Álmok 2018.

2018.02.27. Csip-csup ügyek a házban

Álmomban elvették tőlünk a lakásunk előtti privát előteret és babakocsitárolót csináltak belőle. Eleinte csetlettem-botlottam ott köztük, mert csak ezeken keresztül tudtam bejutni a lakásba. Nem értettem, miért vannak ott. Aztán leesett, hogy babakocsi tárolót csináltak a tőlünk elvett előtérből. Mivel korábban a mienk volt, az egyik sarok el volt kerítve egy, még általunk odatett fehér alapon fekete virágmintás függönnyel (a valóságban nem ilyen volt a függöny). A számvizsgáló bizottság elnöke, aki kitalálta, hogy elvegyék tőlünk a helyiséget, erőltette, hogy valami merev műanyag fallal legyen elkerítve az a sarok és ne függönnyel. Félrelibbentettem a függönyt és próbáltam neki elmagyarázni, hogy így sokkal szebb.
A következő jelenetben már többen vagyunk a társashazból együtt egy helyiségben és ránk köszön nagyon halkszavúan egy idegen, sápadt, enervált nő, hogy ő az új könyvvizsgáló. Odaugrok hozzá örömömben, hogy végre van könyvvizsgálója a háznak és így hátha meg fognak szűnni a visszaélések a közös képviselő részéről, de szemmel láthatólag ő nem viszonozza lelkesedésemet, kikerül, és a többiekhez fordulva mondja: "Ha jelentős vagyonvesztést tapasztalnak a házban, szóljanak." Erre megint belelkesülök, hogy na erről tudnék mesélni, de megint érdektelenül néz rám és távozik. Csalódott vagyok. Érzem, hogy valaki(k) teledumálták a fejét rólam, és ellenem fordították, ő meg elhitte anélkül, hogy meggyőződött volna róla.

2018.03.01. Harcosok klubja

Megérkezek harmadmagammal, azaz két másik nővel egy szűk körű oktatásra, egy szabadtéri tágas helyre. Az egyik nő a kolléganőm, nála van a munkahelyi bélyegzője. A másik egy nagy darab, rövid fekete hajú kövér zsidó lány, nyalizik a tanárnak, aki szintén zsidó, szintén rövid fekete hajú - nagyon hasonlítanak egymásra -, de alacsony. Engem és a kolléganőmet valakik kiválasztanak, hogy csatlakozzunk egy "harcos" csoporthoz, akik kiképzésre visznek minket. Követünk pár "harcos"  fickót, hogy kiváljunk a tanuló csoportból és csatlakozzunk hozzájuk. Olyan hirtelen jelennek meg és olyan hirtelen kell követnünk őket a kolléganőmmel, hogy még a cipőnket se tudjuk felvenni. Ő papucsban van, én pedig mezítláb, vagyis harisnyában. Aggódom, hogyan fogjuk így kibírni a kiképzést. Elvezetnek egy másik helyszínre, ahol több másik "harcos" vár ránk, vannak köztünk olyanok, akiknek a teljes testét farkasszőr borítja és a fejük is farkasfej, de emberek, két lábon járnak. Amikor megpillantjuk őket, illedelmesen/intelligensen behúzódnak egy fa kalyibába, nehogy megijedjünk tőlük. Rajtam látják, hogy a szemem sem rebben a látványukra, ezen meglepődnek és csodálkoznak, később szóvá is teszik, hogy ez olyan erőre vall, ami ritka, és jó jel az előrehaladásom szempontjából.
Ezen az új helyszínen veszem észre, hogy egy nagyon fiatal - szinte tini -  szőke hajú lány is köztünk van. Csodálkozom, hogy fogja bírni a kiképzést egy ilyen éretlen, butuska lány. Beszélgetésbe elegyedik velem, kiderül, hogy van egy Tamás nevű ismerőse. Nekem is van, de nem árulom el neki, mégis érzem, hogy ugyanarról a Tamásról van szó. A csaj elmondja, hogy Tamás is majdnem eljött erre a "túrára", de feltételül szabta, hogy ez a lány megszeresse őt, ami nem következett be. A lány elmesélte a sztorijukat, és azt, hogy végül Tamás közölte vele, "mivel nem szerettél meg, így nem megyek." Átfut az agyamon, hogy ugyan mit is kereshetne itt egy Tamás kaliberű pasi, aki maga is "harcos", inkább még ő oktathatná itt a többieket. Nyilván, csak a fiatal kiscsaj be nem következett szerelme tudta volna rávenni, hogy "tanulóként" becsatlakozzon ide.
Elindul a csapat valahová. Egy egzotikus országban találjuk magunkat, valahol Ázsiában. A kolléganőmmel egy étteremszerűségben vagyunk, ahol az ázsiai férfiak megpróbálnak minket anyagilag becsapni, valami olyan blokkot, vagy papírokat osztogatnak nekünk, amin nem jó az elszámolás. A nekik visszajáró példányokat a kolléganőm gondosan lepecsételi, azért, hogy ha valaki fontos személy meglátja, az segíthessen rajtunk, a nyomunkra bukkanjon ebben az isten háta mögötti országban. Megállapítom magamban, milyen okos ötlet volt tőle, hogy elhozta a bélyegzőjét. Rajta volt a neve és még pár adat.

2018.03.07. Lakásvásárlás 120 ezer forintnyi adóssággal

Egy kis lakást mentem el megnézni, hogy megvegyem befektetésnek. A férjemmel konstatáltuk, hogy jó kis lakás. A nő, aki megmutatta, a közös képviselő volt, ajánlgatta is, hogy vegyem meg, úgy döntöttem, meg is veszem. Szép lakás volt, talán földszinti, világos, és üvegfalak is rémlenek. A nő nem hallgatta el, hogy a lakás után egy éve nem fizet senki sem közös költséget, és mintegy 120 ezer forint az elmaradás, pedig ezt nekem kellett volna már egy év óta fizetni. Az álomban természetesnek tűnt, hogy bár nem is én voltam a tulaj, mégis nekem kellett volna már egy éve fizetnem a közös költséget. Mondtam, hogy semmi gond, kifizetem. Ahogy kifelé mentem a lakásból, mely a Király utcában volt, azon aggódtam, hogy a Király utca mely részére eshet ez a lakás, milyen innen a közlekedés, mivel a befektetés szempontjából nem mindegy. Örömmel konstatáltam, hogy tettem egy pár lépést, és már ott is volt a Deák tér. Megkönnyebbülve, vidáman perdültem végig a Bajcsyn hazafelé.

2018.03.09. Sógornőm kitörölve és a kávéfőző

Vendégségben van nálunk a sógorom az új feleségével. A tévéképernyőre kivetített képeket, videókat nézegetjük, amik róluk szólnak. Az új menyecske a valóságban és az álomban nem túl kedvelt személyiség a családban. A vendégeskedés elteltével hazamenni készülődnek. E közben én el kezdem kitörölni az eddig elmentett, előbb nézett képeket, videókat. A képernyő felé fordulva törölgetek a távirányítóval. Gondolom, úgysem veszik észre, mivel a kabátjaikkal stb. vannak elfoglalva. Mire az utolsó felvételt is kitörlöm és rájuk nézek, látom, hogy hosszú percek óta kabátban állva bámulnak. Nem foglalkozom ezzel, elköszönök tőlük. Erre a nő odaugrik hozzám, hogy ő még inna egy kávét. Álmomban megvan a véleményem erről a húzásáról is, hogy az utolsó pillanatban még kávét kér, mindenkit megvárakoztatva és ugráltatva. Előveszek egy vízszintes kávéfőzőt, magyarázom neki, sőt segítőkészen átengedem neki a kávé főzést, hogy ezentúl majd otthon is tudja elkészíteni. Mutatom neki, hova kell tölteni a vizet, egy lapos műanyag tartályba. Tényleg a segítőkészség szándéka vezérel, bár jelen van az ellenszenvem is.

2018.03.10. Távolodás a kislányomtól

A kislányommal vagyok a szabadban egy népünnepélyfélén, ahol nagy a tömeg. A kislányom az ovisokkal fel is lép, de leginkább játszanak, együtt vannak, intézményes program keretében. Én távolabbról, egy domb tetejéről nézem őket. Végetér a program. Indulnék le a kislányomért, de egy mozgó vonaton találom magam, ami távolodik a helyszíntől. Nem esem kétségbe, gondoltam, a következő megállónál leszállok és visszafutok, az nem lehet olyan nagy távolság. Az első megállónál sokan el kezdenek leszállni, én a sor végén illedelmesen végigvárom, amíg mindenki leszáll, ám a tömeg nem akar fogyni - bár folyamatosan szállnak lefelé az emberek - és a vonat egyszer csak tovább indul. Nem sikerült leszállnom! Kétségbeesek, hogy így nem tudok elmenni a kislányomért, lelki szemeim előtt látom, ahogy odamegy a dombhoz és én nem vagyok ott. Kétségbeesve veszem elő a telefonomat, és először a kislányomat próbálom hívni, de ez valamiért nem sikerül (nem emlékszem a részleteire), majd eszembe jut, hogy SMS-t írjak a férjemnek, hogy menjen el a kislányomért. Beütöm a nevét a telefonom keresőjébe, de nem tudom beírni, mindig elütöm a nevét. Aztán a számot se tudom beütni. Bénázok. Képtelenség, hogy nem tudom kikeresni a férjemet a telefonomban! Aztán az jut eszembe, hogy egyszerűbb lesz telefonálni neki, mint SMS-t pötyögni. De ez sem sikerül. Nem tudom a nevét beütni, mindig elírom. Közben a második megállónál is elmulasztom, hogy leszálljak. Átfut az agyamon, hogy de hülye vagyok, le kellett volna szállnom és úgy is folytathattam volna a pötyögési kísérletet. A következő megállótól már biztosan nem tudnék időben visszafutni olyan hamar, hogy a kislányom ne essen kétségbe.

Értelmezés 2018.03.

Azt hiszem ez az álom önmagáért beszél. Az, ami a címe. Sajnos. Oda kell figyelnem és visszafordítani a folyamatot.

2018.03.14. Fekete-piros pöttyös állatka

Egy kb. 7-8 centi hosszú, piros alapon fekete pöttyös puhatestűvel álmodtam. Valakinek a kistáskájában volt, és mivel nem voltak lábai és mozdulatlan is volt, azt hittük, hogy ez nem is állat, hanem csak egy tárgy, noha én gyanítottam, hogy élőlény. Azzal tisztában voltunk, hogy ez a "tárgy" segíti a tulajdonosát abban, hogy tudatos álmai, vagy valami hasonló élményei legyenek (sajnos nem emlékszem pontosan, de ilyesfajta szerepe volt a tárgynak és ezért fontos volt), lényeg, hogy egy másik dimenzióval való kapcsolódáshoz segített hozzá, mivel ő sem evilági volt. Egyszer kikerült a táskából. És megmozdult. De csak én láttam egyedül, a többiek nem. Elakadt lélegzettel vártam, hogy na mi lesz, megmozdul mégegyszer, vagy csak a szemem káprázott. És megmozdult, elindult, kezdett elmászni, mint egy bogár, százlábú (de nem voltak lábai). Ekkor már undorodtam tőle, de azért megpróbáltam megfogni, nehogy meglógjon, mert akkor oda a "szerencsénk" a tudatos álmodással, vagy azzal a valamivel, amire való volt, csak sajnos nem emlékszem pontosan (de valami különleges élmény, vagy tapasztalat elősegítésére szolgált.) Odanyúltam a kezemmel, hogy a két ujjammal összecsippentsem, de nem sikerült. Bemászott a fal tövében, a parketta és a fal közötti kis nyíláson.

2018.04.05. (hajnal) "Hagytad megad bezárni egy fémdobozba?" (tudatos)

Egy Igét mondogattam magamban hajnalban az ágyban. Meg lett az eredménye a sok önemlékezéses gyakorlatnak, mert az Ige minden szavánál figyelni tudtam magam, minden szava húsba vágott, a külvilágot teljesen kizártam. Egyre könnyebb lett a testem is, éreztem, hogy ebből lesz valami. Hirtelen egy város forgalmas utcáján találtam magam. Tudatos voltam. Mivel könnyű testtel csúsztam bele a fázisba, a helyszínre is a föld felett lebegve/repülve érkeztem. Az emberek jöttek-mentek a járdán, ügyet se vetettek rám, szerintem nem is vettek észre. Átsiklottam a kövesúton, és mivel nagyon jó érzés volt, úgy döntöttem, így fogok közlekedni, lebegve-repülve és hagyom magam sodorni az eseményekkel. Nem is erőltettem, hogy álmodási feladat jusson az eszembe. Olyan régóta nem volt már tudatos álmom, hogy csak élvezni akartam az egészet.

Egy csendesebb kis utcába repültem át, a túloldalon. Házak, és fák voltak ott. Eléggé lepukkant környék volt. Magasabban repültem, nehogy valami baj érjen. Mászkált egy kétes alak is az utcán, igyekeztem, hogy ne vegyen észre, magasabbra vettem az irányt. Félhomály volt. Más emberek is mászkáltak a járdán, közvetlen felettük repkedtem, de nem láttak engem. Egyre lejjeb ereszkedtem és átrepültem köztük/rajtuk, mégsem vettek észre. Amikor túljutottam így pár emberen, egyszer csak ott ült a járdán szemben egy fekete puli kutya, és engem nézett mereven. Le sem vette rólam a szemét. Tudtam, hogy lát engem. A tekintete mintha azt mondta volna fenyegetően, hogy "előlem nem tudsz elbújni, látlak!" Feljebb emelkedtem, de persze most nem ment könnyen, valami ellenállásba ütköztem. A kutya el kezdett felugrálni, hogy lerántson, elkapjon. Sikerült épp annyira magasba emelkednem, kb. egy lombos fának a közepéig, hogy nem ért el a kutya. Azonban egyre több kutya gyűlt oda, különböző fajtájúak, pl. köztük volt egy szikár magas barna kutya is, és mind hangosan ugatva felugráltak, hogy elkapjanak. Félni kezdtem, mert éppen hogy csak nem értek el, de sehogyse tudtam feljebb emelkedni, hiába akartam. Illetve csak nehézségek árán sikerült mindig épp csak annyira feljebb repülni, hogy ne tudjanak lerántani a kutyák.

Végül elrepültem onnan és egy nyilvános WC folyosóján suhantam 1-2 méterrel a föld felett vízszintes helyzetben befelé az épületbe. A folyosó végén megpillantottam 2 pasit, ekkor megijedtem, hogy majd szexelni akarnak és irányt változtatva el kezdtem kifelé iszkolni vízszintesen suhanva. Itt a 18+os rész kihagyva! A következő pillanatban az egyik WC-ben találtam magam a férfival, a wc meglepően elegáns budoárnak volt berendezve, az ágy szélén ültem meztelenül, a férfi állt, már öltözködött fel, a mandzsettáit gombolta be, miközben a következőket mondta nekem, szinte szemrehányóan: "Na és hogy állsz a nagyfőnököd főnökével? Egyáltalán ismer téged? Elintézted már, hogy előléptessenek, vagy hagytad magad bezárni egy fémdobozba?" Magamba roskadva ültem a szavainak súlya alatt, mint egy rakás szerencsétlenség. Benne volt a mondanivalójában, hogy beszervezett valamilyen belső körbe, melynél fogva különböző feladatokkal fognak megbízni, ezért "természetesen" másként fognak kezelni, mint eddig, nem leszek többé szürke beosztott, hanem valami más. Olyan "kémszervezet" ízű volt az egész, mert a férfi azzal lépett ki a helyiségből, hogy majd jelentkezik, ha feladat lesz.

Eztán már nem tudtam egyöntetűen fenntartani az álmot, küzdenem kellett a tudatosság megtartásáért. Repkedtem még ott a komplexumban, és egyszer csak megláttam a falra akasztva egy tükröt. A dédapám házában levőhöz hasonlító, régi vágású, kissé homályos tükör volt. Megtorpantam. Azonnal eszembe jutott, hogy a Fázis szerint már az elején azzal kellett volna kezdenem, hogy keressek egy tükröt és megnézzem magam benne. Ettől a feladattól most megijedtem. Vajon mit fogok látni benne? Éreztem a gyávaságom, hogy már megint nem lesz az egészből semmi, a félelmem megint le fog gyűrni. De nem így lett. Óvatosan közelítettem a tükörhöz, oldalról belekukucskáltam és végülis egy mozgókép jelenetet láttam benne: én voltam ott szőkén (a valóságban nem szőke vagyok), többedmagammal, gyerekek is voltak körülöttem, és tevékenykedtünk, gardíroztam őket. Egész békés jelenet volt. Fel is ébredtem hirtelen.

Újfent leszűrtem ugyanazt a tanulságot: ha már átjutok azon a fránya első kapun, onnantól már mondhatni, szinte a kisujjamban van az álom fenntartása. Csak azt az első kaput kellene megtanulni valahogy bevenni.

2018.04.05. (hajnal) Nem-szeretet (tudatos)

Egy másik álmom is volt éjjel, az az igazság, hogy emlékeim szerint valahogy bele volt ágyazva a fenti tudatos álomba, de ennél nem volt olyan erős a tudatosságom, sokkal tompább voltam, kivéve egyetlen részt, amelyet nagyon tudatosan éltem át. Abba a kollégiumba költöztem be, ahol egyetemista voltam. Ott voltak már az akkori évfolyamtársaim is a szobába beköltözve. (A valóságban velük megszakadt a kapcsolatom amikor dolgozni kezdtünk egyetem után és nem is épp békésen váltunk el. Maradt valami neheztelés egymás irányában. Ők azonban továbbra is összetartottak. Bennem nem bírták, hogy fellázadtam a csürhe szellem ellen és egyszer ellentmondtam az egyiküknek, nem voltam vele hajlandó elmenni valahova, és amikor felhívott, hogy rábeszéljen, akkor meg letettem a telefont. Elegem lett belőlük, na.)
Na ők voltak álmomban az egyetemi koliban. Az életkorunk viszont a mostani volt. Tehát tudtuk a fenti előzményeket. Hárman voltunk jelen. Egyszer csak ketten fogták magukat és közölték, hogy ők bemennek a városba sétálni. Én is szerettem volna velük menni, és indultam is, de láttam, hogy ők elhúzódnak. Zavartan álltam, csodálkoztam, hogy mi van, míg végül leesett a tantusz, hogy nem akarják, hogy velük menjek, mert neheztelnek rám és már nem akarnak befogadni. Ők elmentek, én pedig ottmaradtam leforrázva. Itt tudatos lettem, ez az erős érzés "felébresztett", és el kezdtem ezt a "leforrázva" érzést megfigyelni magamban. A csontomig hatolt az érzés. Sokkal mélyebbre hatolt és sokkal valóságosabban átéreztem, mintha ebben a valóságban történt volna. Ugyanúgy, mint a szexelős jelenetnél a másik álomban, itt is hatványozottabban jelent meg az érzés élessége. Kérdezgettem magam, hogy mi lehet ez az érzés? Mi ennyire rossz? Mi ez, amit okoztak nekem azok ketten? Mitől érzem így magam? Hogy hívják ezt az érzést? Végül belém villant, a felismerés erejével hatott, hogy ők nem szeretnek engem. Ott az álomban elképedve kimondtam magamnak hangosan is, hogy de hisz ezt az érzést az okozza, hogy ők nem szeretnek engem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire valóságos lehet. Ez az érzés a tőlük felém irányuló nem-szeretet volt.

Érdekes dologra bukkantam. A fenti tudatos álmaimat 2018. március 14-én egy puhatestűről szóló álom előzte meg (ez nem volt tudatos), miként 2015-ben is, március 20-án.
Itt a 2018-as álom:

Áprilia írta:2018.03.14. Fekete-piros pöttyös állatka

Egy kb. 7-8 centi hosszú, piros alapon fekete pöttyös puhatestűvel álmodtam. Valakinek a kistáskájában volt, és mivel nem voltak lábai és mozdulatlan is volt, azt hittük, hogy ez nem is állat, hanem csak egy tárgy, noha én gyanítottam, hogy élőlény. Azzal tisztában voltunk, hogy ez a "tárgy" segíti a tulajdonosát abban, hogy tudatos álmai, vagy valami hasonló élményei legyenek (sajnos nem emlékszem pontosan, de ilyesfajta szerepe volt a tárgynak és ezért fontos volt), lényeg, hogy egy másik dimenzióval való kapcsolódáshoz segített hozzá, mivel ő sem evilági volt. Egyszer kikerült a táskából. És megmozdult. De csak én láttam egyedül, a többiek nem. Elakadt lélegzettel vártam, hogy na mi lesz, megmozdul mégegyszer, vagy csak a szemem káprázott. És megmozdult, elindult, kezdett elmászni, mint egy bogár, százlábú (de nem voltak lábai). Ekkor már undorodtam tőle, de azért megpróbáltam megfogni, nehogy meglógjon, mert akkor oda a "szerencsénk" a tudatos álmodással, vagy azzal a valamivel, amire való volt, csak sajnos nem emlékszem pontosan (de valami különleges élmény, vagy tapasztalat elősegítésére szolgált.) Odanyúltam a kezemmel, hogy a két ujjammal összecsippentsem, de nem sikerült. Bemászott a fal tövében, a parketta és a fal közötti kis nyíláson.

Az érdekesség az, hogy a 2015-ös tavaszi tudatos álom "szériámat" (egy hét alatt 3 tudatos álom) is egy akkori március 20-i, puhatestűről szóló álom előzte meg (az tudatos volt). Tehát a dátum és a puhatestű is egybeesés mindkét "széria" esetében, valaminthogy mindkét esetben elmászottsőt mindkét puhatestűs álomban ugyanaz a kifejezés szerepel, hogy "két ujjal össze akartam csippenteni."  

Áprilia írta:2015. március 20. (hajnal, két legyet egycsapásra...)


Puhatestű a szendvicsemben (tudatos)

Álmomban az olvasó szobámban ültem a kedvenc fotelomban és egy dobozból (valami nagyüzemi kaja lehetett) szendvicset eszegettem. A tesóm velem szemben ült. Ahogy piszkálgattam a szendvicsemet, láttam, hogy a belsejében van egy puha, hosszú, szürke valami. Teljesen elszörnyűlködtünk a tesómmal, hogy egy csupasz csiga-szerű állat kezdett kimászni a szendvicsből. A meglepetéstől leblokkoltam, a tesóm szólt rám, szinte kényszerítően, hogy "vedd ki belőle" (mármint az állatot a szendvicsből). Nem mertem ellentmondani a tesómnak ( a valóságban ez nem így van), ezért minden bátorságomat összeszedve - bár semmi kedvem nem volt hozzá -, összecsippentettem két ujjammal a fejénél - de bevallom, undorodtam, ezért elengedtem -, amúgy meg mászott az magától is.  Azért még félve megkönnyítettem a kifelé vezető útját egy eszközzel, szétfeszítettem kissé a szendvicset. Amint kimászott, azonnal egy gömbölyű sündisznóvá változott, olyanná, mint amilyenek a rajzfilmekben vannak, hegyes orrocskával, de tudtam, hogy mégsem sündisznó ez, csak hasonlít hozzá, mert a hasa szinte hófehér volt és puha. Amint átalakult a puhatestű ezzé a "sündisznóvá", fogta magát és gyors tempóban elmászott, szinte elgurult a fotel mögött valahova, nem tudtuk követni a tekintetünkkel, pedig még fel is kiáltottam, hogy "arra megy, nehogy eltűnjön, mert nem fogjuk megtalálni." Mégis kicsúszott a kezünk közül. Annyira valószerűtlen volt az egész, hogy amikor eltűnt a szemünk elől, rájöttem, hogy álmodom, tudatossá vált az álmom. A fotelben ülve találtam magam  - a tesóm ekkor már nem volt ott - és azon gondolkodtam, hogy hihetetlen, hogy bár álomban vagyok, mégis mennyire valóságos tud lenni az álomvilág, könnyen összetéveszthető a valóságos világgal. Erre, mintha csak valaki be akarta volna bizonyítani nekem, hogy tényleg álomban vagyok (holott tudtam, de "valaki" számára - igen, mintha csak lett volna még ott láthatatlanul is valaki - olybá tűnhetett, hogy kételkedtem benne, pedig csak filozofáltam magamban), a falak el kezdtek remegve elmozdulni, "elmozogni", elmosódni. Ekkor megszólaltam, hogy "jól van, jól van, elhiszem, hogy álomban vagyok!" Ebben a pillanatban egy sima álomba kerültem, melyre már nem emlékszem.
Érdekes módon a tudatosodás pillanatát nem kísérte euforikus öröm, ahogy az korábban lenni szokott, sőt, amikor megmozdultak a falak, félni kezdtem (valószínűleg a félelemtől múlt el a tudatosság és zuhantam sima álomba).

A 2018-as álomban egyértelműen benne van, hogy a tudatos álmodást, vagy valamilyen, más dimenzióbeli kapcsolódást elősegítő tárgy volt a puhatestű, és a 2015-ös álomban szintúgy, mivel akkor konkrétan a látványától váltam tudatossá.
Ja, és több tudatos álom követte mindkét jelenséget.

2018.04.22. "Ez az én álmom!" (tudatos)

A munkahelyen az íróasztalomnál ültem, háttal az ajtónak. Tudtam, hogy álmodom, de nem tudom, mitől jöttem rá. Hallottam, ahogy a folyosóról beszűrődik, ahogy az egyik, a munkahelyről éppen távozó kollégám búcsúzkodik a többiektől. Ott ülve arra számítottam, hogy bejön hozzám is elbúcsúzni. Így is történt, nyílt az ajtó, éreztem, hogy belépett a szobába, én még mindig háttal ültem, a bal kezemmel az iratlyukasztót rendezgettem. Majd megfordultam, arra számítva, hogy a kollégám fog előttem állni. Hát nem ő volt! Egy gimnáziumi osztálytársam bőrébe bújt alak közeledett felém határozottan, ellenségesen, fenyegetően. "Ez az én álmom! Én uralom! Ez egy álom!"-kiabáltam felé, de továbbra is határozottan közeledett. Éreztem, ahogy az alvó testemből kétségbeesetten megpróbálok felülni, de mindeközben felébredtem. 

2018.05.02. Fanfár 2.

Hajnalban egy zenei dallammal a fülemben ébredtem, "valaki" még a jobb vállam körüli területet is megütögette ébresztés gyanánt. Kinyitottam a szemem, biztos voltam benne, hogy valaki a családból ébresztett, ám nem láttam senkit, mindenki aludt még. E közben sajnálkozva fordultam az óra felé, hogy ilyen hamar eljött a reggel? Megdöbbenve láttam, hogy még csak hajnal van. Szóval valaki hajnalban zeneszóval is és fizikálisan is felébresztett. Miközben a fizikai síkon nem volt senki és zene sem volt.
Ennél csak az volt nagyobb, amikor valamikor nagyon régen konkrét fanfárral a fülemben ébredtem, melyet fehér ruhás, nagy szárnyú angyalok adtak elő. Na, az kellemes volt!
(Fanfár= Ünnepélyes alkalmakkor harsonákon megszólaltatott hangzás.)
A mostani tapasztalat ehhez képest inkább csak egy unalmas hármashangzat volt.

2018.05.31. Újra a dédnagyapa házában

Anyukámékkal ott laktunk a dédnagyapa házában. Nagyon jó érzés volt ott jönni-menni, elégedetten járkáltam fel-alá, mint aki végre elérte a célját ( a valóságban az a nagy célom, hogy abban a házban éljek). Ahogy a megelégedettségtől mosolyogva végigmasíroztam a nagyszobán, anyukám a jobb oldalamon tartózkodott a szobában és valamit tett-vett. Kicsit elgyötört, aggodalmaskodo arccal nézett rám, de engem ez sem tudott lelombozni. Arra gondoltam, milyen jó, hogy végre ott lakunk együtt abban az általam oly nagyon imádott házban, ahova anyukám a valóságban ódzkodna visszköltözni (gyerekkorát ott töltötte).
Talán rám szólt anyukám, vagy magamtól jutott eszembe, hogy egy papucsot keressek magamnak bentre. Így a spájz bejárata melletti - még a nagyszobában levő - szekrény oldalához támasztott cipőtartó felé vettem az irányt (a valóságban ott egy ősi "csizmahúzó fakutya" van. Lehajoltam és az alsó polc alatt szép sorban egymásra gyömöszölt papucsok közül kihúztam egyet. Eközben is arra gondoltam, hogy milyen jól belaktuk már a házat, minden a helyén van. Felállva végignéztem a szobán, és átfutott az agyamon, hogy vajon milyen érzés lesz ott aludni a házban: más érzés ui. csak hébe-hóba odamenni (ahogy eddig a valóságban történt) és más ott aludni.

2018.06.19

Álmomban a kezembe került valakinek a régi ballagási emléke, egy díszes lap, amit a ballagásakor kapott, rá volt írva egy búcsú vers. A férjem a jobb oldalamon volt, együtt néztük a képet. Elkezdtem felolvasni hangosan a verset és annyira megható volt, hogy el kezdtem pityeregni, könnyek fojtogatták a torkomat. Az futott át az agyamon álmomban, hogy egy ballagás, mint olyan, általaban véve annyira erősen érzelmi jellegű, hogy még egy idegennek a ballagási emléke is sírást vált ki az emberből.

Talán rájöttem valamire, hogy mitől megy az álmodás, de nem tudom. Ma este (nem reggel!) is megcsináltam az 5 tibeti tornát, ami megmozgathatott valamit. Munkámból kifolyólag rengeteget ülök, és ezek szerint este minden mozgásfeleség számíthat. Amikor 2015-Ben volt az a nagyon jó tudatos álom szériám, akkor is az volt, hogy este lefekvés előtt ( nem tudatosan, hanem mert csak akkor volt rá időm) csináltam az 5 Tibetit és a kínai callaneticset (az jó nehéz, mindenből 100at kell) es közben meg önemlékezni is próbáltam. Brutális volt. (Én kis buta, akkor meg nem jöttem rá, hogy ettől vannak a tudatos álmok, és persze mint mindent, előbb-utóbb abbahagytam ezt is, mert egy idő után minden folyamatnak leáll a lendülete és eltérül, ha nem jön egy sokk, ami ott tartsa, ez törvény).

Szóval az álom (nem nagy szám, de önismeret szempontjából jó, ezt most nem részletezem, de nagyjából értem az álmot, benne van a címében), 3 hónap totál kihagyás után:

2018.06.22. Fiatalság, öregedés

Az általános iskolai osztályunknak van osztály találkozója. Jön egy nő, aki nem is az osztályfőnökünk, és nem is tanár, hanem nem tudom ki, de el kezd úgy viselkedni, mintha ő lenne az osztályfőnök. Mindenki ül, ő áll és magyaráz, de fölényesen viselkedik. A többieknek ez nem gond, de nekem igen. El kezdem vele éreztetni, hogy nem fogadom el felettünk állónak. Nem figyelek oda rá, hangosan beszélgetek és ha kérdez elég arrogánsan válaszolok neki. Az egyik osztály társnőm tisztára úgy néz ki most is, mint gyerekkorában, semmit nem változott az arca. Mondom is neki. Örül neki. Jelen van a gimnáziumból is egy osztálytársam (ottani szerelmem, akivel életemben először együtt jártam), és neki is mutogatom a csajt, hogy milyen szép a bőre, ugyanolyan, mint gyerekkorában. A pasi mosolyogva bólogat, pedig nem ismerhette, de az álomban ez nem probléma, nem merül fel semmilyen logikai összefüggéstelenség. Kimegyek a teremből, kinn egy búcsú féle összejövetel van, mászkálok egy kicsit, és szembejön velem egy másik iskolai osztály társnőm, aki szintén ugyanúgy néz ki, mint gyerekkorában. Megörülök neki és mondom, hogy épp osztalytali van, jöjjön velem. Bevezetem, a terembe. Addigra az ellenszenves nő már el kezd valami komoly kirándulást szervezni (nem akkor, hanem a jövőben lett volna), mindenkit végig kérdez, hogy kinek mikor jó az időpont, de engem szemmel láthatóan kihagy. Nem érdekel. Van egy fiú osztálytársam, akinek a valóságban titokban tetszettem. Az most elől a táblánál produkálja magát, valamit elmond, mint valami fellépésen, és hátra-hátra néz rám az utolsó padsorba, ahol ülök, hogy bátorítsam, szüksége van erre. Utóbb veszem észre, hogy egy nylon zacskó van a fejembe húzva sapka gyanánt, leveszem és elgondolkodom, vajon így tetszem-e neki. Arra jutok, hogy én ebben is jól nézek ki, különben is mindegy, mit veszek fel, mert a bátorságom mindent kompenzál, azaz úgysem mer nekem senki semmi rosszat mondani, akármit is veszek fel. Valahogy velem kapcsolatban tudják, tudniuk kell, hogy nem az a lényeg, hogy miben vagyok, hanem én magam.

2018.06.25.

Hajnalban tudatosan belelebegtem egy álomba, de azonnal elveszítettem a tudatosságomat, és azt álmodtam, hogy tudatosan álmodom. Az álom azzal telt, hogy tudtam, hogy álmodom, és azzal szórakoztam, hogy összehasonlítottam az álomképeket a valósággal, melyek kísértetiesen hasonlítottak egymáshoz. Ez bonyolultan hangzik, de a lényeg az, hogy csak álmodtam, hogy tudatos álmom van.

2018.07.21. Késésben

Egy szállodában tartózkodunk családostul és még pár gyerekkel. Nyaraltunk és épp vége lett, indulunk hazafelé. Két autónk van, az egyik egy vadonatúj terepjáró, nagyon jó autó. Lemegyek a szálloda elé, hogy kipróbáljam a nagy autót, lenn a szálloda előtt egy benzinkút van, épp tele lett tankolva az autó. Beülök a sofőr ülésre, és megelégedéssel nyugtázom, hogy minden extrával fel van szerelve, ez egy luxus autó. Kiszállok, felmegyek a szallodai szobába. De közben még visszanézek az autóra, látom, hogy jó magas, ebből szinte felülről láthatom a közlekedést, mindig is ilyet szerettem volna. A következő jelenetben már benn ül a csapat nagy része az autóban, ott a benzinkútnál. A férjem ül a volánnál, én kintről, a szálloda felől nézem az autót, és látom, hogy elindulnak. Nincs ezzel semmi baj, mert ott a másik autó, én majd azzal megyek és azok is, akik még ottmaradtak, így lett végül megbeszélve. A nagy autó elindul, én nézek utána. Amikor elhajt, hirtelen bizonytalan leszek, mit is csináljak, még ki kel csekkolnom a szállodából. Felszaladok a szobába, kétségbeesetten telefonálok a férjemnek, kerdezgetem, hogy most mit csináljak, és különben is, nem kellett volna itthagyniuk, együtt kellett volna mennünk, most hogy fogom őket utolérni? A férjem elmagyarázza, hogy mit kell csinálnom, ki kell csekkolnom, beülni az autóba és utánuk menni. Bénázok, ott van körülöttem a szobában a kislányom és az egyik iskolás barátnője. Kérdezem a kislányt, hogy "Te nem mentél el a másik autóval?" - kérdezem aggodalmasan, mivel így egy gonddal több szakadt a nyakamba. Ő vidáman mondja azon az idegesítően együgyű hangján, amit a valóságban ki nem állhatok, hogy "Nem, én nem mentem el, ittmaradtam.” Közben már a munkahelyemen találom magam, és eszemben van, hogy a szállodából kicsekkolás a feladatom, melyhez azonban 5 előtt ott kell hagynom a munkahelyemet, ehhez viszont el kell kéredzkednem a főnökömtől. De e tekintetben is bizonytalankodom, az egyik kolléganőmet kérdezem, hogy most mit csináljak, kitől keredzkedjek el a sok közül? Ő flegmán javasolja, hogy szóljak a nagyfőnöknek. A következő jelenetben ismét a szállodában vagyok, kiszállok a liftből, mely a szoba előtt áll meg, bemegyek a szobába, idegesen nézegetem az órámat, hogy már olyan késő van - elmúlt két óra, ameddig ki kellett volna csekkolni -, hogy lehet, hogy már kiadták a szobát a következő vendégnek, milyen ciki lesz, ha jön, én pedig még ott bénázok. Ebben a pillanatban megáll a lift az ajto előtt, megáll bennem az ütő, de hálistennek továbbmegy, nem szállnak ki belőle az emberek, bár hallom a liftből a hangjukat. Ám mégis közeledik 3 ember, benyitnak a szobába, szemmel láthatólag nem foglalkoznak velem. Egy szállodai pasas és két nem szállodás. De nem is vendégek ők, hanem mintha vevők lennének, az egyik a másiknak angolul arról beszél, hogy mutogatja a falakat, mondván, hogy " látod, ezt itt kell javítani." Ezt angolul mondják, hogy a szállodás is értse. Majd egymás közt magyarul beszélnek, azt hiszik, hogy én sem értem. Látják, hogy ott vagyok, de különösebben nem zavartatják magukat, de azt nem tudják, hogy én is magyar vagyok és értem őket.
Az egész álmot belengi az az érzés, hogy már rég el kellett volna indulnom, de nem tettem és iszonyatos késésben vagyok a többiekhez képest, sosem fogom őket utolérni. Korábbi álmaimban ez a verzió úgy szerepelt, hogy az egyetemen vagyok, és már mindenki levizsgázott, csak én nem.

2018.07.29. Víz felett (tudatos   )

Olyan hirtelen lettem tudatos, hogy arra sem emlékszem, volt-e, vagy mi volt az előzményi álom. Egy tenger vize felett találtam magam, csodálkoztam, hogy milyen hatalmas víz, járkáltam rajta. Ebben a pillanatban tudatossá váltam. (Mindez nagyon gyorsan történt.) Tudatosságom első pillanataiban vegyes volt bennem a félelem és az öröm (nem vagyok jó úszó, ezért féltem). Aztán begyorsultak a mozdulataim, suhantam közvetlenül a víz felett, örömömben kiabáltam is többször egymas után, hogy "tudatos álmom van!", a lábam a vizet súrolta, és ettől mindig eszembe jutott, hogy akár bele is fulladhatok a vízbe, ha elveszítem a "vízen járó képességemet". Próbaképpen, hogy tudnám-e uralni a vizet, ha beleesnék,  meg is mártóztam benne egyszer, majd kívülről láttam magam, ahogy kiemelkedek a habokból felugorva, mint egy sellő (uszonyom nem volt, csak magasra ugrottam, körülöttem robajlott a víz, ahogy kiemelkedtem). Ekkor már sréen pörögve-forogva cikáztam a víz felett, mint egy orsó, és megint kiabáltam örömömben többször, hogy tudatos álmom van! Röptemben eszembe jutott, hogy megnézzem a kezeimet, nagam elé tartottam őket kinyújtva, tenyérrel lefelé, nem volt rajtuk semmi különös. Eztán felébredtem egy pillanatra, amit nagyon bántam, így megmakacsoltam magam, hogy márpedig visszakerülök  az álomba és sikerült is - mindez nagyon gyorsan történt -, rendkívül örültem, hogy újra ott vagyok a víz felett, tudatos voltam, tudatosan kerültem vissza. Örömömben tovább pörögtem-forogtam a víz felszínén, megint kiabálva, hogy tudatos álmom van, míg aztán újra el-elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy könnyen megfulladhatok, ha nem tudom kezemben tartani az irányítást, és felébredtem.

2018.08.20. (reggel). Három tudatos álom

Reggel fél 6kor azzal a határozott szándékkal aludtam vissza, hogy tudatos álmom lesz. Így is történt, három tudatos álmom volt egymás után.

Az elsőben egy épület felé haladtam éppen, amikor tudatos lettem már az álom elején. Először nem akartam elhinni, ezért el kezdtem nézegetni a kezeimet (teljesen élethűek voltak) és ettől megbizonyosodtam róla, hogy álmodom. Ekkor már a kőépület lépcsőjén álltam. Eszembe jutott, hogy elalvás előtt nagyon szerettem volna, ha egy bizonyos ismerősömről álmodok. El kezdtem a nevén szólongatni, hogy jelenjen meg az álmomban, de sajnos nem jelent meg (szerintetek miért nem? Tudatos álomban miért nem az van, amit akarok?). Így felhagytam ezzel, hogy ne vesztegessem az energiám. Lenéztem a lépcső aljára és láttam, hogy víz közeleg alulról, vészesen emelkedik, kezdi eldönteni a lépcsőt. Körülöttem az álom alakok pánikolni kezdtek. Én is megijedtem, de mivel tudtam, hogy álomban vagyok és az van, amit akarok, a kezeimmel varázs mozdulatokat téve el kezdtem hangoztatni, hogy "Ne legyen árvíz! Ne legyen árvíz!" Az álomalakok aranyosak voltak, mert amikor látták, hogy ezt csinálom, el kezdtek utánozni, ők is ezt kiabálták. A lépcsőfokokat figyeltem, hogy ellepi-e őket egyre feljebb jőve a víz. Először úgy tűnt, hogy lassabban emelkedik a víz, sőt nem is volt egyértelmű, hogy emelkedik-e egyáltalán. Sajnos végül úgy megemelkedett, végül elöntött mindenkit, engem is. Mielőtt fuldokolni kezdtem volna, felebredtem. Kiderült, hogy a légszomjam okozta a fuldokláshoz vezető álmot, vagyis az egyre emelkedő víz megjelenését.

Amint visszaaludtam, másik tudatos álmom is volt. Egy erdőben mentem egy kitaposott úton, sötét volt. Elég tompa volt a tudatosságom, szinte jelenetről jelenetre váltakozott. Többen is mentek az úton. Én egyszer csak autóval mentem, ettől tudatossá váltam. De alig tudtam ezt élvezni, máris visszazuhantam tompa álomba. Már visszafelé jöttem gyalog - nem voltam egyedül - migránsok jöttek velem szembe, itt megint élénkült a tudatosságom, tudtam, hogy álmodom, és aggódni is kezdtem, hogy tudatos álomban hogy fogok velük szembeszállni. Sajnos nem tudtam kikerülni őket, belém kötöttek, elállták az utamat. Próbáltam tovább haladni, miközben nem akartam elhinni, hogy ilyesmi történik velem. A kezemben szorongattam a pénztárcámat, az egyikük persze el akarta tőlem venni, de nem hagytam. Még azon gondolkodtam el álmomban, hogy ügyesebben kikerülhettem volna őket, ha gyorsabb vagyok, de azzal voltam én hülye elfoglalva, hogy udvariasan, lassan próbáljam meg kikerülni őket, hogy ne keltsem azt a látszatot, hogy rasszista vagyok. Hát, nem kellett volna finomkodni, mert ezeknek semmi sem számít. Gyorsan körbevettek.

A harmadik tudatos álomban egy étteremben találtam magam, egy asztal körül általános iskolai ismerőseim ültek, valamit ünnepeltek és finomságokat ettek. Közeledtem az asztalhoz, és láttam, hogy többnyire ugyanolyan felnőttkorúak, mint én, de egyikük-másikuk ugy néz ki, mint amilyenek gyerekkorunkban voltak, az általános suliban. Ettől tudatossá váltam, mert tudtam, hogy ilyen csak álomban lehetséges. Mondtam is magamnak félhangosan - hogy ne keltsek feltűnést - , hogy "most megint álmodom!” Óvatosan ráhelyeztem a kezem egyikük székének támlájára és szemügyre vettem a kezeimet: a szokásosak voltak. Konstatáltam, hogy okés, álmodom. Beszélgettem egy kicsit velük, elmondtam nekik, hogy egy részük ugyanolyan felnőttkorú, mint én, de néhányuk megmaradt gyereknek, hogy lehet ez? Ekkor az egyik "gyerek" megszólalt, hogy "dehogyis, nézz csak meg minket közelről", és ahogy néztem az arcát, ahogy ezt mondta, láttam, hogy ráncos a gyerekarca. Ez elég groteszk volt. Aztán elvesztettem a tudatosságomat (ez is egy érdekes érzés, amikor tudod, hogy már nem tudod tovább fenntartani a tudatosságodat), és sima álomként folytatódott tovább. Ekkor derült ki számomra, hogy az egyikük esküvőjét ünnepelték, feltűnt egy fehér ruhás menyasszony. Kérdeztem, hogy engem miért nem hívtak meg, szerettem volna süteményt enni. Már vége lett a bulinak, és kifelé menet egy polcon sok "nagyüzemi", becsomagolt sütiket láttam (amilyet a boltokban árulnak, a hűtőkben szokott lenni), és kérdeztem, hogy ezekből el lehet vinni? Mondtam, hogy az esküvőkön távozáskor adni szoktak a vendégeknek sütit. Az egyik vendég azt mondta, megkérdezi nekem. Sajnos azzal a válasszal jött vissza,  - egy ott dolgozó éttermi nő azt mondta - hogy nem lehet elvinni azokat a sütiket, mert azok nem az esküvőre voltak oda készítve, teljesen más típusúak, mint amiket az esküvőn szolgáltak fel. Erre az esküvőről kijőve egy ismerős egy fél tálca süteményt adott át nekem -bentről hozta - azzal a szöveggel, hogy "Ezt neked hoztam....." (és az igazi nevemet mondta.) Megállapítottam, hogy tényleg más típusú sütik voltak a tálcán (kakaós linzerek), mint a polcokon (ott csokis sütik voltak).