figyelem az eseményeket, de aztán elindul felém a gyilkos pasas és a baltájával engem is fel akar szeletelni. Az az érdekes, hogy innentől kezdve a külső, szemlélő énem különválik attól, akit meg akarnak  ölni. A szemlélődő énem nem fél, csak szemléli a másik "önmagamat". A szenvedő önmagam el kezdett sírni a pasinak, hogy ne ölje meg. A pasi erősködik, hogy de igen, biztos, hogy
megöl. Erre a szenvedő énem azt mondja neki, hogy ha életben hagy, akkor elárul neki egy titkot. Erre a pasi mosolyogva azt mondja, hogy na jó, akkor életben hagy, de látszik rajta, hogy tudja, hogy blöffölök és semmiféle titkot nem fogok neki mondani (valóban csak blöfföltem), majd a bokámnál fogva a hátára csap fejjel lefelé lógatva, és úgy indul velem kifelé. Amikor mosolyogott, éreztem, hogy nem is lehet olyan gonosz, ha megesett rajtam a szíve.
Érdekes, nem tűnt rémálomnak - mint ahogy a tegnapi sem -, mert nem volt bennem félelem, legalábbis a szemlélődő énemben. Magában a jelenetben igen.



Értelmezés (2016-2017.):  

A kör alakú helyiség a teljességet (a tudatos és a tudatalatti összhangját, illetve egységét) szimbolizálja, a kör alak az ősi mandala szimbóluma. A teljesség vezet az önvalóval való kapcsolat kialakításához. Mindaddig, amíg a psziché/lélek tudatos és tudattalan része nem tud összhangba kerülni, pszichénk ellentétes részei nincsenek kibékülve, addig nincs helyreállva az önvalóval való kapcsolata. A teljességet az álomszimbolikában a kör alak jellemzi. Az álom szerint a "teljességem" jelenleg börtönben van, mélyen elrejtve, mely kör alakú. Csak a psziché teljessége jelenti az önvalóval való kapcsolat helyreállását.
A kör alakú helyiségben folyik a harc. Ezt vehetjük az teljesség eléréséért folytatott küzdelemnek. A kör alakú helyiségből cellák nyílnak, azaz a cellák maguk bejáratok/utak a teljességhez. A két harcoló alak két olyan személyiségrészem, amelyek közül az egyik hátráltatni, a másik pedig előremozdítani akarja az individuációt jelentő belső munkát, mely az álom idején, 2012-ben a tudatos álmodás iránti törekvésben (a tudatalatti az álmokon keresztül üzen) nyilvánult meg. Az álmodást/individuációt/belső munkát akadályozó énem az lehet, aki a valóságban, mint hívő, azt hiszi, hogy aki álmodik, az nem lehet jó keresztény. A másik alak pedig az a személyiségrészem, aki az álmodásért küzd. Mindez a harc bennem a tudatalattimban zajlott eddig, nem tudtam róla igazán. Vagyis sokaig nem vallottam be magamnak, hogy azt gondolom, biztosan a hitem akadályozza az álmodást. Ezt eleinte letagadtam magam előtt a valóságban. Ez a két személyiségrészem egyáltalán nem volt kibékülve.
Jungnál van egy olyan folyamat, amit ő individuációnak nevez: a psziché fejlődési folyamata. Vagyis a tudatos és a tudattalan egységgé válásának, a tudattalan tudatossá válásának folyamata. Az emberi psziché ilyetén fejlődésének 4 szakasza van. Az első, kezdeti szakaszban a psziché még nagyon éretlen, úgy nevezik ezt valamelyik ősi mítoszban, hogy "tréfacsináló", azaz ösztönös, tréfás, komolytalan. Ez a tréfacsináló mutatkozik meg a pszichém azon részeként, aki blöfföl, hogy viccet mond cserébe, ha megmenekül. De visszatérve a harcra: az álmodásért küzdő személyiségrész győzi le az ezt ellenző ént: a tudatalatti tartalmak tudatos részbe való beépítésének, tudatosításának igénye nyer.
A fejlődés, individuáció elől nincs menekvés, ezt testesíti meg az a jelenet, melyben a tudatalatti részt/tartalmakat megtestesítő férfi a vállára csap és magával viszi a tréfacsináló-fázisban megrekedt pszichémet.  Az individuáció mindenkiben menthetetlenül zajlik, akár rálát, akár nem. És bár a tréfacsináló psziché még nem akar felnőni, azt hiszi, megmenekülhet, erre azonban nincs esélye. Az individuáció feltartóztathatatlan. És az nem is valami rossz dolog, hiszen az álom során nem féltem és a győztes alak sem volt félelmetes, hanem inkább valami olyasvalaki, mint egy mester. Jellemző, hogy a legyőzött énemet - aki a fejlődést akadályozta - a lábánál, azaz az "akhillesz sarkánál", sebesítette meg/győzte le, azaz ellenálló énem leggyengébb, legsebezhetőbb részét találta el. És míg az előző álmomban a fekete kabátosok - azaz a belső munkát/álmodást - akadályozó ének voltak többen, és üldözői pozícióban, ebben az álomban már fordult a kocka: a "munkaén" győzte le harcban az akadályozó ént.
Idővel levetkőztem a kereszténység-álmodás bennem levő vélt ellentmondását, de ez belekerült még pár évbe, mert tudatalatt zajlott, hiába volt ez az álom, akkor még nem tudtam értelmezni.


Értelmezés 2018. 01.:

A börtön a tudatalattimba bezárt személyiségrészek, elfojtások, amikről nem akarom, hogy érvényesüljenek, azazhogy a tudatos szinten felszínre kerüljenek. A börtön kör alakú, a kör alak, a mandala forma a teljességet szimbolizálja (azaz a tudatos és a tudattalan egyensúlyának kívánatos állapotát), mely addig nem következhet be, amíg az elfojtásokat, a tudatalatti tartalmakat börtönben tartom. Ezeket a tartalmakat ki kell onnan engedni, szabadítani, hogy bekerüljenek a tudatba, így állhat elő a teljesség.
A két csuhás, mint archetípus, ősi, misztikus tudás megtestesítője lehetett, aki egymással küldöttek (talán a bennem levő, a kereszténység és az álmodás közti harc szimbóluma lehetett). Az, hogy barátságot kötöttem az egyikükkel, mint tudatalatti tartalommal, jót jelent, mivel az individuáció célja épp ez, megismerni a "sötét" oldalunkat és összebékíteni a tudattalant a tudatossal.

2012. 02. Ez már a tanulási szakasz

Álmomban egy osztály terem félében ülök fortissal és az egyik barátnőmmel és tanulunk. Valakik tanítottak minket a varázslós szellemi dolgokra.
(nagyon fontos álom volt, sajnos azonban felkeltettek, így minden összezavarodott és akárhogy erőlködtem reggel, nem jutottak eszembe a részletek.)

Értelmezés (2017.):

"Varázslós szellemi dolgokra" tanítottak...A "varázslós, szellemi dolgok" a rég elfeledett tudás, a tudatalattiba süllyedt tudás sajátjai. Az előző álom - ahol is győzött az individuációt/pszichés fejlődést/belső munkát/a tudattalan tartalmak tudatosítását (illetve 2012-ben ezt a tudatos álmodás (ezt szimbolizálja fortis jelenléte) iránti törekvés testesítette meg) előremozdító személyiségrész, munkaén - egyenes kövezkezménye, hogy a varázslatos, tudatalatti dolgokról tanulok.

2012. Április 8. hajnal "Egerek és emberek" (tudatos)

Na végre tudatos álom volt, amolyan igazi.
Nem tudatosan indult. Az egyházban voltam, valahol az első sorokban ültem. Az egyházfő odajött hozzám és azt mondta, hogy szóljak az egyik öreg bácsinak, a főkönyvelőnek, hogy Újpestre menjen el egy bizonyos idpontban egy bizonyos címre. Mivel ekkor már folyt az Istentisztelet, azaz ment a zene, kissé hangosan súgtam mindezt a fülébe a bácsinak, egyébként is nagyot hallott, és kicsit mérges lett, mintha személyes sértésnek vette volna, hogy azt feltételezem, hogy nagyot hall. Átvette az üzenetet azzal, hogy hátraküldött az újpesti pásztorhoz, hogy annak mondjam el mindezt. A széksorok lentről felfelé emelkedtek, mint egy moziban. Hátramentem ahhoz a női pásztorhoz és elmondtam neki az üzenetet, majd abban a pillanatban el kezdtem lefelé zuhanni egy ismeretlen mélységbe onnan föntről. Szürke sziklás kőfalai voltak a szakadéknak, vagy inkább üregnek nevezném, mint valami széles cső, vagy folyosó, ahol lefelé zuhantam. Csúnya volt és félelmetes. Nem volt jó érzés, azt kívántam, hogy legyen már vége a zuhanásnak, és ébredjek fel. Tehát tudtam, hogy alszom, mert fel akartam ébredni. Túl gyorsan zuhantam.
Amint vége lett a zuhanásnak, a szobámban ébredtem (utóbb kiderült, hogy mégsem ébredtem fel, ez hamis ébredés volt) a szüleim lakásán vidéken, úgy, ahogy este a valóságban is lefeküdtünk a kislányommal. Az álomban hirtelen iszonyatos vihar kerekedett kinn, annyira, hogy benyomta az ablakot is, odaugrottam, hogy bezárjam. Ugyanakkor azt is érzékeltem, hogy a szobánk falát oldalról egy hatalmas ütéssel beütötte egy ököl. Ijedtünkben a kislányommal kiszaladtunk a nappaliba, ahol addigra a zajtól már a szüleim is felébredtek. Apukám beszélt valami rejtélyeset arról, hogy a kislányom úgy ébredt fel a viharra, hogy valaki "visszarántotta az asztrálját" (még ebből se jöttem rá, hogy tulajdonképpen nem ébredtünk még fel, pedig átfutott az agyamon és kissé furcsálltam, hogy apukám nem szokott ilyen dolgokról beszélni, hogy "asztrál"). Így némileg megnyugodva visszamentünk a kislányommal a szobába aludni, de még mielőtt elaludtunk volna, három nagyon magas férfi bejött a szobába, és nem tudom mit akartak, ott álltak vigyorogva, nagyon féltettem a kislányomat, és szerencsére eszembe jutott, hogy fortis mondta, hogy tudatos álomban az ellenségeimet pl. kisegérré tudom változtatni, így azonnal el kezdtem szajkózni, hogy "kisegérré változtatlak titeket". El kezdtek zsugorodni, összementek, lefeküdtek, de nem lettek egerek, inkább mintha csak hipnózis alá kerültek volna, olyan bambák lettek. A következő pillanatban már nem voltak a szobában. Körülnéztem a szobában, ránéztem a díszpárnákra, és hullámoztak. Na, ebből jöttem rá, hogy még mindig alszom, itt tudatosodtam. A következő pillanatban bejött a szobába egy magas nő. Ő sem tetszett, és el kezdtem dugdosni a kislányomat a paplan alá, aki addigra felébredt és el kezdett kíváncsiskodni, hogy ki ez a nő. A nőt is egérré akartam változtatni, de ő is csak elfeküdt és fetrengett, mintha hipnózisban lenne. Ugyanúgy tett, mint azok a férfiak az előző jelenetben.
Utolsóként még az egyik, munkahelyemen dolgozó férfi is megjelent a szobában, ült a fotelban, velem szemben, ahogy a paplan alól ránéztem. Vigyorgott és azt mondta magáról, hogy "eddig szabad voltam, de mostmár nem vagyok". Amíg azon törtem a fejem, hogy ez a mondat mit is jelenthet - ott és akkor azt jelentette, hogy rabja lett a testemnek - tényleg felébredtem.

2012. Apr. 17. "Azért nincs néktek, mert nem kéritek" (munkahelyes, fortiszos)

Fortissal álmodtam éjjel, de az egyik munkatársamnak a képében jelent meg, mégis tudtam, hogy ő az. Álmomban az volt, hogy átköltöztettek engem egy másik szobába a munkahelyemen, ezért szanaszét volt a számítógépem, meg minden, így nem tudtunk délelőtt skypon beszélni Fortissal, ahogy szoktunk. Tudtam, hogy várja, hogy jelentkezzek, ezért átmentem az ő irodájába és szóltam neki, hogy mi a helyzet, jöjjön át hozzám, nézze meg, hogy minden össze-vissza van. Amint benéztem hozzá az irodába, két másik fiúval beszelgetett (a valóságban ők is a kollégáim, bár az egyiküket már két éve elküldték innen), és Fortis azonnal engedelmesen jött is (az engedelmesség, figyelmesség határozottan benne volt a levegőben), és összerakta a számítógépemet (a kolléga, akinek a bőrébe bújt, a valóságban nagyon ért az informatikai dolgokhoz). A másik kolléga pedig, aki még a szobájában volt, azonnal felhívta telefonon valami gazdag vállalkozó haverját, hogy szuperül újítsák fel a szobámat. Merthogy előtte megkérdezte tőlem, milyen az irodám, fel van -e újítva, mire mondtam, hogy nincs, és nincs annyi önbizalmam, hogy kértem volna a felújítást. Azt mondta, hogy azért nem kapok meg sokmindent, mert nem kérek. És szigorúan rám szólt, hogy igenis jár nekem egy felújított szoba, mi az, hogy nem kértem, hogy glancolják ki, ez természetes kellene, hogy legyen, hogy kérem az ilyesmit! Majd azonnal felhívott valami gazdag vállalkozó barátját. Sokminden üzenete volt akkor ennek a momentumnak ott az álomban: ha nincs önbizalmam, nem kérek. Ha nem kérek, nem is lesz nekem semmi. Az is kérés, ha szólok befolyásos barátoknak, akiknek aztán csak egy telefonjukba kerül az intézkedés. Továbbá hogy vannak olyan emberek, akik olyan helyzetben vannak/élnek, hogy csak egy telefonjukba kerül minden, és ez a hely nekem is jár, én is lehetnék olyanban,ha tudnék kérni. Ő az a kolléga, akit elküldtek két éve, de azonnal egy sokkal jobb helyre ment dolgozni.
Aztán azzal folytatódott az álom, hogy egy teljesen más, fényűző épületben folytatódik a felújítás, ott lett volna az én szobám. Ezt a helyszínt intézte el telefon által az a kolléga.(Tehát sokkal jobbat intézett, mint amire számítottam). Oda már a férjemmel mentem, hogy megnézzük, milyen lesz. Apukám is ott foglalatoskodott. Vittük a kislányomat  is, és azt néztük, hogy milyen oda a közlekedés, hol van ott ovi stb. Szóval lehet, hogy akkor meg már a lakásunk lett volna belőle, nem is iroda...
Amikor felébredtem, az álomról az az Ige jutott eszembe, amikor Jézus mondja, hogy "azért nincs nektek, mert nem kéritek". Tanulságos.

2012. Április 17. Szerepcsere az árnyékkal? (munkahelyes)

Azt álmodtam, hogy kiderült, hogy a cég, ahol dolgozom, meg fog szűnni és állás interjúra mentem egy olyan céghez, akinek az egyik női vezetőjével már a jelenlegi munkahelyemen is munkakapcsolatban álltam (ez a valoságban is így van, ráadásul 12 évvel ezelőttről a valóságban is ismertük egymást, magánéletileg: együtt jártam egy olyan fiúval, aki korábban az ő barátja volt, és mivel ezzel a fiúval barátságban maradtak, egyszer elmentünk ehhez a lányhoz vendégségbe. Ez tehát a valóságban volt, de az álom során is tudtuk ezt). Az interjún ráírta a papíromra, hogy javasolja a nyelvtudás megszerzése miatt a "külföldi felsőfokú képzésemet", mert itt minden angolul zajlik. Elég kellemes hangnemben zajlott a dolog, mert egy kulturált nő volt, de azért az a nyomulós, karrierista fajta. Amikor vége volt, utánam jött a folyosón, és azt mondta, hogy "ha idejönnék dolgozni, megbánnám, mert ő nagyon szigorú és mindenkinek azt mondanám, hogy ő egy nyanya". Éreztem, hogy féltékeny a múlt miatt is, ráadásul a korábbi munkakapcsolatunkból is tudta, hogy nem vagyok hülye, és féltette volna tőlem a saját pozícióját, azért nem akar felvenni. Azt mondtam, hogy azért még szeretném, ha felvenne ehhez a híres céghez. Elmosolyodott és azt felelte, hogy "hát igen, híres, nem hagyjuk bedőlni".
Az érdekes az, hogy a valóságban épp most hagyta az állam, mint tulajdonos bedőlni ezt a "híres" céget, (így pont ennek a nőnek szűnt meg a munkája), míg az a cég, ahol én dolgozom, nem valószínű, hogy megszűnne a közeljövőben.

Értelmezés 2018.01:

Ha azt vesszük, hogy az álmoknak kompenzatorikus szerepük is van, akkor az a másik nő is én lehettem, de az árnyékom. Végignézhettem, milyen az árnyékom, a (tudatos) egóm másik oldala, az ellentéte oldala, aki a tudattalanban lakik.

2012. Április 18. Egzotikus tájakon

Két álmom is volt. Mindkettő utazásról szólt egzotikus tájakon.

1. Félresikerült plasztikai műtét (munkahelyes)

A munkahelyemről elküldenek egy konferenciára egy távoli egzotikus országba. Kimegyek a tengerpartra, letelepedek a homokos parton, és látom, hogy egy másik kolléganőt is elküldtek velem együtt, csak nem tudtunk egymásról. Ahogy ott ül a homokban, valami magazint olvas otthonosan. Unottan rám néz, majd vissza az újságba. Azon gondolkodom, hogy neki milyen természetes, hogy elküldik egy ilyen  konferenciára egyedül, nem is érdekli különösebben, hogy lát egy ismerőst.  (Tudni kell róla, hogy a valóságban egy ötvenes ügyvéd nőről van szó, akit szívességből elhelyeztek a munkahelyünkön havi pár száz ezerért, egyébként ügyvéd. Volt egy nagy közös ügyünk, amelyben főnökként próbált velem viselkedni, de nagyon határozottan leallitottam, megmondtam neki, hogy "nem vagy a főnököm", azóta ferde szemmel nézett rám, na és úgy vettem ki, hogy szakmailag is van benne féltékenység, meg egyebek. Jó tudom, hogy ez az én érzeseimet is tükrözheti, ha ilyet írok.)
Letelepedek mellé, és látom, hogy a magazinban egy olyan cikket olvas, amelyben egy híres nőn plasztikai műtétet végeztek (arcán és mindenhol), és megállapítottam magamban, hogy nagyon rosszul sikerült a plasztikai műtét, csúnya volt az arca, kisebb-nagyobb domborulatok álltak ki. Erre megszólal a kolléganőm büszkén, hogy ő korábban orvos volt, és ő csinálta a plasztikai műtétet, és milyen jól néz ki neki köszönhetően az az újságbeli nő, pedig már több gyereke is van azóta. Valami olyasmit gondolok, hogy orvosnak is ugyanolyan rossz volt ezek szerint, mint a jelenlegi munkakörében. És elcsodálkozom, hogy ezt hogyhogy nem látja, márminthogy teljesen rosszul sikerült a műtét, és hogy lehet ekkora önbizalma valakinek! Ez az önbizalom kérdés a tegnapi költözködős, pakolászós álomban is előjött. Nekem ui. nincs elég. Azt a helyzetet, amiben élek, sokkal jobban ki lehetne használni, ha több önbizalmam lenne. Asszem, az előző álomnak is volt egy ilyen tanulsága.

Értelmezés 2018.01.:

Sajnos ennyi idő távlatában már nehéz értelmezni az álmokat amiatt, hogy nem emlékszem az akkori napi eseményekre az életemből. Mivel az álmoknak van egy kompenzatórikus szerepük, ebben az álomban a kolléganő szerintem azt az árnyék személyiségemet testesítheti meg, amit elnyomok magamban. Az a szerepe, hogy megdöntse azt a magamról alkotott képet, miszerint tökéletesen végzem a munkámat és feddhetetlen vagyok. Nyilván bennem is vannak olyan tulajdonságok, amelyeket az álom felfed, csak épp elnyomom őket (?).

2. Énekkar, luxusszálloda és lift (énekkaros)

Ebben az álomban a gyerekkori iskolám énekkara (akik a valóságban világhírűek és össze-vissza utazhatnak a világban) elvisz engem is felnőttként egy egzotikus utazásra. A szállodára emlékszem, hogy egy luxus szálloda volt, és a liftezés állt a középpontban. Sokan várunk a liftre, egyéb ott tartózkodó vendégekkel együtt, és amikor a több lift közül végre jött az egyik kicsi lift, abba csak ketten fértek be. Két férfi oda is tolakodott, beszállt, majd indulás után nem sokkal el is akadt velük a lift és dörömbölni kezdtek. Senki nem figyel rájuk, mert megérkezik egy másik nagy lift, mely oldalt van, alig vesszük észre, így szaladni kell, nehogy becsukódjon. Elérjük, és úgy emlekszem, hogy az is vacakol egy kicsit, de aztán elindul. Időnként kiszáll valaki, így a végen egyedül maradok egy szállodai vendég pasassal, aki beszél nekem valamiről, de nem emlékszem, hogy miről.
A következő jelenetben megköszönöm a karmester feleségének, hogy gondoltak rám, amikor meghívtak erre az útra, és milyen figyelmesek, hogy nem csak az új, hanem a régi tagokkal is törődnek. És komolyan hálás voltam, még a szemem is könnybe lábadt.

Értelmezés 2018.01.:

A liftben a két férfi nyomulása a bennem lakozó animust jelképezhette.  Végül szerencsére elakadtak a lifttel, azaz nem tudtak rajtam -az egó tudatos, ébrenléti szakaszában - kitörni, de sajnos már nem emlékszem az akkori életszituációmra. A másik lift, amelyikkel végülis mentem, az is akadozott egy kicsit. Erről ezt mondja egy liftes elemzés: "Ha az álmodó bent ragad a liftben, akkor még nem érett arra, hogy könnyedén elérjen önmagán belül szinteket, azaz mintegy beszorul egy szülőcsatornába."

2012. Április 19. Pakolászás a lakásban (apuka, férj, animus)

Egy foszlányra emlékszem az éjjeli álmomból, megint "pakolászós" álmom volt: a lakásban, ahol a férjemmel laktunk, pakolásztuk a bútorokat. Egy nagyon nagy szoba idétlenül volt berendezve, és nekem eszembe jutott egy jó megoldás, amit lelkesen újságoltam a férjemnek. Legnagyobb meglepetésemre nem az örömét mutatta ki, hanem szemrehányást tett, hogy eddig is csak azért volt olyan béna az a szoba, mert azt a berendezést is én találtam ki, és ezidáig annyira ragaszkodtam hozzá, hogy ő hiába is próbált volna bármilyen más megoldást találni, úgyse hagytam volna. Apukám is ott tett-vett. Apukám fölöttébb gyakran benne van a pakolászós álmokban, biztos azért, mert ő segítőkész típus.

Értelmezés 2018.:

A lakás a személyiségem tudatos részét jelképezte, az egót, amelyben történő rendrakás a személyiségem fejlesztésére vonatkozó törekvést fejezi ki (álmodást, vagyis kilépést az addigi biztonságos, egyházi komfortzónából). A férjem és az apukám, mint férficsoport, a bennem lakozó animus figurát testesíti meg, a bennem lakozó férfit, annak minden jellegzetes tulajdonságával: kritizáló, aggályoskodó, szemrehányó, mindenben hibát kereső, neki semmi sem jó. Igen, van egy ilyen oldalam is. Az, hogy apukám csendes, és csak tesz-vesz, azt jelképezheti, hogy az animus még nem olyan vad bennem, nem tör ki mindenáron, nem hatalmasodik (még) el rajtam.

2012. 04. 19. Animus, a hitető (egyházas)

Egy másik álmom is eszembe jutott. Az egyházban a valóságban nemrég meghalt egy negyvenes kétgyerekes anyuka (a gyerekek 4-6 évesek). A férj egyedül maradt a két kisgyerekkel. Akkoriban eszembe jutott, hogy meg kellene hivnom őket magunkhoz, hadd játszanak az ő gyerekei az enyémmel, ez hátha könnyebbséget jelent az apukának. De sose szóltam neki, mert attól féltem, hogy - mivel az anyuka az életében gazdag vállalkozóként többször is ki akart engem használni, és bevallom, az apuka se volt sokkal különb - az lesz a vége, hogy az apuka majd előbb utobb megint előáll a farbával, hogy a szaktudásomat kihasználja.
És most jön az álom. Álmomban az egyházban voltam, még az elején tartottunk az Istentiszteletnek, mert javában érkeztek az emberek. Egyszer csak megpillantottam a fenti anyukát is szépen, fiatalon, csinosan, holott tudtam, hogy akkor már halott volt. Megjelent a férj is, szokás szerint el kezdte a körülötte lévőket üdvözlésként körbepuszilni, engem is. E közben ujjonva mondtam neki, hogy láttam a feleségét, itt van, él. De a férj bizonygatta, hogy nem, az valaki más lehetett, az ő felesége meghalt. Ekkor megint ránéztem arra a nőre, és elhittem a férjnek, hogy egy másik nő volt, aki nagyon hasonlított a felesége fiatalabb kiadására. Holott eredetileg biztos voltam benne, hogy a felesége volt az.Továbbá megint eszembe jutott, hogy szólnom kellene az apának, hogy jöjjön a gyerekekkel hozzánk játszani, de az álomban is meggondoltam magam, nem szóltam neki.

Értelmezés 2018.01.:

A férj a bennem lakozó férfi, az animus lett volna? Aki elhiteti velem, hogy amit látok, az nem is úgy van!

2012. Apr. 22. A karmester és a nagy fenék (énekkaros)

Ma is volt egy jó kis álmom, sajna nem írtam ide reggel, amikor felkeltem, most megpróbálom, meglátom, mennyi maradt meg belőle. Azért volt érdekes, mert a minap álmodott énekkari egzotikus utazás karmesterével kapcsolatos. Szóval ez a karmester a valóságban nagy tiszteletnek örvendett mindig az iskolában, a lányok közt is. Sok csitri szerelmes is volt belé. (Ő egyébként nagyon jó pedagógus volt, és imádta a feleségét). Az álmomban az volt, hogy már felnőtt voltam, és közölte velem valamilyen hatóság féle, hogy engem választottak ki a karmester számára, mint partnert. Ő is egyetértett, ismert is engem, mivel annak idején énekkaros voltam. Mivel karmesterként általános iskolás lányokkal volt mindig körülvéve, akik még viszonylag kisgyerekek voltak, amikor meglátott engem - pont le kellett hajolnom valamiért és ő mögöttem jött - azt mondta, hogy nagy a fenekem. Azt válaszoltam, hogy azért mondja ezt, mert gyereklányokkal van körülvéve, és azokéhoz képest persze, hogy nagyobb. Ezután valami folyosón várakozott rám, de nem siettem hozzá, hanem megvárakoztattam, és mire előkerültem, megsértődött, hogy egy olyan nagy karmestert, mint ő, hogy képzelem, hogy várakoztatom. Így azt mondta nekem, hogy szívesen lett volna a partnerem, de "már késő", és otthagyott.

Értelmezés 2018.01.

Itt felsejlik a gyerekkor, amikor minden kislány csodálta karmestert, én is. Ám én ezt akkoriban "nem éltem meg", nem tudtam kimutatni, illetve a közelében mindig rettenetesen szégyelltem magam. Mivel gyerekként nem mertem magam előtt sem felvállalni, megélni ezt a rajongós érzést, az álomban történik meg, hogy el tudnám fogadni partnernek, ezt jelzi, hogy kiválasztanak számára, mellyel mindketten egyetértünk, vállalom a nyílt szexualitást, és megtörténik az a nyíltan erotikus jelenet, hogy, lehajolok előtte fenékkel. Az, hogy az álom végén kiderül, hogy mégsem lehetek a partnere, túl késő, mindez szintén azt jelzi, hogy ezt az érzést a gyerekkoromban kellett volna szabadjára engednem, nem elfojtani, mostmár túl késő.

2012. 04.24.
1. Malőr (munkahelyes)

A munkahelyemen a humánpolitikai vezetőhöz kellett mennem mint jogász, és értelmeznem kellett azt a jogszabályt, amely a cégünkről szólt. Az egyik paragrafusban utalás történt egy másikra, amelyben ez állt: "A humánpolitikai vezető nem egy amorózó/amorrosso". (azt hiszem az amorózó olaszul valami szívtipró félét jelent). Na, azonnal állt a bál, hogy hogy maradhatott benne ez a szöveg a jogszabályban. Nyilvánvaló, hogy a jogszabály alkotó elmélázott, máshol jártak a gondolatai és benne hagyta véletlenül, a Parlamant pedig - ezek szerint - úgy szavazta meg, hogy el sem olvasta. Minden jogszabály tervezetet, ami a cégünkről szól, el szoktak nekünk is küldeni véleményezésre, és tehetünk rá módosítási szöveg javaslatot. Úgyhogy valószínűleg, aki nálunk véleményezte a jogszabály tervezetet, az írta ezt bele. Kiderült, hogy az üzemeltetési igazgatóságbeli fiú volt. Hívatta is a humánpolitikai vezető, azt hittem, ki fogja rúgni. De nem. Amikor a fiú megjelent, a vezető mondott neki 1-2 ejnye bejnyét, és amikor a fiú kiment a szobából, a vezető még talán meg is hunyászkodott, hogy na jó, nem fog puffogni tovább, így is eléggé leszidta azt a fiút (pedig nem). (A valóságban erről a fiúról tudni kell, hogy évek alatt nőtte ki magát azzá, ami: mivel ő szokta az embereket a házban költöztetni egyik helyről a másikra, aki szép bútort, vagy napos szobát akar stb., annak vele kell jóba lenni és nyalizni neki. Én ilyesmire nem vagyok képes. Lám, az álomban még a vezető is meghunyászkodott előtte).
A következő jelenetben ez a humánpolitikai vezető a rangban alatta levő igazgató asszonnyal beszélt telefonon (a valóságban az a hír járta, hogy a nő a szeretője), de nem vették észre, hogy ki van hangosítva a telefon, az egész ház hallja, és a nő valami olyat mondott, amit nem szabad, valami bizalmasat, ami nem is annyira a magánéletükre, hanem a munkájukkal kapcsolatos "kavarásra", kétszínűségre vonatkozott. Szóval csúnyán lebuktak.
(egyébként a valóságban ez a humánpolitikai vezető pasas már nincs a cégnél, nemrég elment, állítólag beteg volt. És tenyleg csúnya volt, nem volt egy amorózó. De annál nagyobb volt a hatalma.)

2. Elvárás (ovis)

Ebben az álomban az óvoda szervezett valamilyen játszóház féleséget a gyerekeknek, és ott voltak ugyan a gyerekek, de sok szülő nem fizette be a 100 Ft-os belépőt, mert nem volt rá pénze. Befizettem helyettük. Az óvónőktől nagyobb hálálkodást vártam volna, vagyis azt hittem, hogy ki fogják mutatni, hogy mennyire örülnek ennek a felajánlásnak (ha örültek egyáltalán), de természetesnek vették és fapofát vágtak hozzá. Rájuk volt írva, hogy az a véleményük, hogy mivel jómódú vagyok, nekem ez kötelességem, és ezért semmiféle köszönet nem jár érte. Igazából nem lepődtem meg ezen, mert erre számítottam, csak titkon bíztam benne, hogy hátha felülkerekedik a józanságuk és örülni fognak (megjegyzem, a valóságban is mindig így történik ez velem az oviban.

3. High-tech konyha (futurisztikus)

Egy konyhában sütöttem valamit, épp öntöttem bele egy jénai tálba valami zsíros cuccot. Nem fért bele, kifolyt, le az asztalon a kőre, ez a kőre irányította a figyelmemet. Érdekes, hogy nagyon ferde volt a padló, lejtett, így a zsíros cucc rohamosan folyt végig a padlón, a másik oldalon - ami lejjebb volt a lejtő miatt - még fel is ment a falra. És én mindezt -mármint a lejtős padlót - csodálkozva néztem, de tetszett, olyan izgalmas volt, nem láttam még ilyet. Valami olyasmi érzés futott át rajtam, hogy egy másik világban vagyok, ahol mások a törvényszerűségek.
Hát ennyi...

2012.04.29.
1. CD

V. barátnőmmel álmodtam. Hozott nekem egy zenei cd-t, és azt mondta, hogy a férje és a gyerekei küldik azzal a szándékkal, hogy szeretnék, ha én lennék az énekes az együttesükben. Mivel V-vel mostanában - a valóságban - mosolyszünet van, kissé sértődötten lökte oda nekem a cd-t, ráadásul a férjével sincs túl jóban a valóságban, ezért az álmomban mintha személyes sértésnek vette volna, hogy a férjével szóba állok, vele meg nem (a férje jár az egyházba a gyerekekkel a valóságban, és szoktunk egymásnak köszönni).

2. Túl sok volnék? (gimis)

Ebben az álomban a gimnáziumi első szerelmem jött megint elő. Többen is voltunk valami iskola félében, és folyton adni akartam nekik valamit (talán virág csokrot) de mindig elmenekültek előlem, pedig bizonygattam, hogy milyen jó dolgot akarok nekik adni és mindig utánuk vittem - de hiába. Nem fogadták el.

Utólag az jutott eszembe, hogy az általános iskolában pedig minden fordítva volt: az összes fiú szerelmes volt belém, én pedig ezt nagyon terhesnek tartottam, nem tudtam ezzel mit kezdeni. Még osztályfőnöki órán is felvetették egyszer sértődötten, hogy én nem is szeretem őket. Az osztályfőnök nagyon jópofán válaszolt nekik: "miért kellene, hogy szeressen titeket?"

2012.05.05. Zongoraverseny

Egy zongoraverseny volt egy nagyon hatalmas épületben, olyan volt, mint egy középkori várkastély, nagyon misztikus, sok eldugott szobával, bálteremmel, a pincében börtönnel. Nagyon kavalkádos álom volt, csak foszlányokra emlekszem, pedig nagy valószínűséggel összefüggő történet volt. Szóval én is felléptem a zongoraversenyen, és előtte gyakorolni szerettem volna a szobámban, de nem hagytak, mindig megzavartak, mindig mennem kellett valahova. Ahogy mentem a folyosón végre a saját szobám felé, azt probálgattam, hogy legalább el tudom-e dúdolni, amit játszanom kell, de rájöttem, hogy már azt sem tudom, mit kell majd eljátszanom. Végül egyre lejjebb és lejjebb kerültem az épületben - nem én mentem oda, hanem odazuhantam -, míg jó mélyen be nem zártak egy cellába. Hermetikusan el voltam zárva a környezetemtől, valami modern cella ajtó volt, csak egy kukucskáló volt rajta, de én nem láthattam ki rajta, csak befelé lehetett nézni, olyan, ami a lakás ajtókon van, pár milliméter. Ott álldogálltam lenn, és azon tűnődtem, hogy itt az égvilágon senki nem fog engem megtalálni, hogy fogok így fellépni. De nem féltem, csak mint tanú állapítottam ezt meg. Itt véget ért az álom. Központi alakja volt még az álomnak egy valóságbeli kolléganőm, P. E., aki főszerepet játszott abban, hogy akadályozott a gyakorlásban (ő a valóságban is ilyesmi).

Értelmezés 2018.01.

Nem is kérdéses, hogy miről szólt ez az egész. A várkastély a személyiségem. A felszínen vannak a személyiségem számomra ismert, a felszín alatt - ahova lezuhantam - az ismeretlen aspektusai. Be lettem zárva a felszín alatt egy börtönbe. A börtön a tudatalattimnak, vagyis a személyiségemnek egy olyan, általam nem ismert része, amit jól bezártam, bebörtönöztem, hogy véletlenül se jöhessen a felszínre. Mivel még a kukucskáló is olyan volt rajta, hogy csak befelé lehetett látni, de onnan kifelé nem, ez is azt szimbolizálja, hogy ami ott el van rejtve, az magától semmilyen formában nem jöhet, nem láthat és nem látszódhat ki onnan. Ez valami nagyon szigorúan elfojtott személyiségrész lehet.
2017-ben is volt egy álmom, amelyben zongora hangversenyen kellett fellépnem, és akadályoztatva voltam a gyakorlásban. Ha megtalálom, idehozom.

2. fortiszos

Volt még egy fontos momentum, nem emlékszem, pedig éjszaka még emlékeztem: három személy volt benne, én, talán fortis és egy idősebb nő. Az az idősebb nő mondott valamit, hogy mit mondjak talán fortisnak. Az volt a lényege, hogy valaki valakinek téves dolgokat szokott mondani. Úgy emlékszem, hogy ez a jelenet volt a legfontosabb az álmomban, és nem is a fenti álomhoz kapcsolódott, hanem csak úgy külön lógott a levegőben.

2012.05.11.Szerelmes fiúk (gimis)

A mai álmom tele volt a gimnáziumi fiú osztálytársaimmal és mindegyik engem akart elcsábítani.  

Értelmezés 2018.01.

Egy nem is olyan régi álmomban még az történt, hogy a gimis osztálytársaim felé egy csokor virággal közeledtem a szeretetem jeléül, de menekültek előlem. Most meg ők versengtek értem? Hogyhogy? Jelképesen, mi történhetett tudatos szinten, amitől hirtelen ilyen kívánatos lettem? (a tudatalatti animusom - mint férfiak csoportja - számára?)

2012.05.14.

1. Sírok a karvezető vállán (énekkaros)

Az általános iskolai énekkar vezetőről álmodtam megint. Felnőttként meglátogattam a kórus tagokat, akik épp az udvaron játszottak, és beszélgettem velük. A karmester pedig ott termett, hogy hallgatózzon, hogy miket mondanak a kórusról a tagok. Úgy tett, mintha csak tenne-venne az udvaron, hogy ne legyen nyilvánvaló a hallgatózása, de én átláttam rajta. Nem zavart a viselkedése túlságosan, a végén még el is sírtam magam a vállán valami miatt, talán amiatt, hogy milyen kár, hogy nekem el kellett jönnöm abból a városból a gimi után és nem tudtam tagja lenni utána már a kórusnak. A valóságban mindenki sírt, amikor elmúlt nyolcadikos és el kellett válni a kórustól, mindig volt egy búcsúztató vagy mi, de én annak idején megmakacsoltam magam és nem sírtam. Hát, most bepótoltam.


Értelmezés 2018.01.

Az álomban ismét felnőttként találkozom a karmesterrel, amit az jelképez, hogy csak felnőttként vagyok képes felvállalni azt a rajongást iránta, amit anno a kislány kórustagok éreztek iránta, én is. De ez még nekem akkor a valóságban hatalmas szégyenérzettel járt. Ez anno egy hatalmas elfojtás volt, hogy amikor az utolsó fellépésünk volt, és utána minden kislány sírt, és csakazértsem. A valóságban a gimi után még egy lehetőségem lett volna, hogy tovább énekeljek a karmester által épp akkor létrehozott leánykarban (direkt abból a célból hozta létre, hogy az általános iskolából kinőtt lányok tovább énekelhessenek alatta), én azonban pont akkor végeztem el a gimit és egyetemre mentem egy másik városba, tehát nem énekelhettem tovább. Ez is egyfajta búcsú szituáció volt az álomban, és jól kisírtam magam a vállán, így dolgoztam fel az egykori, általános iskola végi búcsú miatti elfojtást.

2. Egy férfi és egy nő

Egy férfi és egy nő volt az álomban. A nő nagyon szerelmes volt a férfiba, és abban a hitben ringatta magát, hogy a férfi is szerette őt. Együtt dolgoztak egy cégnél, ahol a férfi volt a főnök. Csak páran dolgoztak ott, mert kis cég volt. Mindenki lusta volt, csak ez a nő és a férfi dolgoztak rengeteget, amolyan véd-és dacszövetséget alkotva, szívvel-lélekkel. Egyszer a nő odaállt a férfi elé, amikor befejeztek valami nagy munkát, és azt mondta, hogy "akkor most elutazhatunk valahova pihenni". De a férfi kibúvót keresett és visszautasította a nőt. A nőnek erre nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi nem szereti öt, és elsírta magát. a férfi egyébként egy ötvenes, seszinű hajú, kopaszodó valaki volt, öregedő, talán pocakja is volt. A nő magas, vékony, szőke volt, jobban nézett ki, mint a férfi, de nekem nem tetszett túlzottan az arca. És megvetéssel szemléltem, amikor a végén sírt, mert így még csúnyább volt, próbálta visszafojtani a sírást és eltorzult az arca, és hegyes álla volt.

3. Enyém az elsőbbség!

Ebben az álomban valami kollégium félében laktam, volt egy szobám, ahonnan szerettem volna elköltözni egy másikba. Volt két másik lány, akik egy másik szobában laktak, és ők is pályáztak egy jobb szobára. Mivel én korábbi voltam a várakozó listán, enyém volt az elsőbbség, mégis úgy beszéltek egymás közt és előttem is, hogy ha felszabadul egy másik szoba, azonnal beköltöznek. Amikor náluk voltam, benéztem az egyiknek a szekrényébe, és elcsodálkoztam, hogy "arra a pár napra" hogy hozhatott annyi rengeteg ruhát. Szóval ők csak valami átutazó félék voltak, és még az alatt is arra törekedtek, hogy jobb szobát kapjanak. Nem derült ki, hogy sikerült-e nekik. Úgy rémlik, hogy ebben az álomban is volt valami sírás, és egy magas, fekete hajú férfi.

2012.05.17. A liftes dög

A munkahelyemen a pincéből akartam felmenni a lifttel a 7. Emeleten levő szobámba. Az egyik férfi kollégám épp akkor jött le a lifttel, amikor én fel akartam menni. Kiszállt belőle, és sejtelmesen, sokatmondóan utánam fordult (ezen akkor azért nem csodálkoztam, mert ez a fickó a valóságban is meg szokott bámulni, szinte minden nap megdícsér, hogy milyen jól nézek ki, és még ha el is képzelhető, hogy őszintén csinálja, akkor is nagyon teátrálisan). Mintha azon is csodalkozott volna, hogy egy nagy táska van a kezemben, vajon mit viszek benne. Aztán eltűnt ott lenn egy szobában. Mielőtt beléptem a liftbe, az ajtó alul el volt torlaszolva egy zsákszerű tárggyal, amit elmozdítottam a lábammal, és kinyitottam a lift ajtót. A torlasz miatt arra számítottam, hogy nem működik a lift, de meglepetten felkiáltottam, amikor ki tudtam nyitni az ajtót, hogy "de hiszen ennek semmi baja". Mielőtt beléptem, eloszlatta a bizonytalanságomat az is, hogy a kollégám is az előbb használta a liftet. Amint bezárult az ajtó és elindult a lift, el kezdtem érezni egy szellemnek/valaminek a sűrű jelenlétét, ami azonnal meg is támadott engem. Mintha össze akart volna nyomni minden irányból. Nem ijedtem meg, hanem azonnal el kezdtem hajtogatni az ilyenkor szokásos mantrát, hogy "Jézus nevében takarodj sátán". Nem hagyta abba a támadást, de legalább látta, hogy nem rémülök halálra, hanem "felveszem a harcot". A hangom torz volt és én magam is eltorzultam (a lift fala fényes volt, abban láttam magam), olyan volt a hangom, mintha azt is összenyomta volna a démon. Aztán felértem a 7. Emeletre, mielőtt kiszálltam még egy utolsó pillantást vetettem az arcomra a lift falán, és torz volt az arcom is, a hangom is, a tekintetem világított, és fekete hajam volt. Felébredtem.