2012. Álmok és értelmezésük

2012. 05.19. A meztelen igazság, avagy TKÉ-zik az egyházfő (egyházas)

Azt álmodtam, hogy az egyházi vezetőmnek volt egy olyan tanítása, amit ha valaki letöltött az internetről, akkor testen kívüli élményben volt része. Én még nem töltöttem le, de kérdeztem több embert is az egyházból, hogy tényleg igaz-e és milyen élmény. Azt mondták, hogy igaz, és általában az anyukájukkal találkoztak TKÉ-ban, de azt is mondták, hogy "nem az a lényeg", hogy az ember ilyen állapotba kerüljön. Úgy vettem ki, mintha lenézték volna és megmosolygták volna a testen kívüli élményt, mint olyat.
Emlékszem arra is, hogy az egyházi vezetőnk is ott volt velünk, mellettem ült, és az egyik Egyhazbeli lány tartott valami előadásfélét, a vezetőket kritizálta. A vezető felém fordulva mondta is nekem, hogy "látod, mennyi rosszat mond rólam".
Halványan úgy emlékszem, el is küldték az egyházból azt a lányt, mert amikor engedték felszólalni, senki nem számított rá, hogy negatív kritikát fog mondani.

2012.06.03. Felékszerezett kéz

Elbóbiskoltam délután, és végre megláttam a kezemet. Már elalvás előtt olyan erősen "hintáztam", hogy tudtam, hogy álmomban lesz valami, ezért még a mobilomat is lenémítottam, nehogy felkeltsen valaki. Szóval először egy színes, nagyon elegáns női ruha jelent meg, és abból kinyúlt egy felékszerezett kar, oldal nézetből. Ez eltűnt, majd előtűnt utána a kezem ismét, amilyen most. Tenyérrel felfelé kiemelkedett a semmiből, vagyis valami ködből a jobb kezem, az alkarom. Ez is csak egy pillanatig tartott.

2012.06.05. A fekete kabátos "vak" ember

Hajnali 3-kor azt álmodtam, hogy megbeszéltem egy találkozót egy kiülős helyen (nyár volt) egy volt barátnőmmel, és egy másikkal is, de ők nem tudtak egymásról, hogy mindkettőjüket odahivtam. Leültem egy asztalhoz és vártam, rendeltem egy italt. Jött is nagy dérrel-durral az egyik barátnőm, mosolyogtam rá ahogy közelített, még a nevét is kimondtam, hogy üdvözöljem, ahogy közeledett az asztalomhoz, de legnagyobb meglepetésemre csak odavetett egy szia-t és elhaladt az asztalom mellett sértődött képpel a nagy barna bundájában (nyár volt), és a hátam mögött levő asztalnál ülőkhöz csatlakozott. Ekkor jutott eszembe, hogy ja, tenyleg, a valóságban köztünk tulajdonképpen most mosolyszünet van egy ügy miatt, és bár ő korábban próbált hozzám közeledni, de én akkor visszautasítottam (azaz visszaemlékeztem az álomban az itteni életünkre). Most jól visszaadta, nagy égés volt, hogy elhaladt az asztalom mellett az üdvözlésem ellenére. Így aztán vártam tovább a másik lányt. Előbb-utóbb megesett rajtam a szíve a barátnőmnek, mert mégis odajött hozzám, mondta, hogy "na jó, itt vagyok". Elmentünk sétálni egy tisztásra, ahol fák voltak és szénaboglyák, és mások is sétáltak ott. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mindjárt odaér a másik barátnőm és akkor ez a barátnőm talán mérges lesz, hogy nem csak ővele akartam találkozni - pedig milyen jó, hogy kibékültünk -, hanem mást is odacsődítek. De ez a másik lány egyelőre nem jött (egyébként a valóságban a másik lány a barátnőm húga volt, de az álomban mégsem volt a húga. Ez kicsit érthetetlen, mindegy).
Egyszer csak mindenféle állatok - inkább többféle fajtiszta kutyának tűntek - el kezdtek közeledni felénk ott, ahol sétáltunk. A közeli állatkertből engedték ki őket. Kérdeztem a barátnőmtől, hogy ezek vajon nem fognak megtámadni minket? De ő azt mondta, hogy "biztosan nem", de azért lassan, óvatosan mentünk, nehogy azt higgyék, hogy esetleg menekülni akarunk előlük és ezért ránk vessék magukat. Amikor magunk mögött hagytuk őket, jókedvemben el kezdtem ugrálni, és meglepetésemre egyre magasabbra ugrottam, mint amikor egy trambulinon ugrál az ember, a végén már olyan magasra, mint ameddig a fák értek. Kerdeztem a barátnőmet - aki nem is nézett rám, hogy olyan magasra ugráltam -, hogy "nézd, ez szerinted normális?" (márminthogy olyan magasra tudok ugrálni), de ő szinte unottan elfordította a fejét, mintha azt mormogta volna, hogy igen, az. A többi embert is felülről néztem, olyan magasra tudtam ugrálni, de ők sem lepődtek meg ezen. Aztán egyszer csak nem tudtam már felugrani, sőt, egyre lejjebb kerültem a földhöz, és a végén már hasaltam, és azt láttam, hogy valami vízfolyam kezdi elönteni a talajt. A többiek is látták ezt és mindenki igyekezett a még el nem öntött részekre kúszni-mászni, szóval valahogy mindenki olyan közel volt a talajhoz, mint én, hason, vagy hogy. Egyszer csak ebből az "alulnézetből" láttam, hogy egy fekete ballon kabátos öregember dinamikusan, gyorsan közeledik, ő nem hason volt, hanem rendesen lépkedett, gyorsan közeledett, mégpedig úgy, hogy az összezárt esernyője végével, mint valami bottal, ide-oda kopogtatta az utat, mintha vak lenne és az utat kellene kitapogatnia. Mindenki elugrott az útjából, én is félrehúzódtam, mert olyan érzésem volt, hogy nem is az utat keresi, hanem inkább keres valakit, ezért nem is az utat, hanem az embereket akarja az ernyőjével kitapogatni, és annyira tudtam, hogy engem keres! Elugrottam az ernyője elől, de tudtam, hogy észrevett, és eszeveszetten kopogtatta a hülye ernyőjét, amikor a közelembe ért, pedig nem ért hozzám az ernyője, viszont az egy érzékelő volt, egy detektor, és tudta, hogy ott vagyok, megtalált. Gondoltam, ha már így esett, hogy megtalált az öreg, megnézem magamnak (addig csak a földről néztem és a szem magasságom a földhöz közel, az ernyője magasságában volt, azaz kb. csak a derekáig láttam az öregnek). Szóval, belenéztem a szemébe. Még a fél arcát felém is fordította, és az egyik szemét jelentőségteljesen az arcomhoz közelítette. Egyre közelebb és közelebb, sugallva, hogy "nesze, jól nézz a szemembe!" Nagyon szűk volt a szeme, azt a benyomást keltette, mintha vak lenne, de én mégis tudtam, hogy lát. Résnyire kinyitotta, barna szeme volt. (Fehér ősz haja.) Ahogy néztem bele a szemébe, egyre jobban el kezdtem félni, láttam, hogy ő meg élvezi. Azon gondolkodtam, hogy Jézus nevét kellene használnom ellene, de rémületemben úgy éreztem, hogy nevetségesen hatna, és mintha ő is ezt sugallta volna. Ott az álomban visszaemlékeztem egy másik álmomra is, ahol nem voltam túl sikeres a Jezus nevének használatával ("liftes dög") és ez is visszatartott. Így sajnos az a gondolat futott át az agyamon, hogy nincs ellene eszközöm. Éreztem, hogy látja ezt a gondolatomat és ez nagy megelégedéssel töltötte el, még sugallta is, hogy "na ugye". És rémületemben felébredtem.

Részlet A Setét Torony I. részéből milyen nagy a hasonlóság ezzel az álommal   :
"Tüstént gyanús volt, hogy félrevezet e gúnyos-szemű, dér-vert nyomorék,
S míg mohón leste,a hazug beszéd rászed-e, száját rosszul leplezett öröm fintora reszkettette meg,
Hogy tőrbecsal, s lesz újabb martalék!
Hisz botjával mi másért állt meg itt, mint hogy megcsaljon minden elmenőt, rászedje aki itt találja őt, s az utat kérdi?! Vártam: vicsorít mint egy halálfej, mankója pedig sirjeleket kaparva porba bök. "

2012.06.07. Kettősség bennem


Egy szellemi dolgokkal foglalkozó társaság tagja a "nagy fortis", akit mindenki csodál, nagy szellemi mesternek tartják. Viszont annyira titokban él, hogy sose látják, csak tudják, hogy létezik, és hogy azonos közösségbe tartozik ezzel a társasággal. Híre megy, hogy talál magának egy tanítványt, egy nőt, ez voltam én. Egyszer csak azt mondom neki, hogy nem akarom tovább folytatni a tanítványságot, merthogy inkább az embereket akarom szeretni. Erre valami olyasmit mond, hogy "az szép dolog", szóval látszólag nincs ezzel baja. Ennek is híre megy, márminthogy otthagyom a tanítványságot. Van ennek a társaságnak egy törzshelye, egy teázó, elég elvont hely. Elmegyek oda. Mindenki csodálkozva néz, hogy megjelenek a színen, mert talán engem se láttak sose, mégis tudtják, hogy ki vagyok. El is kezdenek suttogni körülöttem, hogy én voltam a tanítvány és azt is tudják, hogy befejezem, és érzik, hogy biztos utánam jön a tanárom, meg fog jelenni, és akkor legalább egy pillanatra megláthatják ők is. Igy is lett, hogy egy pillanatra, futólag megjelenik a tanár, de nem teljesen a nyilt színen, hanem misztikusan, valahogy úgy, hogy a levegőben megjelenik a feje és engem keres.(nem hasonlít az arca fortiséra, de ő volt az: barna bőr, és elég ráncos is, amolyan indiános.) Ekkor elkezdek menekülni onnan. Egy lány utánam jön, azt gondolja, hogy "ha követem a tanítványt, végre megláthatom fortist." Ugyanis szerelmes volt belé. Ahogy menekülök előle, és szaladok, érdekes módon fortis előttem szalad, én pedig utána.  
És lehet látni, hogy olyan mozdulatokat tett - talán cikkcakkban szalad - ami arra utalt, hogy megbolondult attól, hogy elhagytam. És azt kiabálta nekem, hogy "Nem mehetsz el kis hülye! Hát nem érted, hogy VALÓJÁBAN nem mehetsz el?" Ekkor utolérem, egy kapualjban vagyunk. Lehúzza a nadrágját és mutogatja magát, de ez is arra utal, hogy megőrült. Utolér minket az a lány is, aki kíváncsi volt és látni akarta fortist. Áll és nézi. Fortis pedig mérgesen - amiért kiváncsi volt ránk és követett minket - odafordul felé és mutogatja neki magát, hátha a lány zavarában elszalad. De nem szalad el, hanem megmakacsolja magát, továbbra is csak ott áll, még mond is valami olyasmit, hogy bármit csinál, ő nem fog onnan elmenni, amikor végre jol megnézheti magának, főleg így, hogy megbolondult. Egy hosszú barna hajú szép lány.

Értelmezés 2018. 02.:

Az álomban "fortis" testesíti meg a tudatos álmodás iránti törekvéseimet - Castaneda könyvekben a tanár egy öreg indián, erre utal, hogy az álombeli tanár arca egyszerre fortis és egy indián), amellyel szemben azidőtájt még küzdöttem magammal, mert úgy éreztem, ellentétes a keresztény hitemmel, eltávolít tőle. Az álom kiválóan megtestesítí a bennem levő küzdelmet. Futok és a tudatos álmodás elől, meg nem is. Az álomban mindkét lány én vagyok.

2012.06.12. Sivatag és párduc (együttálmodás a kislányommal?)

Álmomban egy társaság tagjai - akiket a tudományos dolgok érdekeltek és azokról beszélgettek és fortis volt a vezetőjük - elmondták valamilyen tudományos témában a véleményüket. Minden témához volt egy térkép, és fortis úgy jelölte be az egyes véleményeket a térképen, hogy akik a véleményt mondták, azok neveit jelölte be a térképen. (Ez nem túl értelmes így talán, ahogy leírtam. )
Mivel én új voltam a csapatban, nagyon örültem, amikor az én nevem is felkerült a térképre. A világnak a térképe volt, és a nevem a jobb felső sarokba, egy nagy kiterjedesű, amolyan négyzetszerű, trapéz formájú országba - mintha sivatag lett volna, mert sárgás barna színű volt a domborzata (domborzati térkép volt) - került, "párduc" néven. Ezért erős a gyanúm, hogy a többiek a kalandorosok voltak.
Kislányom pedig azt álmodta, hogy egy kislánnyal ment a sivatagban, és a sivatag végen találtak egy polipot. És a kislány a polippal csiklandozta őt.

2012.06.14. Amikor az álom segít feldolgozni a valóságot

A férjemmel egy elegáns vacsorára érkezünk. Ő gyorsan leül egy magas beosztású férfi ismerőse mellé beszélgetni (az illető, azon túlmenően, hogy a férjem szakmabelije, a cégnél, ahol én dolgozom, FB elnök). A többiek, akik az asztalnál ülnek, szintén egymás felé fordulva beszélgetnek. Én meg ottmaradok állva, és a kutya se törődik velem. Illetve, a többiek a szemük sarkából nézik, hogyan oldom meg a helyzetet: elszégyellem-e, vagy feltalálom magam.
Ekkor hirtelen ott az álomban visszaemlékszem az itteni életem (!) egy nagyon hasonló, megtörtént eseményére: szilveszteri bulit tartottunk a férjemmel a lakásomban, meghívtunk vagy 10 embert. Párokat. Körbeülték az asztalt (a férjem is), és én voltam, aki el kezdtem felszolgálni az ételt. Amikor mindent odahordtam és arra került volna a sor, hogy én is leüljek, rádöbbentem, hogy nem hagytak nekem helyet. Álldogáltam egy darabig, hogy mit csináljak - ők persze ügyet sem vetettek rám, mert egymással voltak elfoglalva, beszélgettek, nagyokat nevettek, jól elvoltak -, majd leültem tőlük távolabb a kanapéra egy tálcával, és ott kezdtem el enni, és elhatalmasodott rajtam az a fura szégyenérzettel vegyes felháborodás, hogy mekkora bunkók, hogy egyrészt nem hagytak nekem helyet, másrészt észre sem veszik, hogy ott ülök külön, és tegyenek valamit ellene. Az volt a röhej, hogy kb. 10 percig (!) észre sem vették a helyzetet! A dupla röhej pedig az, hogy még csak a ferjemnek se hiányoztam. Végül ő vett észre és felkiáltott, hogy "neked meg nem maradt hely?" Mire azt mondtam, "nem". Erre a többiek rám meredtek, de nem vették észre még ekkor sem, hogy mekkora bunkók, mert csak úgy ímmel-ámmal kezdtek el mocorogni egy kicsit, mintha helyet is akarnának szorítani, meg nem is, nagyon kelletlen volt a képük. Én oldottam meg a helyzetet azzal, hogy azt mondtam a férjemnek, hogy "apukám ülj ide mellém", és odaült. De ekkor már nagyon kínos volt a helyzet. A szégyenerzetemet nagyon furcsálltam, gyerekkoromban éreztem ilyet utoljára, amikor apukám állandóan megszégyenített mások előtt, és nem gondoltam volna, hogy felnőttként valaha is kerülhetek ilyen helyzetbe. Hát, kerültem.
Most visszatérek az álmomra. Szóval ott állok, már épp kezdene elhatalmasodni rajtam ugyanaz a szégyenérzet, mint az előbbi sztoriban, de amikor ez a sztori ott eszembe jut, hirtelen megmakacsolom magam, hogy márpedig csak azért se hagyom magam megszégyeníteni, így fogom magam és odaülök az asztalhoz a többiekhez és el kezdek enni. Ekkor a többiek rám néznek, odafordulnak, és látom rajtuk, hogy meglepődnek, nem erre számítottak. Én meg vidáman eszegetek. Ekkor a férjem is feláll amellől a pasas mellől, és elégedetten odaül mellém.

2012. Július 5. Szellemkastély, avagy amikor a tudattalanunkba tévedt személyiség segítséget kér a tudatos éntől

Fortis egy várszerű szellem kastélyban bóklászik. Valamilyen feladata van ott, amit végre kell hajtania. Szobáról szobára halad, és minden szoba sötét, pókhálós, félelmetes. Tudta, hogy félelmetes lesz, de azt nem, hogy ennyire. Minden helyiségben ui. szellemek is vannak, árnyak, csontvázak, félig-meddig amolyan élő halott valamik is, amik a szekrények stb. mögül leselkednek rá, bukkannak elő. Ez már fortisnak is sok, el kezd félni, pedig sose szokott. Így ír nekem egy papírra egy üzenetet, melyben a segítségemet kéri, hogy avatkozzam be, mert mostmár fél ott. Ez a beavatkozás azt jelenti, hogy imádkoznom kell érte, érzékelem  az üzenetet, és el kezdem megkötözni az ördögöt Jezus nevében.

Értelmezés 2018.02.:

A szellemszerű misztikus várkastély általában a személyiségünk tudatalattanba vesző része. Fortis megint azt az énemet testesíti meg, aki érdeklődik a tudatos álmodás, az ismeretlen iránt, és hát ugye akkor még nem tudtam, hogy az álmok a tudattalanba vezetnek. Az álomban a pókhálós, elhanyagolt rész a személyiségemnek az a része, amelyet elfojtottam, amelyről nem akartam tudomást venni. A fortis által megtestesített, érdeklődő énem el is kezd ott félni, és üzen az itteni, tudatos énemnek, hogy avatkozzak be. Az itteni tudatos énem nem tud mást tenni, mint imádkozni, ez is igazolja, hogy mennyire elevenen él bennem, a tudatos énemben a hívőség.

2012. 07.09. Az álom kompenzatórikus szerepe

Azt álmodtam, hogy egy régi barátnőm üzent emailben, vagy telefonon, hogy vendégül látnám-e, mint régen (régebben nyaranta eljöttek a gyerekeivel hozzánk egy napra és elmentünk a Margitszigetre, meg medencéztünk a teraszon, stb.), de úgy, hogy éjszakára is. Én azt válaszoltam, hogy nem, és kikapcsoltam a gépemet és a telefonomat is, és lefeküdtem aludni, mert már alvásidő volt. Erre reggel, amikor felébredtem - ez még az álom -, kiderült, hogy ő még utána azonnal válaszolt, hogy itt van Pesten és nincs hol aludnia, ezért puhatolózott nálam, hogy befogadnám-e. Mivel nem tudott már utána elérni, mert mindenemet kikapcsoltam, kiderült, hogy egy szállodába ment el éjszaka, elküldte a szálloda előterének a fényképét is. Egy rokokó stílusú kis asztalka volt ott két székkel. Úgyhogy amikor reggel ezeket észrevettem (álmomban), eléggé rosszul éreztem magam, szégyelltem is magam, hogy segítségre szorult, én meg kikapcsoltam mindenemet és nem tudott elérni.

Értelmezés 2018.02.:

Ez bizony az álmok kompenzatórikus szerepe. A valóságban egy mindennek és mindenkinek megfelelni akaró "mintagyerek" vagyok. Az álom mintha meg akarta volna mutatni, hogy van egy másik, árnyék oldalam is, aki igenis tud nemet mondani. Csak épp el van fojtva szegény. Mindenesetre az ilyen álom azért jó, mert figyelmezteti az embert arra, hogy ne gondolja azt magáról, hogy ő maga a tökély, azazhogy mindig minden helyzetben tökéletesen viselkedik.

2012.július 17.Paróka az alagsorban

Előterjesztést készítettem a munkahelyemen a döntéshozó fórumnak. A munkahelyem ez esetben egy hatalmas középkori várszerű építmény volt. Az alagsorban/pincében volt az irattár. Az ülés után a dokumentumokat le kellett vinni az alagsorba, az irrattárba, hogy eltegyék. Levittem a papírokat, és köztük volt egy sötétbarna paróka is. Két fonott copfból állt. Azt is beadtam. Amikor már túl voltam az egészen, és felmentem a pincéből, akkor esett le a tantusz, hogy de hiszen az a paróka nem dokumentum volt, minek adtam be az irattárba? Elhatároztam, hogy vissza fogok menni, hogy visszakérjem, és nagyon bíztam benne - de azért nyugtalanitott -, hogy visszaadják, hiszen az nem papír volt. Valami miatt fontos volt nekem, hogy visszaszerezzem a parókát. Talán csak amiatt, hogy rend a lelke mindennek, és annak mégsincs ott a helye az irattárban. Hogy vissza mentem-e érte, arra már nem emlékszem, azt hiszem, felébredtem.

Értelmezés 2018.02.:

A középkori várszerű építmény ismét valamely, a tudattalanba süllyesztett személyiségrészem megtestesítője. A poncéjében, mely a tudattalan legmélyebb része, irattár van, azaz az elfojtott, elzárt, eltemetett információk, amikkel az ember nem akar szembesülni nap mint nap. Az álom szerint ezek a munkámmal kapcsolatos információk, melyek lehetnek érzelmiek is stb. Talán ezeket akarom minél mélyebbre temetni. A paróka a maszk részét képezi, amiben a munkámat végzem, azaz azt szimbolizálja, hogy a munkám során nem az igazi énemet adom, hanem csak a "personát", amit a külvilág felé mutatok. Azért akarom visszaszerezni a parókát, mert anélkül, a képmutatás nélkül nem lehet boldogulni a való életben. A társadalmon nem azt várja el, hogy őszinték legyünk, hanem hogy minden helyzetben tudjunk "viselkedni", mindig valamilyen maszkot mutassunk magunkról.

2012. Július 18.Hófehérke

Pár másodpercig egy hófehér úton száguldottam (mintha az út felett suhantam volna), mely a tengerbe torkollott, és amikor feltűnt a tenger, a jobb oldalon a vízben egy hófehér, amolyan "kacsalábon forgó palotát" pillantottam meg. Eszembe is jutott ott az álomban, hogy "vajon fortis is látja ezt?". Sajnos itt vége lett az álomnak, mielőtt odaértem volna a kastélyba, pedig egyértelműen odatartottam. Elég eleven volt az élmény. Kifejezetten különlegessége volt az álomnak, hogy hófehér volt benne minden.
A minap pedig ugyanígy száguldottam egy sugárúton New Yorkban, éjszaka, autók között, színes neon fény áradatban. Ez is csak pár másodpercig tartott és nagyon eleven volt. Mintha tényleg ott lettem volna.

Értelmezés 2018.02.:

A hófehér rész a tudatos személyiségem, az egó. Azért fehér, mert abban a részben nincs semmi, sötét, semmi rejtett, semmi fekete. Ez a személyiségemnek az a része, amit ismerek, amiről tudok, a tudatos rész, az egó. Álmaimban fortis testesíti meg a tudatos álmodás, és a személyiségem ismeretlen, a tudattalan része iránti érdeklődést, és most az a kérdés hangzik el, hogy vajon ez az ismeretlen után érdeklődő részem vajon a már tudatosított személyiségemet látja-e?


(Akár hiszitek, akár nem, a fenti palota élelmiszerből van, nyami!)  

2012.07.19. Három rózsa a várból

Megint egy várban játszódott az álmom. A munkahelyi vezetők készültek egy táncra és engem, és egy kollégámat is beválasztották a táncoló vezetők közé (ez amolyan középkori tánc volt, hogy mindenki ugyanazokat a mozdulatokat táncolta). Nagy megtiszteltetésnek számított a vezetők közt lenni úgy, hogy én nem voltam az. A humánpolitikai vezető asszony személyesen intett nekem akkor is, amikor már felsorakoztunk a tánchoz. Érdekes módon neki nem akadt férfi partner, így az egyik férfinak két női tánc partnere is volt.
Mielőtt felébredtem, három gyönyörű fehér rózsát láttam, elevenek voltak.

2012. 07. 23. Florinda és Taisha

Florindára és Taishára emlekszem az álmomból, és még arra, hogy egy hang azt mondja, hogy "Taishát meg fogja ölni a kemény kiképzés".  Ez ott mindenki számára nyilvánvaló volt, és az is, hogy visszafordíthatatlan a folyamat, nem lehet rajta változtatni. Taisha is tudta ezt és szomorúan járt -kelt, még sírt is.  Ott akkor elgondolkodtam azon, hogy vajon Florindát is meg fogja-e ölni, de ahogy ránéztem, úgy láttam, hogy talán őt nem. Ő olyan erős, mint egy bulldog, de nála is kétesélyes volt a dolog, csak még nem dőlt el egyik irányban sem.

Értelmezés 2018.02.

Taisha Abelar és Florinda Donner Castaneda két női tanítványa volt. Az álomban valszeg mindkét alak én voltam. Így utólag vissza gondolva ekkor már fennállt a veszély, hogy a tudatalatti elönti a tudatomat, de még volt egy olyan részem, ami erős volt. Tehát kétesélyes volt a dolog.
Az álom figyelmeztetés volt.

2012.08.11. Anyukámmal az árvízben

Anyukámmal egy szabadtéri ifjúsági fesztiválon bóklásztunk. Mindketten jókedvűek voltunk. Mutogattam neki a szép fákat, virágokat. Aztán ahogy egyre beljebb haladtunk a fesztivál sűrűjébe, ahol már a fűben tanyáztak a fiatalok, az ötlött belem egy kicsit, hogy nem lesz-e ciki az anyukámmal itt végigvonulni. Mentünk tovább, és egy olyan helyhez értünk, ahol egy nagy szökőkút priccelte a vizet a környező pázsitra. Éreztem is, hogy már tocsog a lábam a vízben, és mondtam is anyukamnak, hogy ez kezd kellemetlen lenni, mert már kb. egy centis vízben tocsogok, és átázott a zoknim.
Így bementünk ott egy épületbe. Ahogy kinéztünk, láttuk, hogy a bejárat felőli járdát úgy elönti a víz, hogy egy nő, aki elindult rajta, mire a házhoz ért volna, teljesen ellepte a feje búbját a víz, és már semmi nem látszott belőle. Mi viszont anyukámmal ki akartunk jutni az épületből, és mondtam, hogy mi induljunk a szökőkút fele, ott csak egy centis víz volt még az előbb. El is indultunk, és mivel én magasabb vagyok, mint anyukám, egyszer csak azt láttam, hogy MIG nekem csak a nyakamig ér a víz, őt teljesen ellepi. Nagyon megsajnáltam, mert egy szót sem szólt, hogy segítsek neki, pedig ő nem tud úszni. Valahogy megtagadtam a karját, aztán megint ott találtuk magunkat az épületben, melyről kiderült, hogy egy orvosi rendelő. Többen voltak már ott a folyosón.
Egyszer csak kijött egy doktornő, és mondtam neki, hogy tudnak-e róla, hogy az épületet körbe veszi egy mély víz, mert a szökőkút csak ontja azt a sok vizet, és hogy nem lehet kijutni a épületből? Azt mondta, hogy ez egyáltalán nem vészes, és ha én tudok úszni, ő szivesen vállalja, hogy anyukámat úszva kiviszi az épületből a járda felőli kijáratnál. Teljesen el voltam képedve, hogy ilyen könnyedén veszi a dolgot, nem is éltem az ajánlatával, tudtam, hogy anyukám se lenne erre vevő. Koszos is volt az a víz nagyon, nem tudtam elképzelni, hogy belemenjek, és féltem is, hogy elsüllyedek, mert mely volt.
A következő jelenet ugyanott volt, az orvosi rendelőben, de anyukám már nem volt mellettem. Az ott levő emberek beszélgettek. Valaki, talán egy orvos munkára szólított ott egy fiatalembert, az pedig (én ültem egy széken) odahajolt hozzam és odasúgta nekem, hogy nem szeret dolgozni. Olyan közel hajolt, hogy csokolgatni is próbált. Majd felegyenesedett, és ott állt mellette egy fiatal lány, aki azt mondta, hogy a fickónak rengeteg pénze van, és ő a barátnője. A lány szép volt, nem volt rajta smink, és azt mondta, hogy ő természetes szépség, nem szereti a sminket. Ekkor eszembe jutott, hogy bezzeg én épp egy nappal előbb vettem magamnak smink szereket (ez a valóságban tényleg így volt, visszaemlékeztem erre az álmomban), milyen kár volt kidobni rá azt a sok pénzt, pedig ettől a lánytól kedvet kaptam, hogy én se fessem magam.

Értelmezés 2018.02.

Az emelkedő víztömeg itt ugyancsak azt a veszélyt jelezték, hogy a tudatalatti tartalmak feldolgozatlanul kezdték elözönleni a tudatot.

2012. Aug. 12. Rendrakás

Álmomban a hálószobai nagy ruhásszekrényben kezdtem el rendet rakni: kipakoltam belőle és szortíroztam a ruhákat, az ennivalót és az irodai munkáimat, amik nem is az én feladataim voltak, csak a főnökeim slendrián szignálása folytán nálam landoltak azok a feladatok is, az igazi ügyintézőik helyett. Az volt az érdekes, hogy ezek az ügyintézők ahelyett, hogy tiltakoztak volna az így előkerült munka ellen (ott álltak körülöttem a szobában, ahogy guggolva pakolásztam), még kapva-kaptak is utána, hogy az az övéké.
(azt hiszem, a te mai álmod a kórházról érdekesebb volt, talán érdemes lenne beírni.)

2012. Aug. 14. Útban Fortishoz (tudatos)

Álmomban a gyerekkori énekkarral voltam külföldön, egy egzotikus országban. Én is gyerek voltam. Egy hatalmas épület tetején hintáztunk és énekeltunk. A karvezetőnk is velünk énekelt. Különleges hely volt, kuriózum, de hát az énekkarral mindig is a legjobb helyekre vittek minket. Ahogy a tetőn hintáztunk, lépcsőzetesen lefelé további hinták is voltak, és meg is jegyeztem, hogy "akinek tériszonya van, annak ez nem a legideálisabb hely". Majd elkaptam egy korlátot, és ott lógtam, gondoltam is, hogy milyen veszélyes. Valaki a gyerekek közül rám szólt, hogy bátran ugorjak le. Lenéztem a mélységbe, ami átváltozott lenn tűzzé. Mondtam is, hogy "hogy a csudába ugranék oda le, amikor ott a kénköves pokol van". De valahogy nyögvenyelősen mintha mégis lezuhantam volna. Bevillant, hogy egy szőke kislány hosszú haját is lebegni láttam. Mintha övé lett volna az a hang, aki szólt nekem, hogy ugorjak le.
Ekkor az épület belsejében találtam magam, egy középkori várbeli szoba volt, rácsos ablakokkal. Énekórához készülődtünk ugyanazokkal a gyerekekkel, akikkel hintáztam, az énekkaros okkal. A karvezető volt az énektanárunk, rá vártunk. Egyszer csak az asztalon megpillantottam egy hegedűt. El kezdtem bámulni, és azt mondtam, hogy "jé, itt egy hegedű". Ekkor már felnőtt voltam. És egy másik felnőtt állt a hegedű mellett (valóságban a kislányom ovistársának az anyukája, akivel a valóságban tegnap reggel találkoztam az oviban, amikor befizettem az ebédet, és ez az anyuka a valóságban katonai zenész), és azt mondta nekem, hogy menjek oda a hegedűhöz. Visszakérdeztem hitetlenkedve - ahogy a gyerekek szoktak az órán visszakérdezni, hátha megússzák a felelést -, hogy "éééén?". Erre mindenki döbbenten, de bosszúsan rám nézett, hogy igen, jol értettem, mit értetlenkedek. Ekkor el kezdtem mentegetőzni, magamat védeni, igazolni, hogy "jól van na, még kérdezni sem lehe? Tényleg nem gondoltam, hogy nekem kell odamenni ahhoz a hegedűhöz", és ahogy elindultam a hegedűhöz, láttam, hogy feleslegesen magyarázok, mert a nő nincs már ott. Sőt, mindenki eltűnt. Ezt a helyzetet annyira furcsának találtam, hogy megkérdeztem magamtól, hogy "ébren vagyok, vagy álmodom?" (ezt a valóságban a napokban el kezdtem gyakorolni és lám, álmomban is eszembe jutott, hogy megkérdezzem magamtól). Ekkor belém hasított, hogy "Úristen, tudatos álomban vagyok". Erre a tudatra még egy székre is lerogytam. Ugyanannyira élő volt az élmény, mint amikor ebben a világban ébren vagyok. Hamar összeszedtem magam, és azt mondtam, hogy "jól van, akkor itt most bármit megtehetek, azt csinálhatok, amit akarok, lássuk csak, hogy mit is akarok: fortissal találkozni!" Kijelentettem, hogy "fortis, gyere ide!" Erre mindenféle szent képek kezdtek megjelenni a falakon. Mégegyszer kijelentettem, hogy "fortis, gyere ide!", erre még több szent kép jelent meg a falakon, még Jézus is köztük volt, de a képek el kezdtek rezegni (ez az álom szétesésének a jele). Arra gondoltam, hogy fortissal nem kép formájában szeretnék találkozni, így azt mondtam, hogy "ha ő nem jön hozzám, akkor majd én megyek hozzá." Igen ám, de a kis várbeli szobának, amiben voltam, nem volt ajtaja, csak rácsos ablakai, hirtelen egy börtönné vált számomra. De nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy tudatos álomban minden lehetséges, még a falakon átmenni is. Odamentem a falhoz, kinyújtottam a kezem, és a tenyerem rátapasztottam a kőfalra. Abban a pillanatban szétnyílt a fal, mint szezám ajtaja a mesében. Kiléptem a szabadba. Gyönyörű éjszaka volt, felnéztem a csillagos égre, és azt mondtam, hogy most pedig fortishoz fogok repülni és felugrottam. El kezdtem repülni hatalmas sárga kupolás, gyönyörű épületek felett, rengeteg lépcsősor is volt közöttük, nagyon szép és monumentális jelenet volt. Aztán egyszer csak el kezdtem felébredni, lefelé süllyedtem repültemben, már közel voltam az egyik lépcsősorhoz is, aztán próbáltam erőltetni, hogy ne ébredjek fel, de felébredtem. Az az igazság, hogy meg is ijedtem az esetleges találkozástól, nem tudtam elképzelni, milyen lehet valakivel álomban találkozni.

Ilyen helyen repültem (a képen a valahai Atlantisz):

https://www.olabloga.pl/wp-content/uploads/xatlantyda.jpg.pagespeed.ic.nISjpOmTv2.jpg

2012. Aug. 31. (hajnal) Menekülés (tudatos)

Egy férfi börtönben volt, de mivel titkos ügynökszerű szuperman volt, elhatározta, hogy kiszabadul. Egy üvegdarabbal el kezdte a tenyerét végig hasítani, nem nagyon, csak annyira, hogy kicsorduljon a vére. A következő jelenetben a tesóm lányaival játszottunk egy nagy kertben, elég bozótos volt. A játékban a középső kislány rávett, hogy kezet fogjak vele. Amikor kezet fogtunk, el kezdte mondani - olyan hangnemben, mint amikor az óvodás gyerekek csúfolják a másikat, amikor sikerül átverniük, vagy legyőzniük, - hogy "elkaptaaad, elkaptaaad!". Világos volt, hogy azáltal, hogy kezet fogtam vele, elkaptam egy vírust. Inenntől kezdve pillanatok alatt zajlottak az események: Besötétedett, és el kezdtünk befelé indulni házba. Észrevettem, hogy a középső kislány - akivel kezet fogtam - lemaradt mögöttünk vagy 20 méterre. Hátraszóltam neki, hogy "gyere te is cica!" De csak állt és nézett rám. Ekkor esett le a tantusz, hogy ő valójában nem a kis unokahúgom (bár az ő bőrébe bújt), hanem az a férfi, aki a börtönben megvágta a kezét, és azáltal, hogy kezet fogtam vele, megfertőzött engem. Ekkor villant be az is, hogy tudatos álomban vagyok, hiszen az itteni valóságban nincs olyan, hogy valaki másvalakinek a bőrében jelenik meg. El kezdtem szaladni előle, mert tudtam, hogy most üldözőbe fog venni, de nem haladtam, egy erő visszahúzott, amit ő okozott. Ekkor azt mondtam magamnak, hogy megpróbálok repülni, hiszen ha tudatos álomban vagyok, minden lehetséges. Sikerült is felemelkednem, azonban a repülésből is visszafelé húzott ugyanaz az erő, tudtam, hogy a pasi az oka. Erre bepánikoltam, hogy nem tudok előle elmenekülni és felébredtem.

2012.09.10. Szerepcsere

Álmomban a  házban lakó embereknek, ahol én is laktam, valami szélhámosok kicsalták a lakásukat. És nem adtak helyette semmit, pl. pénzt, azaz nem fizették volna ki a tulajdonosokat, mehettek volna az utcára. Szóval elkészültek a papírok, és én vettem észre, hogy itt csalás van, és felmentem a legfelső lakásba, ahol ezek a szélhámosok voltak. Érdekes módon őket magukat nem láttam az álomban, hanem csak a papírokat. Azokat visszaszereztem tőlük.
A következő jelenetben egy hosszú bordó bőrkabátban voltam, én voltam az egyik szélhámos a fentiek közül (szerepcsere). Már az események után voltunk, ti. hogy nem jött össze az ügylet. Mentem az utcán, gyalogoltam, talán a repülőtér felé. És annyira elfáradtam, hogy kénytelen voltam lefeküdni ott egy padra a parkban. Arra gondoltam, hogy de jó lenne most egy ágy. És eszembe jutott, hogy ha azokat a lakás tulajdonosokat sikerült volna kifosztanom, akkor nekik se lenne ágyuk, és az ugyanilyen érzés lenne nekik, mint most nekem, és ezért arra gondoltam, hogy még jó, hogy nem sikerült.

Értelmezés 2018.02.

Itt egy álmom belüli szerepcsere formájában mutatkozik meg a kompenzatórikus jelleg. Pandúrból rabló. Nem szabad azt hinnem, hogy tökéletes vagyok. Néha képes vagyok rabló módjára viselkedni.

(tanítás 3.) 

Egy osztályteremben ültem fortissal, azt hiszem csak kettőnkből állt az osztály, és valaki azt tanította, hogy mi "illik" és mi nem. De nem azt, hogy ezen a fizikai síkon mi illik és mi nem, hanem egy másik síkon. Fortis hirtelen odafordultál hozzám, vizsgálódva, összeráncolt homlokkal végigmérte az arcomat és először azt hittem ott és akkor, hogy azt mondta, hogy "tüntesd el azt a ráncot a homlokodról." Ezt úgy mondta, mintha mi sem lenne természetesebb, hogy a ráncokat csak úgy ukk mukk fukk el lehet tüntetni. Ekkor egy kicsit megrökönyödtem, hogy hogy lehet ennyire tapintatlan, gondoltam is, hogy "na ez az, amit nem illik  kimondani", de azt hiszem ott az álomban ekkor az is eszembe jutott, hogy Taishát is erre tanították a könyve szerint, így inkább nem háborodtam fel. Aztán kiderült, hogy nem is a ráncokra értette fortis, hogy tüntessem el, azaz nem a "ráncokkal" fejezte be a mondatot, hanem érdekes módon, mintha valami papír darabot kellett volna leszednem, ami a homlokom egy részére rátapadt. Megnyugodtam, hogy mégsem annyira tapintatlan, mert hát ha ráncokról lett volna szó, azt biztos nem tette volna szóvá. 

Valami olyasmi is benne volt a levegőben, hogy nem háborodtam fel azon, hogy ami itt illetlenség, az odaát nem az, mert ott mások a szabályok, és azt elfogadtam. Ott azokat a szabályokat kell elfogadni, azok szerint kell élni.

Ez csak a magánvéleményem az álmomról: mivel valóban van egy apróbb ránc a homlokom bal oldalán, elképzelhetőnek tartom, hogy azon a szellemi síkon kellett "meggyógyítani" ezt a szépséghibát, hogy itt, a fizikai síkon se látsszon. Castaneda is Az erő második körében tanulta meg, hogy a szellemi síkon valami zöld színű anyagot kellett eltávolítani a beteg test részről, hogy az itt, a fizikai síkon gyógyult legyen. És fortis mondatában is mintha benne lett volna mindkét jelentés: távolítsam el azt a papírt de az a ráncaimmal függött össze.

2012.09.13. (Hajnali 3 óra) Veretes szárnyú pillangó

A férjem, amikor hajnalban olvasás után bejött lefeküdni a hálószobába, felébredtem rá (hamis ébredés volt) és éreztem azt is, hogy a lábamat csapkodja egy repkedő pillangó a szárnyaival. Valahogy biztos voltam benne, hogy pillangó lehet, de azért ránéztem a lábamra, hogy lássam, hogy ki is repked a lábamnál. Nem láttam ott akkor már semmit, de azt észrevettem, hogy a férjem már mélyen aludt és szuszogott. Eszembe ötlött, hogy alhatott el ilyen rövid idő alatt, hiszen még csak most jött be a szobába. Nem foglalkoztam ezzel a gondolattal többet, hanem én is elaludtam (álmomban). Ekkor álombeli álmomban is megjelent a pillangó! Repkedett előttem egy nagyon szép pillangó. A szárnyának a szélei metálfényes világoskék színűek voltak, és ténylegesen egy merev fém keretként szegélyezték a szárnyait, amolyan "veretes" szárnyak voltak. A fényes világoskék színre határozottan emlékszem. Egy nagyon felvidító, vidám, "babakék" színű pillangó volt. A merev keretes szárnyai miatt annyira fura volt, hogy megkérdeztem magamtól álombeli álmomban, hogy ébren vagyok, vagy álmodom? De sajnos azt válaszoltam magamnak, hogy tuti, hogy ébren vagyok.

2012.09.21. "Ráncok" 2. (tanítás 4.)

Valaki már megint azt tanította, hogyan lehet eltüntetni a ráncokat a homlokról. Egy magas, szikár férfi volt. Talán kopasz volt, hosszúkás sápadt-szürkés arca volt, és olyan középkorú féle volt. A maradék haja inkább sötét volt, mint világos.

2012.09.26.(Hajnal) Kislányom és a szobák

Álmomban egy háznak a szobájában voltam a kislányommal, és az ölemben tartottam, mert egy lény el akarta venni tőlem. Úgy csinálta, hogy ő a szobán kívül volt, és benyúlt a karjaival a kislányért, át a falon. De én megvédtem könnyűszerrel, magamhoz szorítottam és nem tudta elvenni tőlem. Még mondtam is neki félig kinevetve őt, hogy akármivel próbálkozik, úgysem tudja tőlem elvenni a gyermekemet. Nevetségesnek találtam magát a próbálkozását is. A kislányomat is megnyugtattam, hogy ne féljen, nem fogom engedni, hogy bárkimis elvegye tőlem őt. Ezután egy következő szobában találtam magam a kislányommal. Ekkor láttam át azt is, hogy egy nagy házban vagyunk, ahol szobáról szobára fogunk kerülni, és ez a lény minden szobában meg fogja próbálni elvenni tőlem a kislányomat. Amikor ebbe a következő szobába kerültünk, észrevettem, hogy sokkal csúnyább és félelmetesebb, mint az előző, mert sötét, és amolyan barlangszerú odú, csúnya barna falakkal. Ekkor már lefagyott az arcomról a mosoly. És félni kezdtem. Kétségeim támadtak, hogy fogom megvédeni a kislányomat. Fel is ébredtem ijedtemben.
Az a baj, hogy ilyenkor, bár én felébredtem, mivel az az álom konstrukció már létrejött, a felébredésem után is továbbfolytatódik - ha jól értem a Seth tanítást.

Értelmezés 2018.02.

A ház a személyiségem. A szobák a személyiségem ismert és ismeretlen részei. Az a sötét falú csúnya szoba a lelkem még nem ismert, azaz a tudattalanban levő részét szimbolizálja. Így utólag nézve, a lény, aki el akarja távolítani tőlem a kislányomat, a fokozódó internet függőségemet szimbolizálja. Ez távolított el a valóságban a kislányomtól akkoriban. Akkoriban nem láttam erre rá, nem tudatosítottam, ezért is kerültem egyre a tudattalanba, a sötét, csúnya szobába.

2012.09.27. Törpeváros az erdőben

Azt álmodtam, hogy vagyunk páran, akiket az erdőben vezet pár férfi, mert könnyű volt az erdőben eltévedni. Erősködtünk, hogy egy bizonyos irányba kell mennünk, mert arrafelé megtaláljuk a "hasonmásainkat". Ezek a férfiak félig bosszankodva nevettek rajtunk, és elvezettek minket abba az irányba, amerre akartuk, és ki is értünk egy tisztásra, a férfiak mutogatták az elénk táruló látványt: amolyan mesebeli rét volt, kis házakkal és kis emberekkel, mintha a Hófeherke és a hét törpe mesébe csöppentünk volna. A férfiak gúnyosan kérdezték tőlünk, hogy "na tessék, itt van, ezt akartátok?" De mi, bár csodálkoztunk, nem tartottuk lehetetlennek, hogy akár ott is megtalálhatjuk a hasonmásainkat. Azoknak a ferfiaknak nem általában a hasonmások létezése ellen volt kifogásuk, hanem abban nem hittek, hogy azokat az erdő túloldalán találjuk meg. Mi csak az irányt tudtuk, hogy az erdő túloldalára kell menni, ők meg tudták (amit mi nem), hogy ott egy "törpeváros" van. És nevetségesnek találták, hogy ott lehetnek hasonmások. Mintha lenézték volna azt a várost. Mivel a hasonmások létezésében ők is hittek, azt is tudniuk kellett, hogy hasonmások mindenütt vannak, mindegyik világban. Az, hogy a "törpevárosban" ők ezt nem tartották elképzelhetőnek és lenézték ezt az lehetőséget, nagy pökhendiségre vallott.

Értelmezés 2018.02.

Marie-Louise van Franz: Női mesealakok

"A törpék nagyon közel állnak a női világhoz; nők álmaiban gyakrabban fordulnak elő, mint férfiakéiban. A tudattalan csírázó, teremtő impulzusait képviselik, olyan alkotó aktivitást, amely még a természet ölén szunnyad. Ha egy törpe kétbalkezes, az önmagában való ellentmondás. Ez a megvalósítatlan kreativitás romboló erejét mutatja. Ha egy nő animusa annyira kötekedő, hogy az ember kiszaladna tőle a világból, az többnyire annak a jele, hogy parlagon heverő alkotoképességei vannak. Bőséges teremtő energiája nem juthat arányosan szóhoz; ebből zavar és baj támad. Az ilyen nők destruktívan hatnak. A megoldás valami alkotó tevékenység lehet, hogy a "törpe" a neki való világba juthasson, s azzal foglalkozhassék, ami megfelel valódi lényének. Nem feltétlenül különös tehetségekről van szó, hanem olyan tevékenységről, amelyre az animusnak szüksége van. Ha a nő ennek nem ad munkát, akkor az önállósítja magát és rombol. Életesély kell neki. Ez semmi mást nem jelent, mint megfelelést a tudattalan követelményeinek."

2012. 09. 28. (reggel 5 óra) Találkozás Fortisszal 2. A "hagyma héjai" (tudatos)

Nem tudatosnak indult. Fortisszal egy monumentális kupolás helyiségben voltunk, egy múzeumban. Fortisnak egy gömb alakú nehéz tárgyat a helyére kellett volna tennie, egy oszlop tetejére (ezt mi hoztuk magunkkal valahonnan), és ehhez fel kellett kapaszkodnia az oszlopra, fél kezében tartva a tárgyat. Sajnos elejtette, és megrepedt a kőpadló amint a tárgy ráesett. A körkörös repedések nyomán újabb és újabb vetületei, rétegei nyíltak meg a padlónak, olyan formában, mint amikor a vízbe dobnak be egy tárgyat és a víz körkörösen gyűrűzni kezd. Ezáltal mintha más síkok, világok nyíltak volna meg előttünk: a "hagyma" héjai. Hirtelen egy szobában találtam magam, ahol a kettővel előző jogi főnökömmel beszélgetek arról, hogy meg kell javíttatnia a cégnek, ahol dolgozunk, azt a törött padlót. Erre ő azt mondta, hogy "nehezen mozdulnak itt a dolgok." Mire én: "nincs rá pénz, ugye, vagy inkább koncepció nincs?" Majd hirtelen eszembe jutott, hogy a valóságban ő már nem is a főnököm, nem is dolgozik ott, ahol én, akkor meg nem is tudhatja, nem szólhat bele, hogy mi lesz a javíttatással. Ekkor döbbentem rá, hogy ez csak álom, tudatossá váltam. Ebben a pillanatban őszbe borult a férfi haja - pontosabban hófehérbe -, a szemüvege pedig élesebben kirajzolódott, fekete keretes volt. Egy magas, kellemes kinézetű idős férfi állt előttem. Azaz nem a főnököm állt előttem a továbbiakban, hanem fortis, a leírt külsővel. Amint ráismertem, elmosolyogta magát. El kezdtem közelebb menni felé, és azt mondogattam neki, hogy szeretném inkább fiatalon látni. Ekkor, ahogy közeledtem felé, elmosódott a kép és felébredtem.

2012. 09. 30. Sűrűség az univerzumban - fortisszal

Fortisszal az univerzumban lebegtünk. Volt egy feladat, amit végre kellett hajtanunk, imétlődően ugyanazt a műveletet. Rajtunk kívül volt még ott egy lény, aki nagyobb volt, mint mi és amikor vegrehajtottuk a feladatot (ismétlődően kellett ugyanazt csinálni), akkor elárasztotta a minket körülvevő teret egy sűrű anyaggal, megnehezítve ezzel azt, hogy folytassuk a műveletet. Meg is állapítottuk, hogy az a lény "minden egyes alkalommal el fogja árasztani" a terünket. Az az anyag a szemünkbe is bele ment, én törölgettem is a szemem. Egyébként azt hiszem, hogy valamiféle sűrű levegőféle volt. Szóval, alaposan megnehezítette az a lény a dolgunkat. De semleges érzésem volt, azaz nem volt egyértelműen ellenség, hanem mintha arra is szükség lett volna, amit ő csinált, még ha mi nem is örültünk neki. Mintha egy szükséges rossz lett volna, igen.